Balesetekről szóló hírekben gyakran hangzik el a fenti mondat. Ezzel mintha el is lenne intézve, megvan a felelős, minimum relatív gyorshajtás. Elvileg úgy kell megválasztani a sebességet, hogy a belátható útszakaszon bármilyen akadály előtt meg tudjunk állni vagy ki tudjuk kerülni. Párszor előfordult már, hogy utolsó pillanatban, de sikerült észrevennem kivilágítatlan biciklist, vízátfolyást, kátyút, átszaladó macskát, kóválygó részeget az út közepén, stb. Legtöbb esetben tudjuk és érezzük ezt, mi az ami, még belefér, akár a sebességhatárok felett picivel is. De mindenki hibázhat, kérdés, időben észreveszi-e, hogy valaki vagy valami az útra tévedt, ott ahol, nem kellene számítani rá. Két esetet írnék le, mindkettő ismeretségi körben történt, mindkettőnél elhangzott a címben szereplő megállapítás. 

 Az első eset nem olyan régen történt, októberi hajnalban még sötétben enyhén szemerkélő esőben autózott az ismerősöm édesapja egy megyeszékhely 2x2 sávos főútvonalán (országos főút városi szakasza) a belső sávban. Az úton csak lámpás zebrák vannak, 50 km/óra a megengedett sebesség.

Egy idős hölgy viszont nem ezek valamelyikét választotta átkeléshez, hanem valahol nekiindult két zebra között. Két sávon át is jutott, de a sofőr már későn vette csak észre a neki balról érkező nénit, már nem tudott megállni, a másik sávban is haladt autó, nem tudott kerülni. Sajnos a kiérkező mentők sem tudták már megmenteni a néni életét. Az ismerősöm édesapja óra szerint valóban többel ment (60 felett volt a mutató), a valóságban ez olyan 55 lehetett. Ez tényleg, több mint a megengedett, de az is egyértelmű, hogy a néni szabálytalanul kelt át, ráadásul sötét ruházatot is viselt, ami szintén nehezítette a láthatóságot. Még nem tudni, mi lesz az eljárás vége, várhatóan relatív gyorshajtás miatt el fogják marasztalni. 

A másik eset már szerencsésebb kimenetelű volt. A kolléga egy dunántúli dombos vidéken haladt, nem számozott főúton. Sebességkorlátozó tábla nem volt, tehát papíron 90. Az út jellege, a lejtők, kanyarok és az útminőség sem olyan, hogy ép ésszel és átlagos autóval a sebességhatárt ki lehessen használni. Így ő olyan 50-nel mehetett.

A közelben autópálya-építés zajlott, a földet szállító billencsek is ezeket az utakat használták. Ezekről pottyanhatott le némi törmelék az útra, ami ott is maradt. A kolléga egy ilyenre hajtott rá, ami durrdefektet okozott, a kocsi megcsúszott és lesodródott az útról, majd felborult. A kolléga sértetlenül szállt ki a néhány hónapos immár totálkáros autóból. A rendőr azt mondta neki, hogy relatív gyorshajtás, mire ő visszakérdezett, hogy így is csak 50-nel ment. Mire az volt a válasz, hogy 30-cal kellett volna. Ha 30-at mond, akkor is "aláígérnek", hogy 20-szal kellett volna?

A két példán kívül is mindenki tudna talán jó pár esetet mondani, ami hasonló lehet ezekhez. Mint látjuk, nem notórius gyorshajtókról, ámokfutókról van itt szó, hanem átlagemberekről, akik mentek A-ból B-be, intézték a dolgukat, de valami közbeszólt sajnos. És bár elsősorban más hibázott, mégis őket vonják felelősségre. Vajon jól van ez így? Könnyű azt mondani, hogy "velem nem történhet meg, mert én minden szabályt betartok", de tudjuk, hogy ilyen nincs. Bármi megtörténhet, ennek tudatában kell autóba ülni, és ha lehet, vezetés közben még jobban odafigyelni. Mert bizony nem mindenki tesz így, és mások hibáiból eredő veszélyeket nekünk kell elkerülni.