A hazai autópályákon nem sok útszakasz van, ahol egy irányba kettőnél több sávot lehet használni, holott még pár helyen jól jönne (pl. M1, M5 végig, M7 mindkét irányba a Balatonig). Persze már annak is örülni kell, hogy vannak autópályáink. Egyesek feltennék a kérdést, hogy minek ez az egész, ha még a meglévőket sem tudjuk rendesen használni. Jó pár poszt született már a Balatonról vasárnap este hazautazók közlekedéséről. Zoltán levele alapján kiderül, hogy nemcsak itt vannak problémák a három sáv használatával.
Mittelspurfahrer - német kifejezés, jelentése ostoba, egyszerű, barom stb- szükségeltetik hozzá 3 sávos autópályautszakasz.
Természetesen autópályán való közlekedésről szeretnék írni, amikor az autópálya három azaz 3 sávos lesz.Karácsony elött dec.22-én Münchenből tartottam Budapestre egy telepakolt VW T5-tel és Linz elött lett feltünő, hogy a három sávos szakaszokon, sajnos azt kell mondanom, hogy leginkább magyar rendszámos autók, a kézépső sávból kirobbanthatatlanul haladtak kelet felé.Pár dolog mielött folytatám
- senkitől nem várom el, hogy kamionok között szlalomozzon
- ha kétsávos az út, és valami van a külső sávban akár 200 méterre is már nem idegesítem magam
- ha valki nagyon fáradt akkor a középső sáv alkalmas lehet egy kis pihenésre, jobbra a kamionok, balra aki gyorsan megy, középen meg lehet feltöltődni
De, ha nincs senki a külső sávban!!!- értsd senki, nem is látni senkit 500m-1km-es távolságban- a belső viszont telített akkor egy nagyobb autóval, mert jobbról nem előzünk!!!!!-dehogynem- elég körülményes 4 sávot átugrálni mig visszatérek a külsőbe. Hiába a nevelő célzatú látványos visszatérés a középső sávból a külsőbe általában hatástalan.Miután ezt a kis mutatványt 10-szer eljátszottam, elgurult a gyógyszer, de valamiért nem kezdtem el előzgetni jobbról, pedig néha szoktam, ami tahóbb és veszélyesebb dolog,mint a középső sávban agyatlanul haladni. Sőt, az egyik svejci rendszámos autó rámhúzta a kormányt, miután direkt nem előztem jobbról, még csak mellé sem mentem, csak épp a kölsőben mentem éppen egy picit mögötte Ő a középsőben persze. Miutóan rámhúzta a kormányt, még bemutatót is tartott, megelőzött egy barmot aki szintén középen haladt és beállt elé középre!!!! Lehet hogy azt hitte hogy meg akarom előzni és oktatott. Itt feladtam és elkezdtem használni az utat mintha 2 sávos lenne, nem is volt többé gond. Igaz én is Mittelspurfahrer lettem de már ne érdekelt, alkalmazkodtam.Röviden ennyi, és ha már három sávon lehet haladni használjuk ki.
Az utolsó 100 komment: