Elég sokszor találkozom járdán illetőleg zebrán tekerő biciklistákkal. Nincs jó véleményem róluk, főleg ahogy a legtöbben előadják. Nemrég a körútról az Aradi utcára fordulva csaptam el egyet kis híján, miután a gyalogosokat elengedtem, majd hirtelen a semmiből megjelent a delikvens fülében mp3-lejátszóval. Nem lassan jött a járdán, láthatóan nem érdekelte, hogy ott neki semmi keresnivalója. Jumbóka egy hasonló szituációt ír le, igaz az nem derül ki, hogy mennyire volt széles az út, amire az autós kanyarodott, hogy ténylegesen zavarta-e a bringás. Ha nem, akkor túlzás a kifakadás, ha meg igen, talán elég lett volna egy dudaszó és szólni neki normálisan. Egyébként pedig jó lenne, ha mindenki megtalálná a helyét, ahol közlekednie kell vagy tolja inkább a biciklit.
Az mostani történetet három-négy mondatban el lehetne intézni, talán még hatásosabb is lenne. De ha az ember sokat van otthon, akkor ráér nézelődni a neten, ahelyett, hogy valami „normális” elfoglaltságot találna magának. Sőt még tesz hozzá egy lapáttal, hogy a saját hülye történetét is világgá kürtölje. Az eset jogi hátterét szándékosan nem hozom előtérbe, mert a témában mostanában rengeteg írás született, és mint mindennek, ezeknek is csak mocskolódás lett a vége. Ez viszont így is kezdődött!A helyszín: hétköznapi kereszteződés, kis forgalom. Autós áll a lámpánál, kis ívben jobbra akar fordulni. Egyszerre kap zöldet a gyalogátkelőhelyen közlekedőkkel. A szemben levő oldalról elindul egy kerékpáros (nyeregben, tekerve a zebrán).- Autós: Nem tudsz leszállni, baszd meg?- Kerékpáros: Ha leszállok, lassabban érek át.- Autós: Baszd meg!Mivel a kereszteződés közelében senki más nem volt, 6, azaz hat másodperc után mindenki folytatta útját.
Loismustdie 2011.10.15. 15:04:34
huspotyolo 2011.10.15. 15:20:16
Én ezzel a bringással találkoznék szívesen:
www.youtube.com/watch?v=-4UMWgjEi4c
:D
prooF 2011.10.15. 15:31:25
Már ne haragudj, de mit érzel ilyenkor? Megdudálni egy biciklist, amikor ZÖLDJE VAN, és a zebrán megy át?
Ha minden zebránál szálljon le a biciklis, akkor az autós is szálljon ki zebra előtt és tolja át a szarát!
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2011.10.15. 16:29:11
Sztavrosz_ (törölt) 2011.10.15. 16:31:43
qwertzu 2011.10.15. 16:40:23
Esetleg lehet hogy jó helyen volt a biciklis? Nem minden bicikli átvezetést jelölnek sárgával.
bunkóbéemvés 2011.10.15. 16:48:21
Ettol fuggetlenul az autos (is) egy faszkalap ebben a sztoriban.
záporjózsi 2011.10.15. 16:52:14
Reggie 2011.10.15. 17:41:31
Cobra. 2011.10.15. 17:56:36
A gyalogosnak is leordította volna a fejét, hogy mi az hogy nem engedi el, amikor neki egyszerűbb megállni?
Amíg nem lendületből megy át a biciklis a zebrán, addig nekem semmi bajom vele. Legalább nem az út közepén tekert.
"streetfighter" 2011.10.15. 18:00:06
Mivel ő is akkor indult a túloldalról, így nem érhetett oda olyan gyorsan.
A leírás szerint gyalogos sem volt, így gáz és usgyi.
Nem kell annyit pofázni bazdmeg, és főleg nem ilyen stílusban. :)
Reggie 2011.10.15. 18:12:02
D4D 2011.10.15. 19:39:28
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.10.15. 19:48:00
@Cobra.: Én is így tennék.
@"streetfighter": Ez is jó megoldás. Nem kell bonyolítani.
Don Blasiusnak: "megjelent a delikvens fülében mp3-lejátszóval. Nem lassan jött a járdán"
Engem ebből a "járdán" nem izgat, viszont az "mp3 lejátszó" és a "nem lassan" annál inkább. Száguldani süketen az úttesten is veszélyes, a járdán még rosszabb persze.
De lehet a járdán lassan, odafigyelve gurulni, nem elsodorva/lecsengetve a gyalogosokat, akkor nem is zavar senkit.
Reggie 2011.10.15. 20:04:12
qwertzu 2011.10.15. 20:29:14
És ha egyik út kerékpárút táblákkal van dekorálva? Akkor szerintem ez pont ugyanolyan kereszteződés mint az előző, ugyanolyan elsőbbségi viszonyokkal, de az egyiken csak kerékpárok közlekedhetnek.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.10.15. 20:41:12
Erről posztot írni?????
A Tyne folyó déli partja 2011.10.15. 20:56:08
mellesleg, ha leszáll róla, és áttolja, az tovább tartott volna...
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.10.15. 21:00:53
igazi hős 2011.10.15. 21:11:42
Unalmasabb sztori nincs?
Hemü 2011.10.15. 21:56:21
Viszont legalább nem tépett a zebrán, ha ezt mind meg tudták beszélni.
''autónepper.'' 2011.10.15. 22:04:19
... ... 2011.10.15. 22:37:09
ex-dr. vuk 2011.10.15. 23:19:29
Azert az sem mindegy. Ha bicikliuton (amit zebrara vezettek) akkor leszallni sem kell es elsobbsege is van (kanyarodasi szabaly miatt).
Es akkor most ki a hulye?
Hemü 2011.10.15. 23:26:01
De nem csak én mondom, hanem nemzetközi tapasztalatok is, hogy a legbiztonságosabb hely minden jármű számára az úttest.
tundrazuzmo (törölt) 2011.10.15. 23:59:51
A járdalovagok viszont idegesítenek. Ők azok, akik végigtépnek a járdán, majd egy alkalmas zebrán keresztbe átszáguldanak 20-30 km/h-val.
Gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha elütnék egy ilyet legközelebb. Széttörne a biciglije, a csávó is kapna egy-két pofont az aszfalttól, és ha tisztességesen rávérzik a motorháztetőre, akkor hagyom rászáradni, és az majd elrettentő hatással lesz a többi öngyilkos biciglisre!
