Nem rémlik, hogy láttam volna már olyat, amit Sam. Joe fotózott le nekünk, mégpedig azt, hogy a halszálkás parkolásnál a szokásossal ellentétes irányban állnak a felfestett vonalak az aszfalton. Szerinte ez sok autósnak problémát okoz és valahogy nem akar sikeredni a két csík közé beállás. Ti mit gondoltok?
Pár hete új burkolatot kapott a budapesti Szemere utca. Rendbe tették még a járdaszegélyeket is, szóval tényleg remek a dolog, csak a parkolóhelyek felfestései lettek érdekesek.
Pont fordítva vannak a csíkok, mint ahogy azt egyirányú utcákban megszoktuk, ahová gyorsan be lehet állni - persze ha azt vesszük, így meg elstartolni sokkal gyorsabb. Amikor gyalog jártam arra és el tudtam lőni pár fotót, akkor pont alig parkoltak ott, de amúgy a "betolatunk a csíkok közé" manőver sokakon kifog, látnotok kéne, hogy néha hogy állnak ott autók.
Rocko- 2012.05.16. 07:38:17
az ilyen beparkolásnak az a haszna, hogy elinduláskor jobban látni kifelé, akár autót, akár kerékpárost.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.05.16. 07:47:45
Akkor adják vissza a jogsijukat.
Egyértelműen így könnyebb, ez egy 'fél' hátra tolatva beállás, de a tolatás szöge miatt egyszerűbb.
Kitolatva sem nehéz volna, viszont a sofőr későn és rosszul látna ki az utcára, amelyikre kitolat.
"streetfighter" 2012.05.16. 08:17:28
Ha valóban nem nagy forgalmú az utca, akkor jó, de ellenkező esetben gondot okozhat a mögötted jövő. Vissza kell tolatnia, ha nem vette észre a parkolási szándékodat.
A normális járda melletti parkolásnál is sokszor a seggembe jön, amikor kiteszem az indexet az üres hely elött, de tovább gurulok, hiszen tolatva akarok beállni. Megy a mutogatás, hogy mit szeretnék, az meg néz bambán. Ez főleg a nőknél jellemző. :)
Tornado86 2012.05.16. 08:26:50
@bonifac:
Van benne valami, hisz a tükör nem sminkelésre való. Mondjuk engem is néznek sokan, amikor nem hátrafele bambumlok, hanem egész egyszerûen a tükröket figyelem, pedig sose voltam furgonos vagy kamionos.
@"streetfighter":
Ezt a bambán nézelõdõs dolgot velem is eljátszotta 1 ismerõsöm (le akartam parkolni, és pont õ jött mögöttem) nem sokkal azután, hogy képes volt lefulladás ellen arra gondolni, hogy fel kell kapcsolni 1 jó 10%os emelkedõn 5 emberrel 2esbõl 3asba kb. 15km/h-nál, szóval már csak a neve alapján is megkérdeztem tõle:"Róóóóland! Akarsz körszakállt?"
xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.05.16. 08:32:03
de tetszik ez az elgondolás.
aki nem tud ide beparkolni, az - mint többen már írták - adja le a jogsiját.
akik meg átlógnak a vonalakon, azokat büntessék meg.
D4D 2012.05.16. 08:46:25
Lacaca 2012.05.16. 08:47:07
dzsaszper 2012.05.16. 09:16:52
viszont @"streetfighter": tapasztalata ismerős, nemre tekintet nélkül. Én inkább az idős sofőrökkel szoktam így járni.
Csigorin 2012.05.16. 09:18:12
Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2012.05.16. 09:21:56
@"streetfighter": Hát... Buszjárat is van, szóval kis forgalmúnak nem nevezném, ugyanakkor nem is egy Rákóczi út.
Rocko- 2012.05.16. 09:24:46
www.youtube.com/watch?v=a1JbPsjMhok&feature=plcp
metal · http://electric.blog.hu 2012.05.16. 10:14:11
Emmett Brown 2012.05.16. 10:17:53
1kutya 2012.05.16. 10:25:59
akinek ez sem megy, az inkább vezessen áramot, ne autót:)
egyedül a @"streetfighter": által leírt fogalmatlanokkal lehet gond.
2012.05.16. 10:57:27
Emmett Brown 2012.05.16. 11:01:20
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.05.16. 11:13:48
qwertzu 2012.05.16. 11:33:17
Ott, ha beáll mellém valami furgon, akkor már kint vagyok az úton, mire rendesen belátom.
Valamint így parkolni hosszabb autóval, még mindig sokkal egyszerűbb mint párhuzamosan.
etwas kultur muss sein 2012.05.16. 12:24:25
(---Flúgos Buszos---) 2012.05.16. 12:45:15
@SzélsebesVelorex: Az ugyanezt csinálja a párhuzamosnál.
Ilyen parkolással egy valamit lehet jól elérni,egy kis üzemanyagspórolást,meg a hideg váltót nem kell hátra előra forgatgatni,hanem csak előre.
Tzupi 2012.05.16. 13:03:57
Sokkal biztonságosabban lehet így elindulni.
Párhuzamos parkolásnál is kell a mögöttem lévő jóindulata, hogy észrevegye, hogy le szeretnék parkolni.
Ami egyébként sok embert frusztrál, hogy ott várnak rá, és nekiáll idegesen pontatlanul parkolni, és végén inkább továbbmegy, mert nem akar "égni". Ezeknek biztosan szimpatikus az a megoldás, mikor a parkolóhelyre rögtön be tud állni orral, és megúszta a közvetett szociális interakciót. Az hogy a kiállás már szívás, az más tészta, odáig már nem lát el.
eMJe 2012.05.16. 13:16:22
persze a balfaszokon ez sem segít.. van, akinek fel sem tűnik, beáll 90 fokban. aztán olyan béna is, aki 2 helyet foglal el. a kedvenceim viszont azok, akik úgy állnak be az egyirányú utcában, ami talán még keskenyebb is, mint az itt látható képen, hogy orral vannak beállva. biztos nem szemből jöttek be az egyirányúba:D persze büntetni nem szokták őket, mert ugyanúgy csinálják. ennél jobb már csak az, aki orral 90 fokban áll be, azt nem übereli semmi:D:D:D valahol talán még a fotóim is megvannak:)
koc · http://tablasjatek.blogspot.com 2012.05.16. 13:18:02
Don Blasius 2012.05.16. 13:27:13
dzsaszper 2012.05.16. 14:17:23
Rocko- 2012.05.16. 14:22:09
Anti Anyag (törölt) 2012.05.16. 14:47:59
Viszont a kiállás egyértelműen biztonságos, pld. észreveszi a bringást is.
toreki 2012.05.16. 14:48:26
Beálláskor eleve hátra néz a vezető, indulás előtt könnyen meggyőződik arról, hogy jön-e mögötte valaki. Kiálláskor pedig sokkal nagyobb szöget lát be, mintha orral állt volna be. Így kisebb a kockázata annak, hogy a sáv szélén haladó bringást elüti.
www.facebook.com/bkkbudapest/posts/336855129718156
De nem ez az érdekes, hanem az, hogy egy hétig nem voltak felfestve a vonalak, csak a tábla volt kint. Az autósok úgy parkoltak, ahogy megszokták. Ezért kellett végig felfesteni a vonalakat.
Asztalos Gábor 2012.05.16. 14:57:33
aki meg betolatáskor meghúzza a másikat, az ugyanúgy meghúzná a túloldalon parkolókat, amikor elindul.
m_balage 2012.05.16. 15:17:41
;)
amúgy fejlettebb közlekedési kultúra mellett szerintem is ez lenne az ideális felfestés.
Sajátzsíron · http://sajatzsiron.blog.hu 2012.05.16. 15:18:02
www.youtube.com/watch?v=a1JbPsjMhok
juliusbond 2012.05.16. 15:18:02
2012.05.16. 15:29:22
Az a legviccesebb, hogy sok ember jon itt a sajat preferenciajaval mint EGYETLEN HELYES megoldassal tekintet nelkul a korulmenyekre, a kornyezetre, a szandekra. Persze mindenki kedvelhet egy megoldast es lehet gyengebb masban, vagy esetleg bena is, de ez a sommas "ez de szar man igy" velemeny eleg idegesito. Nem is, inkabb rohejes.
Az teny, hogy ennel a parkolasi technikanal mind beallaskor (tukorben), mind kiallaskor (balra tekintve) a kerekparos forgalom lathato.
Aki pedig nem tud beallni igy, attol megkerdeznem:
- ha beallaskor nem tudja iranyitani a kocsit egy statikus kornyezetben, akkor kiallaskor, amikor mas gepjarmuvek, kerekparosok mozognak a holtterben, na akkor mit csinal?
- ha beallaskor nem tudja iranyitani a kocsit egy elore megszabott urszelvenyben, akkor kiallaskor, amikor esetlegesen blokkolva van az ut egy resze, na akkor mit csinal?
- ha a kedves sporttarsak tul kozel huzodnak, es emiatt a parkolohelyre betolatassal gond lehet, akkor a kitolataskor vajon minden rendben lesz? Pl. a buszt mindket esetben fel kell tartani kb. 10 mp-re, es valamifele egyuttmukodes a tobbi autostol mindket esetben szukseges.
Ami pedig a bena parkolast illeti, szerintem ez a technika is szokatlan, hol talalkozot volna a legtobbunk vele, igy tanulna meg az atlagvezeto? De ettol meg nem kell azt mondani, hogy a jovoben ilyen ne is legyen (ha eddig sohasem kanyarodtal lampa nelkul nagyivben balra, akkor a jovoben sem fogsz soha, mert nem tudod hogyan kell csinalni?).
Ha pedig valaki tenyleg annyira bena, hogy nem birja megtanulni, az tenyleg adja vissza a jogositvanyat...
2012.05.16. 15:31:17
Peetee 2012.05.16. 15:32:03
D4D 2012.05.16. 15:39:00
Balaton-Bank?
Captain Crash 2012.05.16. 15:39:44
Az adott hely azért is problémás, mert odáig tiszta, hogy a tűzoltási felvonulási területen elhelyezett tűzcsapok 1,5 méteres körzetén belül gépjármű nem parkolhat, de a jogszabály azt is kimondja, hogy ezt jelölni is kell. Na ez itt, hogy, hogy-nem kimaradt!
Skodakék Fábia 2012.05.16. 15:42:41
alfa.orionis 2012.05.16. 15:59:24
FDToth 2012.05.16. 16:06:49
Ma Budapesten a Podmaniczky utcában megálltam fizetős helyen, kb. 35-40 percig vártam egyik szülőmre. 10 perc elteltével jött egy parkolóőr, odajött az ablakhoz, beszkennelt vmit és nézte a kocsit (látta h benn ülök). Kérdeztem tőle, hogy van-e vmi probléma? Azt mondta h semmi és elment. Persze azért lekaptam a csákót.
Számíthatok-e ilyenkor büntetésre? Rendszeresen mobil-parkolok, csak akkor nincs senki a kocsiban,í gy persze h fizetek, mert nem várakozok. Mi a helyzet akkor ha a vezető a kocsiban tartózkodik és vár? Azért is fizetni kellene???
Rocko- 2012.05.16. 16:08:15
Elijah_Baley 2012.05.16. 16:08:55
maestro1 2012.05.16. 16:11:30
Amusing 2012.05.16. 16:13:20
én is így szoktam várakozni, még sose volt semmi
úgy kell lefotózni a kocsit, hogy látszódjon a bírság. Azt meg talán észre vetted volna :))
fifibá55 2012.05.16. 16:13:51
Miért is nem lehet a ferde parkolóhelyeket az - egyirányú!! - utca közepén kijelölni? Az autók az egyik szélső sávból beállhatnának a parkolóba, a felfestéseknek megfelelően, majd távozáskor a másik szélső sávba sorolhatnának be. Nincs tolatás, nem kell senkit feltartani, biztonságosabb lenne a parkolás - és a kerékpárosok is elégedettek lehetnének..
Hátránya, hogy a járdával párhuzamos parkolás megszűnik, de az igény a parkolási díjak áramvonalasításával szabályozható :)
SvenH. (törölt) 2012.05.16. 16:16:09
FDToth 2012.05.16. 16:42:15
@SvenH.: bőven tovább, 35-40 percig voltam egy helyben. Direkt rákérdeztem nála, hogy van-e vmi probléma és még legyintett is, hogy nem, semmi. Ha jön fizetési felszólítás, akkor nem tok mit csinálni, de legalább tudom h mennyire "rendes" volt a parkolóőr...
fifibá55 2012.05.16. 16:47:58
Asztalos Gábor 2012.05.16. 16:59:56
"
Miért is nem lehet a ferde parkolóhelyeket az - egyirányú!! - utca közepén kijelölni? "
ezt komolyan gondolod?
azért mert egyesek nem képesek tolatni, legyen két forgalmi sáv?
ennél még az is egyszerűbb, ha az út két szélén 3,5 m széles 8 m hosszú helyek vannak ahova tolatás nélkül lehet lehúzódni.
vagy csak mindenki bassza le az út közepén az autót, ne szenvedjenek a parkolással.
_ng_ 2012.05.16. 17:09:40
krausz2 2012.05.16. 17:21:58
Az ellentétes irányból festett esetben nem kell várakoznia a mögöttem haladónak csak lassítani és kiállásnál sem tartom fel a forgalmat mert nyilván akkor tolatok ki amikor nem jön senki.
Ebben az esetben viszont fordítva van:
aki jön mögöttem a szív amíg én "balettozok", elindulni meg csak akkor fogok ha nem jön semmi.
Szóval aki kitalálta tök hülye...
efi 2012.05.16. 17:41:09
1. Tolatni mindig kifele könnyebb, mert értelemszerűen több a hely egy úttesten, mint egy parkolóhelyen.
2. Nem látni, hogy hol van szabad parkolóhely, csak későn. Ha még mögötted is jönnek többen, tolatva abból beparkolás nem lesz, mert nem fog a Nagykörútig mind a 8 kocsi 1 kocsihosszát a kedvedért hátragurulni.
Asztalos Gábor 2012.05.16. 17:50:03
"
1. Tolatni mindig kifele könnyebb, mert értelemszerűen több a hely egy úttesten, mint egy parkolóhelyen."
ja, csak tolatáskor nem látsz hátra, így balesetveszélyes. a balesetveszély elkerülése meg fontosabb néhány embernél, akik nem tanultak meg parkolni.
"
2. Nem látni, hogy hol van szabad parkolóhely, csak későn"
dehogynem, sőt korábban is látható a parkolóhely, mint a normál halszálkánál, ahol a hátrébb parkoló autó takarja a mögötte lévő üres helyet.
"és kiállásnál sem tartom fel a forgalmat mert nyilván akkor tolatok ki amikor nem jön senki."
a parkoló autóban a vezetőülésből mégis hány méter hosszan látod be az utat? max 5 m, ami még 36-as tempónál is csak fél másodperc, vagyis hiába kezdesz akkor tolatni, amikor nem jön senki, fél másodpercen belül bárki ottlehet.
"
Szóval aki kitalálta tök hülye... "
az a tök hülye, aki kényelemből inkább vakon tolatna ki, minthogy megtanuljon rendesen parkolni.
metal · http://electric.blog.hu 2012.05.16. 17:53:51
Kis ember 2012.05.16. 18:35:11
Akinek problémát jelent beállni hátra 45 fokban, az vegyen leckéket.
Kis ember 2012.05.16. 19:02:24
Tulajdonképpen az autóvezetők(és sajnos bizony a kerékpárosok) által oly gyakran elfelejtett "látni és látszani" elv érvényesül itt, örvendetes módon.
Dour ® 2012.05.16. 19:32:56
Hmmm .....
Akkor fordítva is megállja a helyét az, amit írtál.
Tulajdonképpen a kerékpárosok(és sajnos bizony autóvezetők) által oly gyakran elfelejtett "látni és látszani" elv érvényesül itt, örvendetes módon.
Dour ® 2012.05.16. 19:34:26
Ja, és az amatőrök tökölnek a beállással.
Kis ember 2012.05.16. 20:02:45
Azaz?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.16. 20:50:11
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.16. 20:52:46
efi 2012.05.16. 21:40:17
1. Nem balesetveszélyes. Nem olvasok arról nap mint nap, hogy a kitolató autó fél napra megbénította belvárost, mert balesetet okozott. Az autók nem 10 centire mennek a parkoló autóktól. 50 centit kinyomod a fenekét, onnan már látsz és téged is látnak, hogy ki akarsz jönni. Egy kapukijáróból előre kijárni ennél veszélyesebb (másfél métert ki kell nyomni az orrát, hogy láss is valamit) még sincs betiltva.
Sok sofőr valóban gyengén tolat, éppen ezért nem is akar háttal beállni. Valljuk be őszintén, hogy rohadtul nem látni semmit a tükrökből, oldalra csak-csak, hátra viszont nem, aztán lehet reménykedni, hogy a járda fölé 45 fokban belógó kasztni később éri el az odatelepített fát/tűzcsapot/járdáról odaeszetlenkedő gyalogost, stb, mint a hátsó kerék a szegélykövet. (Kifejezetten idegesítő továbbá, hogy egyes helyeken a szegélykő/járdaszintugrás szép emberes 20-25 centi, esetleg megsüllyedt az aszfalt, na ebből hátrafele végképp semmit nem látni, aztán majd gyönyörűen koppan a kasztni alja)
2. Ez sem stimmel. A fejedet legfeljebb 45 fokban elfordítva fel tudod mérni egy hagyományos elrendezésű p.helynél, hogy ott mennyi hely van pontosan. Ennél viszont minimum derékszög, de inkább állandóan hátrafele kell sasolni, hogy milyen széles is 2 kocsi között. Nem azt, hogy üres-e, hanem azt, hogy ténylegesen beférsz-e, illetve, hogy mennyire kényelmesen, az ugye kevés, hogy üres. Na, hátrafele pillogni az nem kifejezetten egy szerencsés dolog.
3. Szinte 100%, hogy valamennyit visszafele egyenesben is kell tolatnod majd beálláskor, az meg értelemszerűn 100% is, hogy meg kell állnod, vagyis feltartod a forgalmat, meg a tolatás amúgy is lassabb. Előre fele viszont jó eséllyel megállás nélkül begurulsz és szinte bizonyosan gyorsabban is.
efi 2012.05.16. 21:47:18
A képen láthatóak pl elég hosszúnak tűnnek, vagyis - fordított elrendezésben - szépen hátra lehetne nyomni a kocsi fenekét minden további nélkül a szaggatottig és abból a helyzetből már garantáltan rálátni az útra.
-xy- 2012.05.16. 22:04:42
Vagy csak rosszul emlékszem, hogy 1984-ben engem a rutinpályán tanítottak tolatva beállni ferde és merőleges parkolóba is?
Sőt! A vizsgán is feladat volt.
Arról nem is beszélve, hogy az elméleti oktatás során arról is szó volt, hogy a garázsba tolatva tegyük el a kocsit, mert akkor a legközelebbi kiállásnál nem gázolja senki sem el a saját gyerekeit.
Na mindegy.
Egy dologról biztosan nem volt szó.
Nevezetesen arról, hogy nem kell megtanulni tolatni a jogosítvány megszerzéséhez.
(---Flúgos Buszos---) 2012.05.16. 22:22:26
Attól,hogy te nem tudsz tolatni,az nem a mi hibánk.
Hidd el,egy buszosnak az álló utasok miatt sokkal jobb,ha a beállással tölti el az időt,mintha egyszer csak kitolatna a busz el. Parkolókeresőket már eelőre lehet látni,mert töketlenkedik a parkolókeresés miatt.
Tudom,neked ez fura,aki még egy furgonnal sem ment 100 km-t.
efi 2012.05.16. 22:23:05
"garázsba tolatva tegyük el a kocsit, mert akkor a legközelebbi kiállásnál nem gázolja senki sem el a saját gyerekeit."
Maximum befele.
Pláne, ha már az utcáról kezdve 10 métert egyenes hátra kell tolatni az udvarban álló garázshoz.
De egy lakóparkos 2,2 x 5 méteres garázsnak csúfolt lukba is élmény tolatva beállni. Persze tudom, mindenki tanuljon meg rendesen tolatni. De aki 100%-osan tolat, előre az is 110%-osan áll be.
Gera 2012.05.16. 22:35:14
Gera 2012.05.16. 22:49:52
tundrazuzmo (törölt) 2012.05.16. 23:18:39
Ha pedig nincsenek ott autók, akkor én sem parkolok le, mert gyanakodni kezdek, hátha a Bruce Willis forgat, csak nekem nem szóltam, aztán majd futhatok a tréler után.
(---Flúgos Buszos---) 2012.05.16. 23:29:41
tundrazuzmo (törölt) 2012.05.16. 23:34:08
Beszkennelt valamit???? Húzzon el a kocsi 5 méter sugarú környezetéből, ha én bent ülök. Tudom, csak a dolgát végzi... Hát végezze a WC-n. Ha bent ül valaki, akkor a parkolódroidnak SEMMI DOLGA NINCS, menjen tovább, amíg szépen nézek rá!
tundrazuzmo (törölt) 2012.05.16. 23:39:15
Bikanyakú X5 tulaj haverom olyan lendülettel bólogatott, amikor felolvastam neki a kommentedet (olvasni nem tud), hogy csilingeltek a nyakán a fuxok.
dr. Bubó 2012.05.17. 00:37:18
donkanyarban csizma nélkül menetelve -40fokban még daloltak is...
-xy- 2012.05.17. 07:30:18
Annak idején ez tényleg elhangzott az oktatáson.
Magyarázat is volt hozzá.
Amikor apa beáll a garázsba, anya és a gyerekek úgysem várnak rá. Amikor ki akar állni a garázsból, akkor meg ott ugrálhatnak hátul...
Egyébként én is előre állok be a garázsomba. Persze ez nem jelenti azt, hogy a 2,5 méter széles és 30 méter hosszú, enyhén íves kocsibejárómon ne kellene minden nap végigtolatnom. Mert ha már befelé nem tettem meg, kifelé mindenképpen meg kell.
dzsaszper 2012.05.17. 08:38:42
majd ha a tűzoltókocsi lenyomja a parkoló autót, akkor fizethet a közútkezelő... az én olvasatomban legalábbis.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.05.17. 09:18:57
Önszántukból, jókedvükben, biztos...
De ez egy másik blog anyaga, ne menjünk bele.
Giczy Gergő 2012.05.17. 09:22:19
Nekem egyébként tetszik, mert
- valóban egyszerűbb az elindulás, mint amikor lassan kell kitolatni a - mellettünk parkoló furgon miatt beláthatatlan - útra, reménykedve abban, hogy aki jön, majd megáll
- parkoláskor legfeljebb annyi - de a gyakorlatlanabbaknak is valószínűleg kevesebb (Vagyis ez szerintem nem lehet ellenérv) - időt vesz el, mint az úttal párhuzamos sorba tolatva való beállás
Asztalos Gábor 2012.05.17. 10:02:42
"50 centit kinyomod a fenekét, onnan már látsz és téged is látnak, hogy ki akarsz jönni."
ja, látod a 2 méter széles érkező autót, de a bringást csak akkor, ha az út közepén megy. A bringás mögötti autós meg idegbeteg, mert nem tudja hogy azért megy az út közepén, mert enélkül nem vennék észre.
Arra alapozva lassan kitolatni, hogy majd a másik észrevesz és lemond az elsőbbségéről, balesetveszélyes, bár jelenleg mindenki ezt kénytelen csinálni.
Akinek meghaladja ez a képességeit, az parkoljon párhuzamosan a másik oldalra, ott is van bőven hely, bár a szegély mellé parkolás is sokaknak gondot okoz.
fifibá55 2012.05.17. 10:43:49
Asztalos Gábor 2012.05.17. 11:05:16
Belvárosi részen meg fontosabb az, hogy a közlekedésre szánt területet jobban használjuk ki.
aki meg akarja, a saját telkén/hipermarketje előtt úgy jelöli ki a parkolókat ahogy akarja
fifibá55 2012.05.17. 11:21:01
Belvárosi közlekedésre szánt területet jobban használjuk ki - a cél, nyugati mintára és hosszabb távon, úgyis a felszíni egyéni gjmű közlekedés és parkolás viszzaszorítása. Ez "ügyes" parkolási rend kialakításával is elősegíthető, de ez már más téma.
Captain Crash 2012.05.17. 12:15:03
Azt viszont kétlem, hogy ha valakinek az autóját emiatt a tűzoltóság emberei egy esetleges bevetés során - egyébként teljesen jogosan - feltörik (betörik az ablakot) és odébb tolják, akkor az bármilyen kártérítést könnyedén követelhet bárkitől is. Azt inkább el tudom képzelni, hogy kap egy szép számlát a tűzoltóságtól, esetleg bírságot. Ez megint nem az én asztalom, csak találgatok, hogy ez is inkább így működik.
Az biztos, hogy én biztosan nem állnék oda, még ha a felfestés ezt lehetővé is teszi, mert én tudom hogy ez így helytelen.
De abban egyetértünk, hogy az igazságérzete az embernek azt mondatja, hogy akkor ilyenkor a felelősség nem azé, aki odaállt, hanem aki elszúrta a felfestést.
Sajnos volt már olyan ítélet, amivel nem tudok egyetérteni, s amiben olyat várt a gépjárművezetőtől a bíróság, amit ésszerűen nem tudott volna az égvilágon senki sem teljesíteni. Szóval egy ilyen ügy mindenesetre kétséges kimenetelű.
dzsaszper 2012.05.17. 12:44:44
De a kijelölt várakozóhely az kijelölt várakozóhely. A KRESZ szerint felülcsapja a várakozási, megállási tilalmat (pl. kereszteződés közvetlen közelében 5 méteren belül kijelölt várakozóhelyen szabad várakozni, anélkül megállni is tilos)
A legőrültebb felfestett várakozóhely amit láttam, közvetlenül kijelölt gyalogos átkelőhely előtt volt. Lecsukatnám gondatlan veszélyeztetésért aki tervezte és aki engedélyezte.
laposmacska 2012.05.17. 13:28:25
Captain Crash 2012.05.17. 14:16:52
A mulasztást egy másik jogszabály oldaláról követték el. A képen látható helyen ugyanis látszólag nem szabadna kialakítani parkoló helyet, ugyanakkor valószínűleg ennek ellenkezője történhetett.
Abban egyetértünk, hogy a felfestésből arra lehet következtetni, hogy az adott helyen várakozni szabad.
A kérdés csupán az, hogy egy éles helyzetben ilyenkor kit vonnak felelősségre?
a.) Azt, aki a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel ellentétben festette fel a helyet
b.) Azt az autóst, aki az egyébként a kijelölt várakozási helyre parkolt.
Igazából ez nem kérdés, tudom, hogy az utóbbira kerülne sor. :) De azért ez elgondolkodtató.
dzsaszper 2012.05.17. 16:25:06
D4D 2012.05.17. 17:30:46
Építs fordítókorongot!
horex · http://horex.uw.hu/ 2012.05.18. 10:48:15
Ismerem a helyet, rendszeresen parkolok ott
Szar is meg nem is
Beállásnál hiába indexelek, a barom bejön mögém
Jobban preferáltam volna ha menetiránybol tudok beállni, kiállni majd megoldom, szép lassan
dhpage 2012.05.20. 00:31:44
Perillustris 2012.05.22. 12:13:45
dzsaszper 2012.05.22. 14:47:41
jelentéktelen alak 2012.05.28. 23:47:17
Le a kalappal az ötletgazda előtt! Komolyan remélem, hogy hagyományt teremtett!
HakapesziM 2012.05.29. 00:00:40
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.15. 11:44:44
-Index kitesz, megáll a parkolóhely ELŐTT.
-Amikor a polgár megállt mögötted, előremégy, és gyorsan beállsz. (fontos a gyorsan)
Ha pedig nem tudsz vezetni, nem megy a gyorsan, esetleg a beállás sem, akkor van egy másik megoldás:
-Megállsz a parkolóhely mellett, kib@od a vészvillogót.
-Amikor kiszállsz a 7-es BMW-ből, fontos, hogy lássák a 70-es karodon a tetkót, illetve a póló is alig takarja a pisztolytáskát.
(ha ezek nincsenek meg, akkor marad az előző verzió)