Mivel ez egy autós blog, szép számmal kerülnek be az autó kontra kerékpár ellentétet az előbbi szemszögéből leíró posztok. Legtöbben közülünk talán elfogultságból is úgy látjuk, hogy a biciklisek szabálytalanabbak. Van mind a két félből bőven ilyen és olyan is, bár míg autós fronton egész sok pozitív változást látok a közlekedési kultúrában, a kerékpáros közlekedést kaotikusabbnak tartom. Talán könnyebb átérezni egymás helyzetét, ha mind a két közlekedési eszközt használjuk. Bibó is mind a két csoportba tartozik, de most elsősorban bringásként írt nekünk néhány gondolatot. Néhány pontjával én is vitatkoznék, főleg a Lánchíd használata és az energiafelhasználás kérdésében.
Gondoltam összedobok pár, bizonyára nagy vitát kiváltó gondolatot. Ja igen, és identitászavaros vagyok (gyalogos, kerekes, négykerekes, esetenként sokkerekes).
Szóval, a lényeg:
Kösz, hogy a Lánchídon nem taszítottál be a szembejövők elé. Igaz a záróvonalon mentem, ami bizonyára idegesít, de előttem egy motoros, azonos sebességgel nem zavart téged. Ha a dugóban öttel poroszkálsz, vajon miért kell rám húzni a kormányt? Fáj, hogy én tudok menni? És köszönöm, anyám jól van.
Kösz, hogy a négysávos úton, amikor 10-20 km/h -val döcögsz, és én a motoros sávban előzök, szóval kösz, hogy figyelsz rám és minden erőddel azon vagy, hogy ne tudjalak megelőzni.
Kösz, hogy annak a fura, fejre állított háromszögnek a hatására nem megölsz, csak nekem jössz. Végül is neked sürgősebb dolgod van, értem én.
Köszi azt is, hogyha az úton megyek figyelmeztetsz, hogy menjek a kerékpárútra, bár nekem általában ilyenkor már túl közel van a padka. És köszi, hogy ha menni szeretnék a kerékpárútra, akkor meg nem engeded, pedig Te látod a háromszöget "rossz" irányból.
Köszi, hogyha a kerékpárúton megyek, elfelejtesz odanézni, hiszen erősebb vagy, majd megáll a másik. Köszi, hogy figyelsz arra, hogy a koncentrációm mindig a legmagasabb szinten legyen.
Kösz, hogy a tömeget kihasználva lenyomsz mindenki mást az útról, hiszen ott nekem nem jó, csak a kipufogógázt szívom.
Szóval kösz, hogy vigyázol rám, és nem ölsz meg.
Mindezek után pár gondolatot hadd fogalmazzak meg, a "másik" szempontjából:
Ha Te elveszted a lendületed egy fékezés miatt, egy kis mozdulat árán visszaszerzed. Nekem ez három falat zsíros kenyérnek megfelelő energiába kerül.
Nem azért megyek el a pirosnál álló sor mellett, mert az kivagyiság, és otthon mindenkinek azt újságolom, hogy ilyen, meg olyan kocsit előztem meg. Azért megyek el, mert tudom, mire odaérek zöldet kapok, és így meg tudom tartani a lendületem és sebességem.
A KRESZ szerint, ha parkolóból áll ki valaki, kicsi ideig feltarthatja a forgalmat. Azonban egy kocsit lelassítani majd újra felgyorsítani könnyebb, mint egy bringát. Ha lehet ne állj ki egy bringás elé csak akkor, ha mire odaér (fékezés nélkül), már nem vagy az útjában.
A fenti vonatkozik a kikanyarodásra is. Ha elsőbbsége van, add meg neki.
Ha leelőztél egy kerekest, és 20 másodperc múlva megállsz a pirosnál, igazán számíthatnál arra, hogy az az öngyilkosjelölt megjelenik melletted.
Ha lehet, ne előzz meg csak azért, hogy közvetlenül utána megállhass, vagy még rosszabb, balra kanyarodhass.
A fenti pontokból talán látszik, hogy a bringásnak (potenciális öngyilkos, tudom) az élete után a lendület a legfontosabb. Kérlek, vegyétek figyelembe, hogy nem egyszerű két kerékkel, motor nélkül felgyorsulni. És ha lelassulok, azzal nemcsak téged, de másokat is feltartok, és még nagyobb zűr lesz belőle.Tudom, nagyon sok a bunkó, szabálytalan, öngyilkos bringás. Azonban a blogot olvasva az tapasztalható, hogy a négykerekesek világában is van olyan, aki lazán kezeli a szabályokat. Próbáljunk meg békésen egymás mellett, együtt élni. Szerintem nem nehéz. Egyre inkább azt tapasztalom, hogy az autósok figyelnek ránk, ezt köszönöm szépen. Higgyétek el, a bringások is tanulnak, csak még fiatalok, és nem mindig tudják, hol a határ. Kiskoromban anyám azt mondta, "Te vagy a nagyobb, figyelj a kicsire jobban, és neked kell észnél lenned!"Ebben a szituban Ti vagytok a nagyobbak, kérlek, figyeljetek ránk (és ne kényszerítsetek fékezésre, ha lehet).
Az utolsó 100 komment: