Vagy éppen nem akarta észrevenni, hogy mit csinált, hátha nem írta fel senki a rendszámát. Utóbbiban viszont nincs szerencséje, enakivagyok még bő két hete feljegyezte, remélhetőleg nem marad ennyiben az ügy. Az biztos, hogy ha engem akarna beradálni egy ilyen monstrum, akkor én is inkább eltolom a mellettem lévőt, még mindig jobb, mint meghalni. Meg az is biztos, hogy mostantól ha valaki rákeres a W124-re, a google ezt a posztot ki fogja dobni első oldalra.
A történet ma reggel esett meg (07.12.): Kb 7:55 felé kifelé tartottam a Szentendrei úton, amikor az Auchan és a Pók utca (az aquincumi romok mellett) között utolértem egy nyerges vontatót, a rendszáma: FZB-334.
A nyerges méretei ellenére baszta neki mint állat (én úgy óra szerint 80-nal szintén ide-oda mentem a sávok között, de alig értem utol) és a szerelvény méretei ellenére cikázott ide-oda. Itt ugye 4 sávos a Szentendrei, a nyerges belülről a második sávban ment, kijjebb egy teherautó, a külső sávban pedig egy bordó Mercedes W124 (utóbbiak rendszáma nincs meg).
Jött a Pók utcai lámpa, ott néha ki lehet kerülni egy-két lassan indulót, gondolom a nyerges is meglátott egy lyukat, egy sávot jobbra akart váltani, de ott volt a kisebb teher. Ő, hogy elkerülje az ütközést, satuzott és egyben jobbra is rántotta, de mellette már ott volt a W124.
A teher végigdarálta a W124 teljes bal oldalát, ezt talán a nyerges észre se vette, hanem ment tovább. Én is mentem, aztán már menekültem, nehogy egy fékezésnél hátulról belém jöjjön ez a remek nyerges. A W124-et a W124-essége miatt erősen sajnálom.
Holnap megírom a nyerges rendszámát (beszúrva a poszt elején - a szerk.), légy szíves jelentesd meg az írást, át is írhatod, hátha a blog segít abban, hogy valamelyik szereplő, vagy a nyerges tulajdonosa jelentkezzen.
Véleményem szerint nem helyes állatkodni egy hot hatch-cel sem (akkor se, ha sokszor ezt teszem), de egy ilyen nyergessel elbasz valamit, abból nagyobb eséllyel lesz baj, vétlen halál, mintha én baszok el valamit.
Holnap lesz rá időm, a Rendőrségnek is írok egy levelet, hátha ők tesznek valamit, bár bennük nem bízom.
ex-dr. vuk 2010.07.30. 15:16:39
Elsore se, de meg masodikra se.
Tornado86 2010.07.30. 15:26:28
Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2010.07.30. 15:28:56
kiahüje? egyértelműen a kamionos és a posztoló is
Lacaca 2010.07.30. 15:37:30
A hülye kamionos meg cikázott, mi?
ex-dr. vuk 2010.07.30. 15:42:17
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.30. 15:54:11
FZB rendszámot még 2007 előtt adták ki,de nincs bent a zöldkártyarendszerben,pedig évente kell vizsgáztatni őket.
"streetfighter" 2010.07.30. 16:26:21
"mostantól ha valaki rákeres a W124-re, a google ezt a posztot ki fogja dobni első oldalra"
Hááát ez szerintem nem sikerült. :)
Bladika 2010.07.30. 16:28:13
:)
Deszkás 2010.07.30. 16:31:46
"streetfighter" 2010.07.30. 16:35:43
70 helyett. A mocskos száguldó mindenit!
CD-R80 2010.07.30. 16:41:50
"streetfighter" 2010.07.30. 16:49:11
Miért nem ment utána?
Annyira megsérült az autója?
Furcsa egy helyzet!
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.30. 16:51:05
OFF
@"streetfighter": Türelem, nem indexel a google sem minden pillanatban, meglesz az is... ;))
ON
Peetee 2010.07.30. 16:51:40
De sajnos ez a rendszám nincs benne....
Sok az idióta, látom itt is nap-mint-nap.
CD-R80 2010.07.30. 16:57:37
A posztoló helyét nem értem.. Előbb mögötte van majd a következő pillanatban már előtte. Vagy ha a lámpánál beérte s meg kellett állni akkor miért is kellett satuzni, s jobbra kormányozni a másik tehernek?
Nem kötekedésként kérdem, csak nem vágom..
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.30. 17:00:03
FDToth 2010.07.30. 17:02:49
CD-R80 2010.07.30. 17:04:23
Én is mentem, aztán már menekültem, nehogy egy fékezésnél hátulról belém jöjjön ez a remek nyerges..
Deszkás 2010.07.30. 17:08:40
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.30. 17:09:35
Deszkás 2010.07.30. 17:11:26
CD-R80 2010.07.30. 17:18:32
Jaja, bár eddig gőzöm nem volt azt eszik vagy isszák. Most már utánanéztem.
CD-R80 2010.07.30. 17:21:04
[mike] 2010.07.30. 17:23:09
dzsaszper 2010.07.30. 17:28:13
misitcom 2010.07.30. 17:28:28
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.30. 17:56:09
Arra nem , de "FZB-334" -re már kiadja
:)
"streetfighter" 2010.07.30. 18:07:00
Az is valami, csak ki ír be egy ilyen rendszámot? Aki már olvasta a blogot. :D
"streetfighter" 2010.07.30. 18:13:31
Mivel én 20 éve hetente többször arra járok, nagyon ismerem az utat.
Nem akarlak megbotránkoztatni az ott elért legnagyobb sebességemmel. :)
Én nem várom el, hogy bárki is lehúzódjon előlem, megoldom azt én magam, ha gyorsabb akarok lenni a többieknél.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.30. 18:15:00
Beirtam a gugliba, hogy leirta-e esetleg-e valami hulye posztoló a rendszámom, ott AKvinkumnál
Hát nem leirta!?
:)
"streetfighter" 2010.07.30. 18:22:45
Tessék? Ezt most nem értem.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.30. 18:32:21
Deszkás 2010.07.30. 19:00:18
Deszkás 2010.07.30. 19:02:05
mi nem foglalt még 2010.07.30. 19:04:39
ráadásul a biztosítók magyarországon nem akceptálják, hogy valaki egy balesetet akar elkerülni.
azt szokták erre mondani, hogy aki félős az ne vezessen.
rokonommal történt hasonlő ahol ő elrántotta a kormányt, hogy a szabálytalanul elé bevágót ne lőkje e szembőlérkező kamion alá.
érintkezés ott sem volt a vétkes és ő járműve közt viszont neki szétment a futóműve amikor felrepült a járdára.
a vétkes elismerte a helyszínen a vétkességét és köszönte hogy nem lett a kamion alá tolva.
majd a biztosító tanácsára mindent visszavont és a rokon állta a maga kárát.
Mia09 2010.07.30. 19:08:04
Ja és ott pont leszűkül a négy sáv háromra nem ez volt a galiba?!
mi nem foglalt még 2010.07.30. 19:16:01
osztán ha van valami hirtelen megállás akkor egy egész sort tol egybe.
szoktam én is ilyent látni fel is áll tőle a hátamon a szőr ha épp mögöttem jön egy ilyen.
Deszkás 2010.07.30. 19:23:17
FDToth 2010.07.30. 19:23:52
Azon a szakszon pedig mivel a 4. sáv, a külső megszűnik, így muszáj sávot váltani;)
"streetfighter" 2010.07.30. 19:50:41
Jogos!
Általában már én is így teszek, de azért a vér nem válik vizzé. ;)
Szeretek jól helyezkedni!
És ha már itt tartunk, jöhet a képbe az előre pofátlankodó motoros a megszűnő jobb oldali 4. sávban, amit FDToth említett.
Ha én vagyok az első, és én vagyok, mert más mögé nem állok be (hátha töketlen, vagy elkanyarodó), akkor felbosszant az elém utólag beálló lassan induló motoros!
Tornado86 2010.07.30. 20:43:38
Azért ment annyival, hogy adja meg a reggeli vezetés közbeni b..dm.gjét :) De ez figyelembe véve a gumijai kopását és a sebességmérõ biztonsági csalását nem 80 csak 75,44 induláskor, 75,42 mikor megérkezik :)
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.30. 20:47:51
Jajmááá' Ott volt a :) jel
Ugorgyunk!
FDToth 2010.07.30. 21:16:27
...::: Flúgos Kamionos :::... 2010.07.30. 21:44:03
(Bocs Lacaca)
Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2010.07.30. 22:49:42
Sógorom kedvenc mondása: ha nem halad, akkor miért nem áll félre, amíg nincs késésbe' Mindjárt sietős lenne!:-DDD
Amúgy teherautóval a legjobb a külső sáv, ott szinte soha nincs útban semmi balf@sz, legalább lehet haladni. 80-90? mikor mi jön:-)
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.30. 22:51:44
Mert,ha pót nélkül volt,akkor semmi extra nem történt.
Beeblebrox 2010.07.30. 22:58:26
Bocs az offért.