"streetfighter" 2011.10.16. 00:05:44
Ki beszélt itt bicikli útról?
Gondold, hogy egy bicikli úton haladó kerékpáros ezt válaszolja:
"Ha leszállok, lassabban érek át."
Az utolsó kérdésedet, a te érdekedben meg sem "hallottuk". :)
ex-dr. vuk 2011.10.16. 00:15:58
Mondjuk ha nem lenne mindenhol jardara "epitve" bicikliut, akkor lehet nem szoknanak jardara, es akkor az emlitett szituacio elo sem fordulna sosem. De ez mar scifi.
D4D 2011.10.16. 01:55:18
Nem lehet jobbkezes, ahhoz messzebb, mondjuk két autóhossznyira kellene lennie.
Szilágyi Erzsébet fasor. Fordulok balra. Ha nincs felfestve az átvezetés, akkor nincs a bringásnak elsőbbsége, míg ha fel van festve, akkor a te elméleted szerint akkor sem. Megjegyzem, ott utóbbi eset volna a kívánatos.
www.norc.hu/embed.aspx?id=d8a98edb7b06e22df90805c9d5e5dba2&ppa=144.6&r=-211.4&vla=-4&lz=60&acc=b18dc43c-86a0-4044-b632-582f3fa541cf
D4D 2011.10.16. 01:57:39
"ez eddig mind szép és jó csak nem minden bringás akar a forgalomban tekerni "
Akkor bicikli helyett ott a BMV. Busz, Metró, Villamos.
A közlekedés nem arról szól, mit akarok.
D4D 2011.10.16. 01:59:34
Ha nincs átvezeve a bicikliút, akor miért is lene elsőbbsége? Ugyanis ha nincs átvezetve, akkor csak gyalogos lámpa van, ami a gyalogosnak biztost elsőbbséget,nemmás járműveknek.
lordjim 2011.10.16. 07:44:16
lordjim 2011.10.16. 07:57:42
"streetfighter" 2011.10.16. 08:57:38
Hidd el nem volt bicikli út, ez a válaszból egyértelműen kiderül.
Egy öntudatos kerékpáros akkor nem így válaszol, az biztos. Még azt is előjoguknak tekintik, ami nincs is. :)
igazi hős 2011.10.16. 09:08:49
Kniight 2011.10.16. 10:31:49
TothLali 2011.10.16. 10:53:36
ex-dr. vuk 2011.10.16. 11:26:02
@D4D:
31. § (5) Elsőbbséget kell adni ...
b) jobbra bekanyarodó járművel a kerékpársávon vagy az úttest mellett levő, attól jobbra eső kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére,
c) balra bekanyarodó járművel
cb) az úttest mellett levő, attól balra eső kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére.
En nem latok egyetlen betut sem atvezetesrol.
@igazi hős: gyalog- es kerekparuton 20kn/h a megengedett.
D4D 2011.10.16. 13:19:30
D4D 2011.10.16. 13:20:32
az a kérdés, hogy a kerépáros (biciKlis) az egyik járdáról a másikra az úttesten keresztül bármilyen szögben, irányban, útvonalon áttekerhet-e. Mivel tábla nem tiltja, így a válasz: igen. :)
Ha ezt komolyan gondoltad, akkor ajánlom a KRESZ-nek a haladás az úton c. fejezetét.
D4D 2011.10.16. 13:21:49
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.10.16. 13:30:20
kpityu2 2011.10.16. 16:33:01
bagamoyo 2011.10.16. 16:42:05
A járdán közlekedni szabad rendelkezést minden bringás következetesen betartja, de a járdára vonatkozó sebesség megszorítást hasonló következetességgel sz@rja le.
(Bringázom, és vezetek is. Mindkettőt sokat.)
awsedrftg 2011.10.16. 17:27:40
TH 2011.10.16. 17:41:13
United Steaks 2011.10.16. 18:12:06
Legközelebb erről is posztolhat a ráérő szerző...
PonDrow 2011.10.16. 18:16:02
United Steaks 2011.10.16. 18:58:15
trhd 2011.10.16. 19:04:17
Pedig kb 30x több bringás van mindenfele, s egy autósnak bizony elég szépen hátra kell néznie (tehát nem elég tükörből megnézni), hogy nem száguld-e épp még át egy bringás a zöldön, ugyanis abszolút elsőbbsége van!
A kresz is kimondja, az előbb már idézte valaki, csak Mo-n ezt a részt senki nem tanulja meg és valahogy senki nem akarja tudomásul venni.
Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2011.10.16. 19:14:58
Semmit nem old meg.
Egy kormanyzar annal inkabb.
ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.10.16. 19:23:08
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.10.16. 19:52:36
2. Nem ártana, ha a rendőrség időnként a kerékpárosok járdán tekerésére vonatkozó 10 km/h sebességkorlátozását is mérné. Az elkapott, lefilmezett kerékpáros a sebességkorlátozás kétszeres, háromszoros túllépését pedig fizesse ki. Ha ezzel gyalogost zavar, veszélyeztet akkor induljon azért is eljárás ellene.
3. Ha olyan helyen 30-cal, 40nel tekert, ahol 10 vagy 20 a megengedett, ezért nem vetted észre, nem tudtál neki elsőbbséget adni, stb. akkor ő a hibás. Ergo a verdában tett kárt is ő fizeti. (Miután kijött a kórházból, kifizette a gyorshajtás miatti bírságot, elővették a megteremtett veszélyhelyzet okán is)
pengusz 2011.10.16. 20:04:45
Ugyanis én úgy tudom, hogy az egyenest haladó járműnek elsőbbsége van a kanyarodóval szemben (mondjuk tekintsünk egy szabályos helyzetet, ne zebrán áttekerőset :D)
@PonDrow: Ugyan már, minek futni? Hiszen tolva szabályos, neki van elsőbbsége, csak az SPD cipőben sajnos nagyon lassan lehet gyalog haladni :D
igazi hős 2011.10.16. 20:41:21
@D4D: Erre nincs paragrafus, csak egy ostoba elvárás, hogy a táblák és a szabályok összhangban legyenek. Szabály nem mondja ki, hogy a zebra automatikusan a kerékpárút végét jelenti, tehát hacsak nem látok kerékpárút vége táblát, nem kell leszállnom. A sebességkorlátozás megváltozhat, mert nincs kőbe (KRESZ paragrafusba) vésve, hogy a gyalogosokat és bringásokat elválasztó csíknak végig kell tartania.
nofish 2011.10.16. 20:59:10
min 2011.10.16. 21:02:45
Ne légy demagóg!
D4D 2011.10.16. 21:04:23
www.norc.hu/embed.aspx?id=5f5dcc3e7a4945dbd7ce0f77b09a3cbc&ppa=144.3&r=-11.5&vla=4.9&lz=25&acc=b18dc43c-86a0-4044-b632-582f3fa541cf
Az átvezetés már egy kereszteződésben sincs meg, Gyalog-kekékpárút táblák is csak azóta vannak minden sarkon, hogy elütöttek egy biciklist, a balra kanyarodó autó nem tudta, hogy ott kerékpáros is jöhet. A kerékpáros sebessége valóban egy másik kérdés. A sövény is májusra rendszeresen sokszor olyan magas, hogy mindent kitakar.
D4D 2011.10.16. 21:06:44
Szabály nem mondja ki, hogy a zebra automatikusan a kerékpárút végét jelenti, tehát az útburkolati jeleket kell ilyen esetben értelmezni, melyek egyébként a szabályokat is felülírhatják.
Kerékpárutat hol jelölnek párhuzamos csíkokkal?
bloodhound v2.0 2011.10.16. 21:12:40
ettől függetlenül nem ártana szétcsapni a kerékpárosok között is tisztelt rendőrség (mondom ezt annak ellenére, hogy én is szoktam tekerni), de jó lenne, ha ez nem csak a tartozékok miatti gecizésben merülne ki, mint ahogy ált. szokott, hanem a szabálytalankodók "levadászására" is tennének értékelhető lépéseket, ezt mint gyalogos is kérném.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.10.16. 21:46:50
A motorosokat nem tudom, azt nem ismerem.
(Ma ezt nem úgy mondják, hogy demagóg, hanem konzervatív.)
igazi hős 2011.10.16. 22:32:59
Ha tilos lenne ráhajtani, akkor ez benne lenne a KRESZ-ben. Ha a kerékpárút végét jelentené, az is. Vagy legalább egy hivatalos magyarázatot linkelj.
D4D 2011.10.16. 23:39:10
BKV reszelő 2011.10.17. 00:10:08
ex-dr. vuk 2011.10.17. 00:40:53
Ezt hol olvastad?
d/3. a gyalog- és kerékpárúton közlekedő járművel 20 km/óra,
Mas nincs. 10-zel jardan szabad menni (ahol szabad).
zapf 2011.10.17. 02:08:19
nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.10.17. 06:07:52
Ha állásból megy át valaki kerékpárral a zebrán, tulajdonképpen segíti a forgalmat. Az utak jó része a parkolók felfestésével lett elkeskenyítve és egyirányúsítva. Ahol a pár gyalogos/óra több méter széles járda nincs kettéfestve, ott az illetékes közlekedési hatóság mulaszt a kerékpárosok kárára. Pozitív példa ebben Győr.
Mint pedálos valamit a biciglizésről is: legyen a mozgó kerékpárnak hangja. Nekem nyikorog e célból az egyik pedál. Használja mindenki a csengőt, ha kell, ha nem. Minden biciklin legyen kosár, ezzel megszűnne a sárga mellényre húzott fekete hátizsák hatása. Homályos emlékeim szerint volt egy időszak, amikor a bolt csak teljes világítással ellátott kerékpárokat adhatott el és aki lámpa nélkül megbukott, az egy héten belül névre szóló számla bemutatásával mentesült a büntetés alól. Ez a módszer most is sokat segítene. Alkalmazzunk bátran fényvisszaverőket, főleg az oldalról láthatókat.
És szomorúan kell tudomásul venni, hogy vannak biztonságos kerékpározásra alkalmatlan városrészek és ez így is fog maradni. Aki szerencsés annak napi egy-két száz méter, de van ahol kilométer is lehet.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.17. 06:22:58
Ez mondjuk a halálom lenne, ha biciklivel megyek. Sosem hallgatok zenét, mert nem hallom a forgalmat, és az zavar.
Amúgy ha a bringás+gyalogosok egyszerre indulnak, akkor kb. ugyanakkor érnek át.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.17. 06:33:19
lujo22 2011.10.17. 08:16:04
kockablogger 2011.10.17. 08:47:28
kockablogger 2011.10.17. 08:49:46
kasu 2011.10.17. 09:06:36
Különben azt nem értem, a bringásnak tudnia kellene, hogy ő a törékeny. Éppen ezért nem megyek 40-nel, megvárom adnak-e elsőbbséget (meg is köszönöm)és messze nem kockáztatom a testi épségem. Rengeteget autózom és sokat kerekezek, a családommal együtt, de abban a tudatban, ami az autóban egy horpadás az nekünk az életünkbe kerülhet. Az autóból nem mindig látható egyébként se a bringás, a réseken átbújó motorosok sem és ezt minden kerekesnek tudnia kellene. Ha van elég kereke:-)))
Sir Galád (már foglalt) 2011.10.17. 09:31:25
igazi hős 2011.10.17. 09:32:44
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 09:36:36
múlt héten JÁRDÁN HÁTULRÓL nekemjött egy drótszamaras. mielőtt belémkötnél: én egyenes vonalú egyenletes mozgást végeztem.
az ilyet csapják is csak el a forgalomban, mielőtt ő el meg másokat azért, mert "fél".
2011.10.17. 09:47:13
ex-dr. vuk 2011.10.17. 10:22:00
Lehet hogy igy kene mukodnie, viszont semmikeppen sem szabadna ezeket a szakaszokat kotelezove tenni. Gondold mar el megyek dolgozni es 10-zel mehetek. Nevetseges.
ex-dr. vuk 2011.10.17. 10:24:36
Eppenhogy NEM szabad jardara vezetni a kerosokat. Ha nagyon szeles kihasznalatlanul a jarda akkor az uttest legyen szelesebb ekrekparsavval, de ne akarjuk jardara kuldeni oket!
Egyebkent mar regen kitalaltak a hatizsakra huzhato sarga fenyvisszavero burkolatot. Ami praktikussagi okokbol vizallo is. :)
pengusz 2011.10.17. 10:25:06
Sajnos sok autós van (látva itt a blogon a hozászólásokat), akik Dredd bírónak képzelik magukat, és nevelni meg büntetni próbálják a bringásokat/autósokat/gyalogosokat.
Esteleg amikor kanyarodok jobbra kis ívben, talán az autókon kívül másra is odafigyelek: pl. nem lép-e le gyalogos (ha nincs zebra, akkor is elsőbbsége van). Esetleg az előző 2 percben láttam 5-10 bringást párhuzamosan közlekedni, akkor felmerül bennem, hogy ott bringás is jöhet. Nem vagyok rendőr, hogy vizsgáljam, hogy szabályosan közlekedik-e ott, van-e kerékpárút, de nekem mindent meg kell tennem, hogy elkerüljem a balesetet.
Ugyanez fordítva: leszállok a zebránál és áttolNÁM, de sok autós még csak nem is lassít. Nos nyilván nem tolom ki a bringámat egy ilyen Dredd bíró elé (csak a bringám bánná, a paraszt fizetné), mert esetleg elrántaná a kormányt, és súlyosabb baleset is lehetne belőle.
ex-dr. vuk 2011.10.17. 10:25:12
pengusz 2011.10.17. 10:28:40
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 10:30:21
kivételesen az autósnak volt igaza.
@vuk_: röhejes, hogy én meg csak 50-nel jöhetek be dolgozni. meg az a sok piroslámpa meg zebra, ahol meg kell állni. borzasztó. ja, és még a bringaúton sem szabad kikerülnöm a dugóban álló autókat. ez egyszerűen felháborító!
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 10:31:28
pengusz 2011.10.17. 10:31:39
pengusz 2011.10.17. 10:36:26
"nem kapott, mert sajnos nem esett el, hanem mire feleszméltem, hogy mi is történt, már elszáguldott. " De felismernéd? Hátha máskor is arrafelé jár.
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 10:45:32
de utólag úgysem tudok mit csinálni. ha elesett volna, még belerúghattam volna egyet, mondván, hogy az ütéstől megbotlottam, és az egyensülyomat próbáltam visszanyerni.
Alikam 2011.10.17. 12:15:46
Nem, nem azért, hogy kibasszon a biciklissel, hanem azért, hogy az autósnak is legyen ideje felkészülni, hogy te át fogsz kelni a zebrán, illetve egyértelműen látja a szándékodat.
Igaza volt az autósnak. Nem egyszer találkoztam már én is olyannal, hogy teker a bringás, és hirtelen gy 90 fokos fordulattal ugyanazzal a sebességgel átteker a zebrán, autós előttem meg satufékez.
Na most szerinted ha elüti, akkor ki baszik rá jobban? Elárulom, hogy ha szabálytalanul kelsz át a zebrán akkor az autósnak is szabálytalannak kell lennie, hogy ne téged basszanak meg.
De remélem érted, hogy miért szükséges ez. Igen, tényleg, valóban azért, hogy lassan lépj rá a zebrára...
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.17. 12:39:45
Rong 2011.10.17. 14:17:36
KRESZ 54 §. (4)
b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad. A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.
Hol van az, hogy a zebra előtt le kell szállni (kivéve ha balra kanyarodik) áttolni a gépet és tekerhet tovább?
ex-dr. vuk 2011.10.17. 15:07:30
ezekszerint fogalmad sincs rola, hogy mennyi az a 10. Ez olyan mintha neked mondjuk 20-30-al kene menned a foutvonalon. Sot: kotelezo lenne a foutvonalon menned, hiaba van mellette egy rendes ut amin lehetne 50-nel is.
Nem varom, hogy megertsd.
FDToth 2011.10.17. 15:09:55
A biciklisek nagyobb része nincsen tisztában a szabályokkal (vagy nem akarja azokat betartani) mint az autósok.
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 15:13:12
zebrához kerékpáron szabályosan csak akkor juthatsz el, ha az úttest közlekedésre alkalmatlan állapotban van és nincs kerékpárút.
de a KRESZ itt is csak a járdán kerékpározást engedi, a zebrán átkelést nem.
és itt van a lényeg elrejtve.
ha szabályosan közelekdsz, akkor 3 lehetőséged van:
- kerékpárúton mész, ami jobb esetben át van vezetve a túloldalra. ha nem, akkor vagy az úttesten folytatod az utadat vagy a járdán gyalogosként
- úttesten mész, és ennek megfelelően nem keveredhetsz a zebrára.
- gyalogosként kelsz át.
ez olyan abszurd kérdés, mintha azt kérdeznéd, hogy mit mond a KRESZ a következő esetre:
- autópályán a külső sávban egy család piknikezik, a belső sávban 3 segédmotoros kerékpáros halad egymás mellett 55-tel. megelőzheted-e őket a leállósávon?
ex-dr. vuk 2011.10.17. 15:31:11
ellenben jardan tilos biciklizni (1-2 kivetellel)
ex-dr. vuk 2011.10.17. 15:33:23
"kerékpárúton mész, ami jobb esetben át van vezetve a túloldalra. ha nem, akkor vagy az úttesten folytatod az utadat vagy a járdán gyalogosként"
Azert a zebra az nem jarda, ne keverjuk :) Attol hogy nincs atvezetve meg folytatodhat a kerekparut a tuloldalon.
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 15:41:28
ha lekopott, akkor nem tudom mivan, de szerintem ebben az esetben attól még ott van.
és tényleg ne keverjük a zebrát a járdával, mert egy nagyon ritka esetben szabad a járdán kerékpározni, a zebrán nem. ;) (egyébként véletlenül járdát írtam az idézetben, de helyesen ott a zebra szónak kellene szerepelni.)
Rong 2011.10.17. 16:05:59
A KRESZ nem írja le, hogy biciklivel nem tekerhetek át a zebrán, azt se, hogy áttekerhetek, de még azt se, hogy csak gyalogos mehet ott, tehát szabály híján ha áttekerek nem vagyok szabálytalan. (Értem én, hogy csak a gyalogosnak van elsőbbsége)
A példád azért rossz, mert a KRESZ egyértelműen leírja, hogy az autópályára ki mehet fel. Aki nem teheti (pl segédmotoros) de mégis felmegy, az szabálytalan.
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 16:26:18
tény, hogy a zebrát a KRESZben szereplő kifejezésénél - u.m. kijelölt gyalogosátkelőhely - jobban nem defíniálja, ellenben feltételezi, hogy mindenki számára egyértelmő a kijelölt gyalogosátkelőhely fogalma, miszerint egy olyan hely, ami a gyalogosok átkelésére van kijelölve. jármű vezetője nem gyalogos.
ezen kívül a KRESZ szintén nem említi, hogy zebrán át szabad-e hajtani bringával avagy sem, de szintén az elnevezéséből adódik, hogy nem.
több hasonló módon rossz megfogalmazású paragrafust/pontot is lehet találni.
egyetlen megoldás az lenne, ha 0-ról újraírnák a KRESZt, különösen figyelve a nyalvhelyességre, pontos fogalmazásra.
a példám tényleg elég extrém, de akkor vegyünk megtörtént eseten alapuló példafeladatot:
- autópályán az A jelő jármű a leállósávban tolat. kicsatolhatja-e a biztonsági övet a sofőr?
labi 2011.10.17. 16:31:41
Belefutottam egy kisebb dugóba, elérünk egy kreszteződéshez araszolva.
Szabadon hagyom a kereszteződést, hogy a szemből jövő balra fordulók had menjenek.
Autó fordul is balra, amikor a bringás a szokásos módon, jobbról elmegy mellettem, teljes takarásból kiröppenve elé... Szerencsére a kocsi fékje jó volt.
igazi hős 2011.10.17. 16:48:08
A zebra különleges állat, saját elsőbbségi, megállási szabályai vannak, de ezek között nincs, hogy tilos lenne rajta bringázni vagy, hogy a kerékpárút végét jelentené. Ahol járda vezet a zebrához, ott csak a gyalogosoké, ahol bringaút is, ott a bringásoké is. Persze némi sárga festék egyértelművé tenné a helyzetet és még az autósok életét is megkönnyítené. Vagy táblákkal kéne egyértelművé tenni, hol mehet a bringás.
Perillustris 2011.10.17. 16:56:03
Napszúrás nem valószínű. Akkor mi a baj?
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.17. 16:58:22
Tehát áttekerhetsz, csak nincs elsőbbséged.
Reggie 2011.10.17. 17:08:05
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 17:34:11
minden tábla hatálya vagy a következő útkereszteződés kezdetéig vagy az azt feloldó tábláig tart. kivéve a "zóna" táblák meg amik alatt ott a kiegészítő tábla, hogy meddig tart.
"A zebra különleges állat, saját elsőbbségi, megállási szabályai vannak, de ezek között nincs, hogy tilos lenne rajta bringázni vagy, hogy a kerékpárút végét jelentené."
sőt, az sincs ott, hogy fém kapaszkodó körmökkel vagy vezetőélekkel felszerelt kerekű járművel tilos átmenni rajta. de minden értelmes ember számára, aki nem kibúvókat meg kiskapukat keres, a zebra bizony azt jelenti, hogy "kijelölt GYALOGOSátkelőhely". a jármű (ideértve bizony a kerékpárt is) vezetője nem gyalogos.
"Persze némi sárga festék egyértelművé tenné a helyzetet és még az autósok életét is megkönnyítené. Vagy táblákkal kéne egyértelművé tenni, hol mehet a bringás."
én is ezt mondom, mint fentebb is írtam, a közút kezelőjének lehet jelezni az anomáliákat.
@newtehen: de tilos áttekernie.
---
Ezt írja a KRESZ, hogy ni:
"e) „Legkisebb követési távolság” (31. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a járműveknek egymást a táblán megjelöltnél kisebb távolságban követniök tilos;"
ezt vajon mióta nem fogalmazták át?
"g) az úttesten áthaladni, ha a közelben gyalogos alul- vagy felüljáró van."
mit jelent az, hogy "a közelben"
miért nem lehet egy normálisan értelmezhető KRESZT írni???
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.17. 17:35:58
qwertzu 2011.10.17. 18:25:36
Na ez nem nyilvánvaló. Tegyük fel, hogy a biciklis kerékpárúton (vagy Gyalog- és kerékpárúton) érkezik.
I. Az úttal kapcsolatos fogalmak
h) Kerékpárút: jelzőtáblával kerékpárútként megjelölt út.
Tehát a kerékpárút út. És egy útnak nincs vége, csak azért mert egy másik út keresztezi. A kereszteződés feloldja a kerékpárút tábla hatályát, de nem szünteti meg az utat. A gyalogátkelőhely pedig az úttest része, bárki ráhajthat, persze gyakoribb hogy keresztbe megyünk át rajta, de ez nincs benne a kreszbe. (pl kocsival is hosszában: szegedbicaj.blog.hu/2011/08/15/szallj_ki_es_told_at_a_zebran_az_autodat)
Ilyen esetben a gyalogátkelőhely 2 útnak is része, a kerékpárosok pedig egy olyan úton haladnak ami pont egybeesik a zebrával.
Persze ha a kerékpárutat megszüntetik, akkor nem tekerhet át.
ex-dr. vuk 2011.10.17. 18:32:01
viszont egy kerekparutat nincs ertelme megsznutetni egy keresztezodesben, mivel az igyisugyis feloldja (meg kell ismetelni a tablat a kovetkezo keresztezodesben).
Kozlekedestervezesileg pedig mindenfelekepp irtozatos baromsag, mintha menne az uttest, aztan egyszercsak setaloutca (alternativa nelkul - at kell tolni a kocsit ;)), aztan 50 meter mulva megint uttest. Asszem lenne felhaborodas h mifasz ez :)
ex-dr. vuk 2011.10.17. 18:33:32
imittto 2011.10.17. 18:42:58
Másrészt a fent vázolt helyzetben az autósnak is jár a sün. Oké hogy a 20-30-al érkező bringás nem észlelhető időben HÁTULRÓL, de itt SZEMBŐL jött. Mit nem lehet rajta látni? Ha meg komótosan lefárad a bringáról és átsétál akkor mit ordít, "Halaggyámábazdmeg?" ?
D4D 2011.10.17. 20:25:40
Kapásból tudok 4 olyan helyet amerre sokszor járok, ahol nem észlelhető a szemből (20-30-al) jövő kerékpáros, noha szabályosan átvezetett kerékpárút van.
imittto 2011.10.17. 20:50:34
Reggie 2011.10.17. 21:14:36
Perillustris 2011.10.17. 22:20:11
És persze sünt is neki. Igaz, hogy útja során kisebb-hosszabb szakaszokon kifejezetten kötelező volt neki a járdán bringázni a gyalogosok között, de a csíkmentes szakaszok hirtelen borzasztó veszélyesek lesznek, s az a bicajos, aki pár perce még nem ütött el senkit, maga lesz a patás ördög.
Természetesen nem vagyok híve a járdázásnak, de aki nem látja, hogy ezt az elmúlt évtizedek hibás koncepció termelték ki, az... téved.
D4D 2011.10.17. 23:36:12
Én oktatóm azt verte anno a fejembe, hogy mindig annyival és úgy menjek, hogy átfuthatok magam előtt gyalog, jöhetek biciklivel, jöhetek magammal szembe.
Működik.
igazi hős 2011.10.18. 00:02:02
minden tábla hatálya vagy a következő útkereszteződés kezdetéig vagy az azt feloldó tábláig tart. kivéve a "zóna" táblák meg amik alatt ott a kiegészítő tábla, hogy meddig tart." Segítek, a főútvonal tábla éppen a kereszteződésre vonatkozik, sőt nem is kell újra kitenni utána.
Ha meg a neveken akarunk lovagolni: autópályára, autóútra mi mehet fel a neve alapján? Amikor a KRESZ-t első változatban írták, akkor a legnagyobb darabszámú jármű a kerékpár volt, viszont egy centi kerékpárút sem volt az országban. 40 éve még engem is becézgettek, de már ez eléggé elavult.
Húzzunk bele! 2011.10.18. 05:20:03
nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.10.18. 05:52:59
pengusz 2011.10.18. 10:24:35
Logikádat követve az autóútra nem hajthat rá motoros :)
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.10.18. 10:41:56
az autóútnál definiálja a KRESZ, hogy milyen járművek hajthatnak rá.
qwertzu 2011.10.18. 11:12:19
Perillustris 2011.10.18. 11:46:35
* Ez csak egy példa. Ha bármelyik 11 éves gyerek magára ismerne, az csak a véletlen műve.
qwertzu 2011.10.18. 12:42:47
Kivéve ha főútvonal:
(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
Amennyiben a járda nem kerékpárút, akkor nem tekerhet át, pont azért amiért senki más sem:
25. § (2) Járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.
Perillustris 2011.10.18. 12:51:51
qwertzu 2011.10.18. 12:55:41
Perillustris 2011.10.18. 13:09:58
qwertzu 2011.10.18. 13:14:06
Ha nem akkor miért nem?
Perillustris 2011.10.18. 13:16:46
qwertzu 2011.10.18. 13:27:08
Szóval szerinted áthajthat. Ilyenkor járművel, az úttesten, melyik út úttestjének jobb oldalán közlekedik?
És ha a kanyarodással vagy megfordulással jössz, azok benne vannak a kreszben külön. Az úttesten járművel keresztbe közlekedés meg nincs.
Perillustris 2011.10.18. 13:42:59
A srác a járdán érkezik, s ott is halad tovább, eközben az út- és forgalmi viszonyok szerint átgurul.
kpetya 2011.10.18. 13:53:52
2. Jobbról tilos előzni, jobbra kanyarodni szándékozó járművet is tilos elözni.
3. szemből jövő járműnek jobbra kanyarodásnál nincs elsöbbsége.
kpetya 2011.10.18. 13:56:34
tudom, hogy két kerékkel kevesebbed van, de talán tudom értelmezni azon kitételt, hogy
" ... annak menetirány szerinti jobb oldalán, ..."
kpetya 2011.10.18. 13:57:32
Perillustris 2011.10.18. 13:57:53
Perillustris 2011.10.18. 13:58:48
qwertzu 2011.10.18. 14:41:59
Perillustris 2011.10.18. 14:45:02
pengusz 2011.10.18. 16:25:37
Én inkább leszállok, és jó lassan áttolom (az SPD-ket nem gyaloglásra tervezték) :D
dzsaszper 2011.10.19. 09:31:41
ha van sárga szaggatott átvezetés, akkor az elsőbbségadási viszonyok (ki érkezik védett útról, ki vált irányt) a meghatározók.
ha nincs egyik se, de kijelölt bicikliút van, akkor a közút kezelője/fenntartója a sáros.
dzsaszper 2011.10.19. 09:35:18
dzsaszper 2011.10.19. 09:37:09
dzsaszper 2011.10.19. 09:39:40
Ha nem volt, akkor szerintem a közúti veszélyeztetés akár megállhat azokkal a bringásokkal szemben, akik elsőbbségre számot tartva tekernek át a zebrán.
Perillustris 2011.10.19. 10:04:04
Perillustris 2011.10.19. 10:04:41
Dehogy áll meg.
dzsaszper 2011.10.19. 10:49:17
1. a posztban nem 11 éves bicajosról volt szó... mióta van szó 11 éves próbababáról?
2. 12 év alatt főútvonalon kerékpározhat járdán, valóban. De neki sincs elsőbbsége amíg nem száll le, és ezt talán jobban is tudja (ha nem, akkor nem kommentálom a szüleit) mint a felnőtt biciklisek...
dzsaszper 2011.10.19. 10:49:58
Perillustris 2011.10.19. 10:58:04
dzsaszper 2011.10.19. 11:03:18
ugyanis az alábbi KRESZ-rendelkezés vonatkozik:
"Az úttest széléről elinduló, a várakozó helyről az úttestre ráhajtó, az út más részéről vagy útnak nem minősülő területről az úttestre ráhajtó jármű vezetőjének, az úttesten haladó járművek és gyalogosok részére elsőbbséget kell adni"
Perillustris 2011.10.19. 11:23:26
dzsaszper 2011.10.19. 13:00:36
kpetya 2011.10.19. 13:12:46
ha nem látod, hogy ott kellene mennie akkor vagy nem csak két kerékkel van kevesebbed vagy elismered, hogy a kerékpár alkalmatlan járműnek és semmi keresnivalója az úttesten.
Perillustris 2011.10.19. 13:28:25
@dzsaszper: Hát igen, ez bizonyára a kerékpárosokra jellemző.
dzsaszper 2011.10.19. 14:14:53
D4D 2011.10.19. 15:14:52
dzsaszper 2011.10.19. 15:30:29
Perillustris 2011.10.19. 21:29:59
dzsaszper 2011.10.20. 19:25:23
A szabálytalanságok tetemes eleve nem szándékos: elbambulás, nem vetted észre a holttérben, hogy jön valaki a másik sávban, vagy elsőbbséggel érkezik a kereszteződésbe. Az ilyen arról ismerszik meg, hogy sűrűn bocsánatot kér...
A szándékos szabálytalanságok jelentős része nem teszi ki más életét vagy egészségét közvetlen veszélynek.
Míg az a bringás aki nagy sebességgel járdáról érkezve zebrán talál gyorsan a KRESZ fogalmai szerint elindulni és beugrik akár egy másik bringás elé (történt már velem ilyen, igaz az nem az Újlaki rakparton), az közvetlen veszélynek teszi ki mások egészségét. Ahhoz a fazonhoz hasonlítható, aki sürített levegővel elkötött a hadtörténeti kiállításról egy tankot, és a gyalogosok közt ródeózott vele...
dzsaszper 2011.10.20. 19:29:04
Perillustris 2011.10.20. 21:04:28
Na, mondom én, hogy alig van ilyen, s a többség egyszerűen szarik a szabályokra.
Perillustris 2011.10.21. 00:38:58
www.boon.hu/nem-volt-jogositvanya-a-hetfoi-emodi-balesetet-okozo-autosnak/1811934
dzsaszper 2011.10.21. 11:19:08
Akad ilyen is olyan is...
Perillustris 2011.12.18. 22:35:26
záporjózsi 2011.12.19. 05:57:40
El tudom képzelni a gyalogosok reakcióját, amikor a forgalom akadályozása miatt megkérdezi a rendőr, hogy miért nem indult el. A gyalogos meg azt válaszolja, hogy "De hát még nem álltak meg!". Csodálkozva fogja hallgatni, hogy nem is kell megvárni, sőt, haladéktalanul el kell indulni. Minél hamarabb elindul, annál jobban segíti azokat az autósokat, akik betartják a KRESZ-t és elsőbbséget adnak. Ha így tesz, akkor remélhatőleg a többi autós is egyre inkább belátja, hogy a gyalogosokra figyelni nem nehéz, az elsőbbségadás pedig nem feltétlenül megállás. Szerencsére a gyalogosok között is egyre több a tudatos, a szabályokat megfelelően alkalmazó gyalogos, akik körültekintően, de határozottan közlekednek.
Perillustris 2011.12.19. 08:49:15
záporjózsi 2011.12.19. 09:12:30
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.19. 18:02:48
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.19. 18:07:49
Tibi88 2011.12.19. 18:25:11
Ez hülyeség hogy nem jársz gyalog :D
Én sem járok gyalog, de mégis gyalogolok. Amikor elmegyek gyúrni, elsétálok a kocsiig, messze találok parkolóhelyet, ezért át kell sétálnom a zebrákon.
Az aki nem vezet és gyalogol, nem tudja használni normálisan a zebrát általában. Nem tudja felmérni a távolságot, a másik autó sebességét, és ez a baj.
Általában a zebra előtt 50 méterrel lassítok már, hogy lássa leléphet, de fogalma sincs a gyalogosnak mit akarok. Ilyenkor villantok is mellé még egyet. Van a másik végletből is szép számmal. Sétál a járdán, ezt látom, tiszta sor, aztán közeledik a zebra felé és körülnézés nélkül lelép. Ott viszont egy gond van, hogy honnan kéne tudnom merre megy. Mert elfordulhat az utcasarkon a tök ellentétes irányba is, viszont ha megáll és felém néz, már tudom mi a szándéka.
Én a lámpa nélküli zebránál simán lelépek az autók elé, ha látom hogy nem kell beletaposnia a fékbe (fékeznie kell, de nem intenzíven). Sokan ezt zokon veszik, de az ilyen gyökereket pont leszarom. Egyszer dudált rám egy öreg faszi, és közben kiabált hogy miért tartom fel... Szépen odasétáltam a kocsihoz szemből hogy ne férjen el, és elmondtam neki a véleményem.
Ezt bezárkózva felhúzott ablakkal próbálta tudomásul venni, miközben próbált tolatni, csak már voltak mögötte.
Sokan elfelejtik, hogy nekik is át kell jutni valahogy az autóhoz, amikor nem benne ülnek. Meg amúgy is, ő a fasza csávó mert van körülötte 1,2 tonna anyag.
Ha jó idő van, akkor nem fogok 1 autót lassításra kényszeríteni gyalog, mert ráérek. De szakadó esőben, hidegben pont nem érdekel hogy őt feltartom 5 másodpercig, meg fogy az üzemanyaga. Fordított esetben egyből megállok, hogy ne ázzon a szerencsétlen és minél előbb eljusson oda, ahova menni akar.
záporjózsi 2011.12.19. 21:14:35
"Akik nem szeretnének a gyalogátkelő közepén meghalni, mert az egyik autó megáll, de a másik nem?"
1.: Nem szabadna eljutni oda, hogy meg kell állni, az elsőbbséget kell megadni szükség esetén megállással.
2.: Aki átkelés közben (vagy bármilyen más csomópontban) nem figyel a többi közlekedőre, az felelőtlen. Attól még, hogy elsőbbsége van, nem biztos, hogy megadják. Ez független a vasak méretétől, pályájától, sebességétől, stb.
"Csak álló autók közé lépnek le, erre mérget is vehetsz. Ha nem tetszik, perlej be.. "
Szép család. Egyszer kényszerítsétek ki egy rendőrtől, hogy megbüntessen, így jó lenne, ha csatlakoznál hozzájuk és te is gyalog járnál. Utána lehet bíróságra menni.
@Tibi88: "Én a lámpa nélküli zebránál simán lelépek az autók elé, ha látom hogy nem kell beletaposnia a fékbe (fékeznie kell, de nem intenzíven). Sokan ezt zokon veszik, de az ilyen gyökereket pont leszarom. Egyszer dudált rám egy öreg faszi, és közben kiabált hogy miért tartom fel..."
Igen, így helyes. Az idősebb vezetők egy része, aki azóta nem gyakorolt eleget és megragadt a 70-es évek szintjén az akkori közfelfogás szerint vezet. Akkor nem kellő óvatosságra, hanem indokolatlan várakozásra nevelték az embereket.
"Ha jó idő van, akkor nem fogok 1 autót lassításra kényszeríteni gyalog, mert ráérek."
Gondolom azért jelzel is. ;)
Tibi88 2011.12.19. 21:28:41
Hátralépek vagy 3 métert és elfordulok :D általában abból megértik.
Perillustris 2011.12.19. 22:27:52
Nem kell tudnod, ám szükség esetén akár megállással is meg kell adnod az elsőbbséget.
Tibi88 2011.12.20. 08:42:57
Tisztában vagyok vele, és lassítok is. Az meg a legjobb amikor megállok hogy átmenjen, ő meg mondja hogy nem is az a célja...
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.20. 10:31:55
záporjózsi 2011.12.20. 13:59:42
Igen. Pont. "Ha" akkor van, ha előtte jármű tartózkodik (közvetlen elsodrási veszély), a középszigetet is figyelembe véve nincs meg a 2,75 m szélesség és nem személyautó jön (nem fér el). Minden egyéb esetben elegendő, normál esetben közel 1 m szélesség áll rendelkezésre arra, hogy elférjen. 1 m-en a haladó kerékpárosnak kell elférnie.
