Bevásárlóközpontokban többször tapasztaltuk már, hogy itt szeretik még rugalmasabban értelmezni a szabályokat a járművezetők. De ezen kár csodálkozni, hiszen a táblázást sem sikerül rendesen megoldani, a felfestések meg elkopnak. A képet meglátva én is arra gondoltam, hogy a táblák a kép bal alsó sarkában levő kis utcácskára vonatkoznak, de Watt megnézte közelebbről és nem lehetnek elforgatva. Ha meg nincsenek, akkor tényleg értelmetlen. Valamit benéztek a táblaszerelők?
Találtam egy furcsaságot, ha akarjátok tegyétek ki a blogra.Tudom, én vagyok a hülye poszt toló, ami itt még igaz is lehet, hiszen pont arról van szó, hogy nem tudom értelmezni az adott közlekedési szituációt. De azért hátha mégsem...A helyszín a Campona parkoló.Az egyik képre berajzoltam egy már alig látható, lekopott, de még kivehető útburkolati jelet, hogy jobban látszódjon a képen. Ennek tudatában logikus lenne, hogy az a kis terület egyirányú, és a fénykép készítésének irányából nem lehet behajtani. Azonban a behajtani tilos tábla az út bal oldalára került, amit ugye nem kell figyelembe venni, csak ha jobb oldalon is van egy ugyanolyan tábla. Ennek tetézése az alatta levő kikerülési irány tábla, ami teljesen ellent mond a behajtani tilosnak. A kikerülési irány táblát (a felcsavarozása miatt) nem lehet viccből elforgatni, nem ez történt.Most akkor itt hogyan kell közlekedni? Logikusan gondolkozva értem én, hogy nem hajthatnék be ebből az irányból, de teljesen félreérthető a helyzet. Nehezen hiszem, hogy a táblák szabályosan vannak kihelyezve.De majd Ti biztos jól megmondjátok. :)
brujah 2011.08.28. 12:19:58
Toxxxi 2011.08.28. 12:28:36
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.08.28. 12:45:16
Tudnillik, a már valaki behajt az egyirányú utca rossz oldalán, legalább má a járdaszigetet kerülje ki :))))
_ng_ 2011.08.28. 13:04:09
A kikerülési irány meg pont kapóra jött ahhoz, hogy jelezzék: itt jobbra lefelé tudsz kihajtani...
_ng_ 2011.08.28. 13:05:12
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.28. 15:45:05
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.28. 15:46:07
D4D 2011.08.28. 17:14:19
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.08.28. 17:43:18
Flugos furgonos 2011.08.28. 18:43:09
lordjim 2011.08.28. 20:24:34
Csigorin 2011.08.28. 20:54:23
PPK™ 2011.08.28. 21:51:54
Reggie 2011.08.28. 22:37:50
''autónepper.'' 2011.08.28. 23:21:57
Megoldó 2011.08.29. 01:15:08
(Hogy fordulna fel az is aki kirakta és az is aki jóváhagyta hogy így rakják ki a táblákat a belvárosban levő túrások kapcsán...)
Ja, és a balon levő behajtani tilos az semmis ha nincs jobb oldalt is.
bunkóbéemvés 2011.08.29. 01:39:12
PPK™ 2011.08.29. 08:45:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.29. 08:52:48
mezga-aladar 2011.08.29. 21:10:00
@bunkóbéemvés: ez is jóóó. a nyíl a behajtani tilos alsó kiegészítő táblája, ami azt mutatja: merre nem szabad behajtani... (hisz a behajtani tilos önmagában rossz oldalon lenne...)
mezga-aladar 2011.08.29. 21:11:47
megjegyzem gyanus. nagyon közel van. szerintem a kukára vannak szerelve a táblák... azaz mobilak.
RaveAcE 2011.08.29. 23:54:55
Következő kérdés?
CoIie 2011.08.30. 18:26:17
(...és egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mögötte levő útszakasz egyirányú volna!)