ZB
Jawa350
dipl-o-mata 2010.07.30. 23:02:31
FDToth 2010.07.30. 23:13:49
D4D 2010.07.30. 23:18:08
D4D 2010.07.30. 23:21:03
D4D 2010.07.30. 23:24:58
sosem 2010.07.30. 23:31:41
egy maréknyi dollár 2010.07.30. 23:42:58
egy maréknyi dollár 2010.07.30. 23:48:31
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 01:29:25
egy normalis nagymotorral senki ne tartson jobbra a svjaban
kozepen kell menni
az a sav ugyanugy tied mintha kocsit vezetnel es igyanugy kell megelozni Teged, mintha kocsit elozne
ez nem kerdes
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 02:10:15
nem hiszem hogy itt savon belul eloznek robogost vagy motorost
ha nagyon olyan a helyzet minimum a szembe jovo sav felet igenybe veszem
RC_storm 2010.07.31. 07:39:24
brujah 2010.07.31. 07:43:12
Georgigi 2010.07.31. 08:32:37
Zagyva ez az egész.
Gondolom se rutinod, se rálátásod.
Csak fikázz valakit. :)
kasu 2010.07.31. 09:06:19
Páneurópai Harci Kos 2010.07.31. 11:03:48
Páneurópai Harci Kos 2010.07.31. 11:04:39
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 11:38:07
az teny tullepte a megengedett sebesseget
fishbone973 2010.07.31. 11:51:11
fishbone973 2010.07.31. 11:52:17
"mi nem foglalt még" bocs
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 12:03:04
hej hej
milyen elso kontakt?
igenis okozhat es okoz is baleset a szablytalanul kozlekedo kocsi vagy truck
annelkul hogy "kontaktba" kerulne
ha van szemtanu
pl a 2 serult gepjarmu tulajdonosa
esetleg meg egy forhalomban reszt vevo, akkor mi a gond?
mikor a mi karambolunk volt/ nem nagy ugy, varosban/ de megtortent es a vetkes rogton bocsantrot kert es elismerte, de a mogottunk jovo autos megnezte mi van, hivta a 911-et
segitette a 2 kocsit feltolni a parkoloba, majd a adott egy nevjegykartyat, ha szukseg lenne tanura es elhajtott
addigra mar ott volt rendor mento tuzolto
/nem volt ra szukseg, a fiatal lany elismerte, O hibazott, mert neha hibazunk es ha igen illik beismerni/
babsz 2010.07.31. 12:08:36
"streetfighter" 2010.07.31. 12:49:07
"másrészt pedig az, hogy a megszűnő sávoknál nincs az a szabály, hogy köteles a belsőben levő beengedni a külsőben levőt, amennyiben az 1. indexelt 2. elért a sáv végéig"
Igen, és azt is be kéne vezetni, hogy a főúton haladó a mellékútról autóval közlekedő idős bácsit és kismamát és talán még a nagyon szimpatikus sofőröket is köteles legyen beengedni.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 13:00:46
ahogy modom van ra beengedem
pl beljebb emehyek egy savval ha tehetem
ha nem igyekszem ugy menni hogy ket felhajto koze keruljek
meg lehet ezt oldani altalaban , de a felhajtonak, ga zsufolt az ut ugyanugy esznel kell lenni es a ha megis rosszkor jon fel akkor O a hunyo
itt minden varos korul van korgyuru renheteh exittel
kon be az aflomeracio de eleh jol mukodik
amugy meg varosban abban a savban megyek amelyikben akarok
de emeg a korgyurukon is
a highwayen illik jobbra tartani
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 13:36:47
csak ha valaki erre jarna....
jo tudni
/en 5 evig nem tudtam/
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.31. 13:42:53
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.31. 14:01:58
Csikós Mercije? :)
vernarancs 2010.07.31. 14:02:09
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 14:06:42
na ezert kell bemenni a belsobe mar jo meszirol
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.31. 14:10:04
Hát illett volna helyből bevinni a rendőröknek veszélyeztetésért... Vérvétel, stb...
Deszkás 2010.07.31. 14:13:38
Deszkás 2010.07.31. 14:14:46
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 14:14:55
mint mondottak volrt lehet eszre sem vette hogy valakit leszoritott
aki kenytelen volt nekimenni masnak
a posztolonak kellet volna megallni es megadni egy telszamot, hogy lattam mi tortent ha kell hivjanak fel
felenk igy megy
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 14:16:03
en sem ertem miert kene egy motorral jobbra allni a savban?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 14:17:27
amugy meg egy motor elbol jobban gyorsul
Deszkás 2010.07.31. 14:17:41
szakikám · http://autoolaj.hu 2010.07.31. 14:22:25
Deszkás 2010.07.31. 14:31:09
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 14:32:25
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 14:32:55
Deszkás 2010.07.31. 14:33:53
"streetfighter" 2010.07.31. 15:23:39
Elfogyó sávból nem indulok lassan. Éppen azért állok oda, hogy bemenjek a másik elé.
Nem szeretek más jóindulatára hagyatkozni. Én elémegyek, ha akarja, ha nem.
Ritka az az autó, ami gondot tud okozni, azzal meg óvatosabb vagyok. :)
Clearvoyance 2010.07.31. 15:55:35
Nekem rémlik. Szentendrei ámokfutó versenyző...
Kniight 2010.07.31. 16:13:57
flora.a 2010.07.31. 16:16:08
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 16:28:29
en is igy csinaltam osztonosen elotte is
csak nem tudtam, hogy ez kotelessegem is
Clearvoyance 2010.07.31. 16:37:50
Gondolom tudat alatt érzékelted, hogy mindenki behúzódik és csináltad te is.
mi nem foglalt még 2010.07.31. 16:48:57
Ne nagyon védd a motorosokat mert kevés kivétellel nagyon szabálytalanok.
Érdekes akkor nem félnek attól ha autó van mellettük amikor lassan haladó autók közt centiznek sokszor nem is lassan.
Tegnap a hungárián folyamatosan visított a radarom
mi nem foglalt még 2010.07.31. 17:16:46
főleg azért is emrt egy nyomon haladó járművet megelőzhetek sávon belül még előzni tilos tábla után is.
mi nem foglalt még 2010.07.31. 17:21:14
magyarországon ha nincs kontakt nincs féknyom akkor nagyon nehéz bizonyítani hogy egy olyan jármű okozta a balestet akivel nem volt fizikai kontaktod.
a biztosítók előszeretettel nem is fizetnek erre.
persze lehet menni pereskedni de ott már neked kell bizonyítanod, az meg nagyon nehéz.
mi nem foglalt még 2010.07.31. 17:24:12
az más kérdés, hogy a zippzár elvet alkalmazom ez külfödön teljesen megszokott sajnos itthon elég kevesen alkalmazzák,de az nem egy kötelező dolog csak udvariasság és a jólfelfogott érdek a gördülékeny haladás miatt.
mi nem foglalt még 2010.07.31. 17:27:29
van aminél jobban gyorsul egy autó persze autója is válogatja.
elég marhaság volt a kresz módosítás, hogy motorral előre lehet menni.
ha vélelmezem, hogy a motoros betartja a megengedett sebességet ( már pedig egy törvényalkotónak azt kell véleményeznie )
akkor nem látok indokot, hogy miért is jó ha előre mehet, sok motorosnál jobban gyorsulok a megengedett nekem is anyi mint neki.
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.31. 17:42:21
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 17:43:21
hat nalunk egy harley egy sav
eszambe se jutna savon belul elozno
es siman kozepen megy
az is igaz ha 2x 1 savos az ut egyaltalan nem lehet elozni szinte sehol
kozepen dupla sarga van
ha meg 2x2 akkor atmegyek a belsobe meg ha bicajos van elottem is
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 17:48:19
inkabb csak tudtam, hogy sokkal jobb ha nem haladok el 80 merfolddel 2 meterre az emberektol
@mi nem foglalt még:
erre mondtam 1-2 szemtanu itt segit/ezert is adnak nevjegykartyat ha valami van/
ha rendor is latja eleg magaban, neki hisznek
hat itt /ahogy a sav a motorose, mint az autose. ugyanugy nem is mehet elore
azert a motorok 80 -90 szazalek ver barmilyen kocsit az indulasnal, ha akar
de ez nem verseny
amugy szerintem az elso tiz meteren egy rigaval is vernelek:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 17:50:22
Deszkás 2010.07.31. 18:00:41
Hmm. Micsoda jó kis paraszt szokás a megszűnő sávból megpróbálni legyorsulni a másikat. Aztán ha nem jön össze, jön a duda, az anyázás, mutogatás, stb. Hány ilyet szívattam már! :DD Mellesleg eddig szó sem volt arról, hogy egy megszűnő sávban állsz és ott tart fel a motoros. Újabb jó kis kitaláció.
Clearvoyance 2010.07.31. 18:02:06
Ekkora sebességnél ez teljesen jogos.
Sőt. Még Km/h-ban is. :)
Deszkás 2010.07.31. 18:02:18
Deszkás 2010.07.31. 18:05:22
"streetfighter" 2010.07.31. 21:17:02
Miért paraszt szokás? Senkinek semmi hátránya nincs!
Inkább te vagy az, ha szívózol.
Mellesleg én nem próbálkozom, hanem legyorsulom és kész. :)
"Mellesleg eddig szó sem volt arról, hogy egy megszűnő sávban állsz és ott tart fel a motoros."
Ha oda is figyelnél arra, amit olvasol, akkor talán nem lenne meglepő.
flora.a 2010.07.31. 22:30:39
Ha baleset történt volna, senki sem tudta volna meg, hogy nem én mértem fel rosszul a lehetőséget, hanem szerintem konkrétan az életünkre tört egy kamionsofőr. Azóta is remélem, hogy csak álmos volt, és esetleg észre se vett. Uhh:( remélem, azóta épült valami autópálya, vagy második sáv.
Deszkás 2010.08.01. 10:20:21
Miért is én lennék, ha szívózom? Nem szívózom én, csak olyan sebességgel megyek, hogy a másik ne tudjon bevágni elém. Nekem van elsőbbségem, én állok elöl, te mögöttem érkeztél, és kimész mellém, hogy majd bevághass, hogy te legyél elöl, mert a másik mögött nem jó neked, mert hát mindig mindenhova rohansz!
Szóval szerinted az a paraszt szokás, hogy az ilyen élősködő, mindenkit lenyomni vágyóknak nem adom meg a lehetőséget, hogy elém vágjanak? Ugyan már! Ugye te sem hiszed el, hogy az a paraszt, aki egyenesen megy tovább a saját sávjában és aki az ilyen hozzád hasonló ügyeskedőket nem engedi be, ugye? Mondom, velem lehet próbálkozni, aztán lehet meglepődni is, mikor csak mögém tudsz bejönni, mert én nem fogok fékezni, hogy begyere elém pl a Mgyoródi elején.
"streetfighter" 2010.08.01. 11:09:39
Most már komolyan elgondolkodom, hogy te 1.direkt kötözködsz 2.csak irogatsz, de nem vezetsz 3.vezetsz, de össze vissza hazudozol 4.gyenge képességü vagy?
Ha én beállok melléd az elfogyó sávba és (tételezzük fel) legyorsullak, akkor hol tartalak fel, milyen hátrányt okozok neked, amikor én elhúzok 65-tel te pedig mész 50-nel? Egy sávos úton van így.
Többsávoson aztán végképp senkinek sem okozok hátrányt, mert értelmezhetetlen pl. egy 3 sévos úton, hogy most miattam mikor ki és milyen hátrányt szenvedett.
Szerintem ne erőlködj mert csak kiröhögteted magad!
Deszkás 2010.08.01. 15:08:25
Deszkás 2010.08.01. 15:25:05
blogsámán 2010.08.01. 18:17:44
Egyébként meg a teherautó csak 50-nel mehetett volna, és ha haladt a nem szélső 2 sáv valamelyikében (márpedig haladt, mert mellette volt a kisteher, amellett pedig a merci), akkor az is szabálytalan volt. A cikázás meg pláne. Az első szabálytalanságot nehéz bizonyítani hitelesített radarfelvétel nélkül, de a másikat, és azt, hogy a teherautó cikázása okozta a balesetet, szerintem elég jól lehet bizonyítani egy bírósági szakaszban tanúvallomással is. Az ott hozott ítéletet pedig a biztosítónak is el kell fogadnia szerintem.
Valamit kihagytam?
blogsámán 2010.08.01. 18:29:59
36. § (1) Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van (párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest) - a (2)-(4) bekezdésben említett eseteket kivéve - a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Más forgalmi sávra ráhajtani csak előzés, balra bekanyarodás, illetőleg megfordulás céljából szabad. Az autóbusz öbölt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodósávot, a gyorsító- és a lassítósávot, valamint a kerékpársávot a párhuzamos közlekedés szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
(2) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külső forgalmi sávba vissza kell térni. Ha 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival, motorkerékpárral vagy - lakott területen - távolsági, illetőleg gyorsjáratú autóbusszal a vezető több járművet kíván előzni, megmaradhat a belső forgalmi sávban feltéve, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza; ha pedig a forgalom olyan sűrű, hogy a külső forgalmi sávba visszatérni nem lehet, a belső forgalmi sávban folyamatosan is haladhat.
(3) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára kettőnél több forgalmi sáv van, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. Az ilyen úttesten azonban a második forgalmi sávban - a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések megtartásával - bármely járművel szabad közlekedni; a harmadik és további (belső) forgalmi sávokra - a balra bekanyarodás esetét kivéve - ráhajtani csak személygépkocsival szabad.
(4) Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos.
A (3)-ra hívnám fel a fgyelmet. Ezek szerint ha lakott területen kívül, vagy lakott területen belül nem felfestve adott egy egyirányba min. 3 sávos út, akkor a külső két sávot leszámítva a többi sávot csak személygépkocsik használhatják (kivéve a balra kanyarodást). Miért érdekes ez? Mert ezek szerint motorkerékpárok sem használhatják, és mivel az autópályán a párhuzamos közlekedés szabályai irányadóak, ezért pl. a Fehérvár-Bp. szakaszon végig érvényes ez a szabály. Számomra ez újdonság volt, az ember mindig tanul valamit.
Deszkás 2010.08.01. 18:49:18
"streetfighter" 2010.08.01. 22:24:23
Szánalmas az erölködésed a saját igazad bizonygatására. :(
Én kötöttem beléd mert felháborít az álszentséged.
Te mindig minden szabályt és sebességkorlátozást betartasz, de az elfogyó sávból legyorsulni akaró gyorshajtót szivatod, nehogy hátrányt szenvedj az 50-es sebességeddel?
Nem érzed állításaid abszurditását?
Engem (valószínű a többieket is) csak úgy tudsz nem beengedni az elfogyó sávnál, ha megszeged a fogadalmad és átléped a megengedett sebességet.
Ezek szerint a szabályszerüség "bajnokának" fontosabb a másik szivatása mint a saját elvei?
Érdekes hozzáállás, arról nem is beszélve, hogy utána állítólag 50-nel haladnál, tehát egy gyorshajtó, mégis hogy okozhat neked bármi hátrányt, ha lemaradnál tőle mint a borravaló? Vagy talán nem is 50-nel szoktál közlekedni erköcscsősz?
Szerintem gondolkodj el az állításaidon mielött butaságokat írsz!
Azt pedig te hiszed, hogy mindig igazad van. Ez a többi posztnál is kiderült.
Te már megint felkaptad a vizet és nem tudsz tényszerüen válaszolni, hanem vádaskodsz és engem szapulsz nevetséges állításokkal, ami konkrét válasz és tények közlése helyett igen szánalmas.
Spikk 2010.08.01. 22:31:47
cso zsi 2010.08.02. 07:44:30
De nem ártott volna eleve is jól tudni.
A 2,5-3,5 tonnás hercehurca az elég régi dolog.
Már 6 évnél régebben is mehetett lakott területen belül a 70-es táblánál 70-nel a 3,5-es tgk. A gáz az volt, hogy lakotton kívül a 2,5-nél nagyobb nem mehetett, csak 70-80-at, úttípustól függően. Miközben ezek a járművek könnyedén mennek akár 160-at is. (Pick-upokról, hobbiterepjárókról nem is beszélve.)
Idén január óta ez az anomália megszűnt, elvégre Európában egyedül nálunk volt ez a korlátozás.
Így egységesen 3,5 tonnáig az útra engedélyezett (táblával jelzett) maximális sebességgel lehet haladni.
kreszvaltozas.hu/page/14/teherauto
"A legfontosabb változás, hogy a tehergépkocsikra vonatkozó közlekedési szabályok csak a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik esetében érvényesek [korábban a 2500 kg össztömeg feletti járművekre vonatkoztak]. Így a kisteherautókra, amelyek össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát, lényegében a személyautókra vonatkozó szabályok érvényesek – fontos változás ez például a divatos pick-upok használóinak is, mely autók többségét a tulajdonosaik személyautó funkcióban alkalmazzák."
KolomparVinetu 2010.08.02. 10:37:53
"Azonos forgalmi sávban az egy nyomon haladó jármű melletti elhaladás előzésnek minősül. Különös figyelmet kell fordítani a biztonságos oldaltávolság megtartására."
blogsámán 2010.08.02. 10:39:42
Deszkás 2010.08.03. 20:53:51
Az a baj, pont ugyanazt teszed, mint én, nem veszed észre? Addig nem nyugszol, míg be nem bizonyítod, hogy neked van igazad, és csak úgy lehet közlekedni, ahogy te akarsz, bevágni más elé az elfogyó sorból, mindenkit lenyomni, legyorsulni. Miért jó ez neked?
"Engem (valószínű a többieket is) csak úgy tudsz nem beengedni az elfogyó sávnál, ha megszeged a fogadalmad és átléped a megengedett sebességet."
Hiszed te! El sem tudod képzelni, hogy ha a másik is megfelelően gyorsít, akkor te már nem férsz be adott úthossz alatt?
"Szerintem gondolkodj el az állításaidon mielött butaságokat írsz!" Ezt inkább te tedd meg, mielőtt ilyeneket írsz! :DD
"vádaskodsz és engem szapulsz nevetséges állításokkal, ami konkrét válasz és tények közlése helyett igen szánalmas. "
Pont ahogy te teszed. Nem vetted még észre, hogy tükröt tartok eléd? Pont ugyanúgy teszel, mint én, így saját magad is leszólod. LOL. Nevetséges vagy!
"streetfighter" 2010.08.03. 23:04:10
"bevágni más elé az elfogyó sorból, mindenkit lenyomni, legyorsulni."
Te nagyon rosszul fogod fel a dolgokat. A legtöbb sofőr ezt nem így érzi, észre sem veszi. Szó sics feltartásról, bevágásról. Szerintem a te rossz tapasztalataidat rám vetíted.
Az elfogyó sáv legtöbbszőr elég hosszú ahhoz, hogy simán bemenjek valaki elé. Aki küzd és direkt nem akar beengedni (ritka) az más tészta, de az tudatában van, úgy ahogy én is, és aki gyorsabb az lesz elöl.
Én sokat sportoltam és még mindig sportolok és szeretem a sportszerü dolgokat. Nem voltam gyorsabb (ilyenre alig emlékszem) tudomásul veszem és kész. Nincs ökölrázás, leszorítás. Neked ez szokatlan?
És ha már itt tartunk, kivácsi lennék, hogy engem, hogy nem engednél be szabályosan, mikor én egyesben jóval túllépem az 50-et, ha úgy komolyan odalépek a gépnek. :)
Javaslom, ha szabálytisztelő vagy, akkor ne állj neki keménykedni, mert nem áll jól neked, és te is csak nevetség tárgyává válsz, arról nem is beszélve, ha estleg sikerül a szivatásod és utána beállsz 50-re, akkor felettébb felbosszantod azt, aki le akart hagyni. Ha ilyen kicsinyes örömök éltetnek, akkor nem irigyellek.
Ha én leelőzök valakit akkor el is húzok, nem állok oda szabályt demonstrálni. Ezzel csak a konfliktusokat gerjeszted.
Ezen gondolkodj el egy kicsit, hidd el megéri. :)
Deszkás 2010.08.06. 19:42:30
Hmm. És szerinted sportszerű nem a sor végére beállni, ahol a helyed lenne, hanem inkább előre mész, hátha sikerül legyorsulni a másikat? Érdekes felfogás, szerintem ez pl egyáltalán nem sportszerű. Nevetséges az, ahogy próbálod előadni, hogy csak és kizárólag úgy működhetnek jól a dolgok, ahogy te csinálod, holott szabálytalan gyorshajtó vagy, azon túl, hogy másokat lenyomó és sportszerűtlen is. Sportszerű az lenne, ha betartanád a szabályokat. Ez is hozzátartozik a sportszerűséghez.
"ha estleg sikerül a szivatásod és utána beállsz 50-re, akkor felettébb felbosszantod azt, aki le akart hagyni. Ha ilyen kicsinyes örömök éltetnek, akkor nem irigyellek."
Khmm. Nem én szívatom meg a másikat, már ne haragudj. Nem én próbálkozom bevágni a másik elé, ergo nem én szívatom azzal, hogy a következő lámpánál már hátrébb lesz a sorban csak azért, mert valaki, pl te nem bírja ki, hogy a helyén maradjon, inkább megpróbál előrefurakodni. És az sem szívatás, hogy a megengedett legnagyobb sebességgel haladok. Max te érzed úgy, mert te száguldoznál. Mellesleg milyen érdekes, hogy akinek esetleg sikerül elém kerülnie, ugyanúgy 50-nel megy, mint én. Tudod, megint kénytelen vagyok rávilágítani arra, hogy az emberek java része nem gyorshajtó, nem megy olyan sebességgel, mint te. Te a kisebbség vagy az utakon, és ezt minden nap megerősíti, amikor közlekedem.
De ha téged az ilyen kicsinyes örömök éltetnek, hogy bevágtál a másik elé, akkor nem vagy irigylésre méltó, inkább csak szánalmas. De ne vergődj, ne erőlködj, mert még elered az orrod vére! :DDD
"streetfighter" 2010.08.06. 21:17:38
Elképesztő, hogy te mennyire nem vagy képben, vagy te Bp. teljesen más részein autózol. Legalábbis én ott biztos nem. :)
Tisztában vagy az elfogyó sáv fogalmával?
Az azt jelenti, hogy a sáv megszűnik és nem azt, hogy azt a száguldozó, sportszerűtlen autósoknak találták ki. Ha sikerül, akkor én ide állok, mert általában kevesebben vannak. Az, hogy te mazsola módjára közlekedsz és haragszol a helyezkedőkre, arra nagy ívben teszek. Nagyon sokan, még néha olyanok is mint te, is oda tévednek, mert azt sem tudják, hogy hol vannak,. Ez látszik a mozgásukon. Ez a bizonyíték arra, hogy teljes jogu sáv. :)
És igen, te tényleg valami másik helyen vezetsz, mert a megengedett sebességet SZINTE SENKI sem tartja be. Néha eszembe jut és direkt nézem az órát, mert egyébként nem szokásom, érzése megyek. Az Árpád hídon 80-nal a lassabbak közé tartozol, és folytathatnám más komolyabb főutakkal. Nyilván nem a szűk utcákról van szó. Lehet, hogy te csak azokban jársz, mert nem mersz kihajtani a főútra? Talán jobb is. :D
Mindegy, te úgyis a homokba dugod a fejed, és egy struccal inkább egy futó versenyen kéne részt venni, nem eszmecserét folytatni. Bár lehet, hogy te még ott is a sebességkorlátozásra hivatkoznál. :DDD
Deszkás 2010.08.15. 11:23:10
Én már ilyen hülyékkel és személyeskedőkkel inkább nem vitázom. Fogalmad sincs, hogyan kell közlekedni. Nem ismersz mást, csak a gázpedált, és azt hiszed, ezzel mindenki így van.
Maradjunk ennyiben: Deszkás: Inkább miért sietett a postoló? 80-nal sávokat váltogatni, cikázni?!
Válasz erre
"streetfighter" 2010.07.30. 16:35:43
@Deszkás:
70 helyett. A mocskos száguldó mindenit!
Ebből látszik, milyen is vagy!
Deszkás 2010.08.15. 11:28:50
"streetfighter" 2010.08.15. 20:06:30
Már ezt is leírtam csak sosem érted meg!
Te (és a hozzád hasonlók), ha még akarsz sem tudsz feltartani, mert kikerüllek és kész.
Teszek a konok fejedre! Nem érsz annyit, hogy én ezen idegeskedjek. Én nem játszom önkéntes rendőrt.
A közlekedési helyzeteket, meg épp te nem tudod értelmezni sem, nem hogy felfogni!
Lásd megszűnő sáv. :)
Szerintem (szerencsére) nem Bp. azonos útjain közlekedünk, mert én nem látok pontosan a megengedett sebességgel haladó autókat, max. 20%-ot. Mostanában direkt figyelem.
A Szentendrein 75-80 az állandó folyamatos sebbesség, úgyhogy ne pofázz bele abba amiről fogalmad sincs!
cso zsi 2010.08.15. 20:21:37
Valahol 65-70 között autózva végig lehet menni.
Deszkás 2010.08.15. 20:42:42
Lásd megszűnő sáv. :)"
Ott épp te nem érted a helyzetet, nem én. Kár itt is erről verni a nyálad. Fel sem fogod, miről beszélek!
"max. 20%-ot" Felmérés?
"A Szentendrein 75-80 az állandó folyamatos sebbesség, úgyhogy ne pofázz bele abba amiről fogalmad sincs! "
Vegyél már vissza kispajtás! az sebesség, nem sebbesség! És nem érdekel, ki mennyivel megy! Szabály szerint 70-nel lehet. Akkor meg ne nézzük már el azt, hogy valaki 80-nal cikázik, és ezzel egyszerre két KRESZ szabályt is megszeg. Tudom, te elnézed neki, mert te is így közlekedsz. De ettől még nem lesz szabályos, és másik nem fogják elnézni. Úgyhogy inkább te ne pofázz itt, kispajtás.
"streetfighter" 2010.08.15. 21:14:40
Te fogorvos vagy, vagy valami ilyesmi, hogy állandóan a nyállal vagy elfoglalva.
Ez nálad a menő szöveg?
Nem érdekel a mások sebessége, de állandóan arra hivatkozol. Döntsd már el mikor mit irogatsz! Vagy "ugatsz". :D
Deszkás 2010.08.16. 07:52:43
"streetfighter" 2010.08.16. 08:21:19
Csak nem a saját szavaid idézésén sértődsz meg? :)
Deszkás 2010.08.16. 09:28:32
Deszkás 2010.08.16. 09:45:42
1, Nem sértődtem meg.
2, nem bírom az ilyen személyeskedő alakokat, mint te.
Harcimaci 2010.09.18. 19:14:53
Harcimaci 2010.09.18. 19:22:53
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2010.09.19. 15:20:55
S_G_M 2011.01.03. 09:17:37
Szerintetek nekik hol kéne menni, a levegőben?
Szerintem pont ők azok akik, ha nem figyelnének oda, a sok kis úrvezető idő előtt befejezné földi pályafutását!
A sebességről meg annyit, hogy most ugye az a baj, hogy gyorsan ment, de ha a szabályokat betartva, annyival halad, amennyivel kéne, akkor meg a sok kis személyautóval közlekedő szidja, hogy a kocsog kamionos nem megy!
Biztos van közöttetek olyan, aki tisztában van vele, hogy őket igen csak köti az AETR. Namost, ha nem tud haladni, nem ér oda időben ahova vinnie kellene a rakományt, ez pedig még sok más dolgot von maga után.....
Úgyhogy szerintem nem szidni kéne őket, hanem tisztelni, mert ilyen sz@rul lehet járni velük.
Spikk 2011.01.03. 14:45:37
A másik, hogy sokat segítene a megítélésen, ha egyik a másikát elengedné az autópályán (arra gondolok, amikor a műszerük között van az a fél km/h eltérés és ezért előzni kezd, na akkor a másik picit lelassíthatna arra a pár másodpercre).
Tudod, kettőn áll a vásár, ha valaki normálisan viselkedik, ritkán örvend közutálatnak. Nézd meg a taxisokat, áldott rendes közlekedőtársak, szolgáltatásaikat öröm igénybe venni és szereti is őket mindenki. :)