"Ha a másik oldalon a fent említett vén csocsesz érkezik, hogyan tovább?" Egyszerű. A gyalogos sebessége kb. 1 m/s. A csocseszig normálisan kb. 3,5 m-t kell megtegyen. Ha 3,5 s nem elegendő egy felnőtt embernek arra, hogy felmérje, hogy a másik megadja-e az elsőbbséget, akkor érdemes cselekvőképtelenség miatti gondnokság alá helyezni.
"az életüket kéne kockáztatniuk" Egy lassító/álló autó előtt haladva a következő esetekben kockáztatják az életüket:
- Az autó hirtelen kigyorsít és elüti őket (szándékos közúti veszélyeztetés, ez ellen a lámpa sem véd).
- Az autó mögött haladó beléjük tolja a fékezőt (szándékos közúti veszélyeztetés, ez ellen a lámpa sem véd).
- A szemközti sávból áttér egy jármű azért, hogy frontálisan ütközve megsemmisítse a gyalogost (szándékos közúti veszélyeztetés, ez ellen a lámpa sem véd).
"Egyébként pont a hozzád hasonlók miatt már egy jó ideje az az eljárás, hogy megállnak a gyalogátkelőtől távolabb, hogy ne akarják az autósok kikényszeríteni, hogy ők mikor ítéljék meg az átkelést biztonságosnak."
Tehát nem akarnak átkelni, azaz nincs kinek elsőbbséget adni.
"Egy gyerek bármikor megállhat a zebrán, kitalálhat valamit, nem felnőtt."
Cselekvőképtelensége miatt a szülő/gondviselő felelőssége, hogy milyen mértékben engedi el egyedül. Ha valakit 13 évesen elütnek, akkor is felmerül a szülő felelőssége, bár elég könnyű bizonyítani, hogy esetleg évek óta egyedül, korlátozás nélkül közlekedett, így a szülő jogosan bízott a gyerek ítélőképességében.
"az autós átengedi" Nem átengedi, hanem elsőbbséget ad. Az a baj, hogy ezt tanulja.
@Tibi88: Egyszerű dolog: nem kell tudnod, hogy mit akar. Olyan sebességgel kell megközelítened, hogy bármilyen körülmények között elsőbbséget tudj adni. Nemrég történt, hogy egy sarokhoz közeli zebra felé közeledett egy 60-as nő. (Nem IQ, életkor.) Mivel a zebra nem közvetlenül a sarkon van, hanem egy oszlop mögött (nagyon okosan, hogy nehogy látható legyen...), befordult az utcába, majd elbújt az oszlop mögött. Az anyagmegmaradás törvénye szerint nagyon el nem tűnhet, így mindenki állt és várt. A nő nem nézett körül, nem figyelt oda, nem járt el kellő óvatossággal (= megsértette a KRESZ-t). Tehát mindenki állt és várt rá. Ez egy kicsit nehezen esett le neki, aztán átcsoszogott a korábbi sebességének 2/3-ával, odafigyelés nélkül (mereven bámult előre).
imittto 2011.12.20. 14:58:08
záporjózsi 2011.12.20. 15:58:17
- a sárga villogó kiegészítése pirossal
- sebességmérő, ami 52-nél indítja a tiltást.
- pirosfigyelő kamera.
Megállítani nem fogja a hülyét, de legalább lesz pénz felszerelni a zebrához reflektorokat, ugyanis a másik gond, hogy nem lehet jól látni a gyalogost (ez viszont a látási viszonyokban benne van, tehát nem mentség).
imittto 2011.12.20. 16:03:43
Tibi88 2011.12.20. 16:40:51
Azért egyszerűbb ha látom rajta, hogy át akar menni...
@imittto:
Ilyen ellen nem tudsz mit csinálni. Ha egyedül vagyok és azért nem áll meg mert szarik rám és keménykedik a vasban, akkor megyek. Elugrani el tudok, utána meg úgysem fog ugrálni.
Gyerekkel gázos lehet, ha nem egyedül megyek át a zebrán (sógornőm+gyerek, anyám) akkor besétálok, és megállok az út közepén hogy jöjjenek. Ha nem tiszta akkor várnak oldalt :D
Régi fóti út, epres sarkon(reac pálya) van egy zebra, elég nagy az autós forgalom. Ma láttam már messziről hogy jobb oldalt, bal oldalt gyalogosok, mögöttem vagy 20 autó. Lassítottam, villantottam egyet a gyalogosnak (meg a szembejövőnek) hogy itt le lehet lépni. Villantott egyet a szembejövő is, gyalogosok elindultak (voltak vagy 8an) szembejövőt meg a bicikliúton próbálta kikerülni a furgonos, miközben a zebrán még bőven mentek...
záporjózsi 2011.12.20. 17:01:32
Perillustris 2011.12.20. 17:18:10
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.21. 15:53:47
www.pecsistop.hu/regio/gyalogosgazolas-domping-a-statisztika-szerint-nem-kirivo/762142/
majd ezt:
www.pecsistop.hu/regio/hullunk-mint-a-legyek-pecs-a-gazolasok-fovarosa/777244/
Talán felfogod, itt nem lehet szó arról, hogy megbízunk egymásban, mert az idióta autósba a gyalogos belehal. Ezer és egy módon halhat meg, szemben azzal, amiket te itt összeszedtél. A gyalogos igen is nyugodtan várja meg, ha úgy érzi, hogy az autó álljon meg. A minap megálltam egy gyalogosnak a hatos úton és a mellettem jövő elszáguldott a belsőben, a gyalogoson múlt, hogy észrevette, mert én már hiába dudáltam..Ezt hová sorolod a Te kis világodban a fejedben?
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.21. 15:54:26
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.21. 15:55:58
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.21. 15:57:16
velvet.hu/blogok/helyszinelo/2009/10/29/reszeg_autos_gazolt_a_zebran/
záporjózsi 2011.12.22. 08:16:01
"a gyalogoson múlt, hogy észrevette"
Le van írva, hogy kötelező odafigyelni. Megtette.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.22. 09:33:02
Perillustris 2011.12.22. 19:30:28
S mégis hogyan? Ennyi erővel az autóteszteket készítőket is be lehet zárni, hiszen csak "öncélúan" mennek ide-oda, s ezt közben filmezik is.
Mi a különbség?
záporjózsi 2011.12.23. 23:06:43