Alapvetően én azon a véleményen vagyok, hogy aki iszik, az ne vezessen, bár a több nyugat-európai országban megengedett (legtöbbször) 0,5 ezrelékes véralkoholszint-határt nem bánnám, ha tolerálnák. Talán ezzel a mércével még nem kerülnének bajba azok, akik egy kiadós vacsora után megisznak egy korsó sört, így akár Attiláék is megúszták volna a vaskos büntetést, ami valóban nagyon rosszul eshetett az alább leírt körülmények között. Főleg azért nem tetszik nekem sem a rendőrök hozzáállása, mert a levélíró házaspár tagjai idejében rájöttek, hogy a másiknak kellene vezetnie és elindulás után rögtön cseréltek, a hatósággal együttműködtek.  Egyébként kíváncsi lennék arra, hogy jogszerű volt-e így az intézkedés, mivel az igazoltatás pillanatában már csak utas volt az a személy, akit szondáztattak. Vagy már annyi jogköre sincs a rendőrnek, hogy egy figyelmeztetéssel továbbengedje őket, főleg hogy már megtörtént a helycsere?

Ragyogó példa arra, hogy mindig az húzza a rövidebbet, aki tisztességes és ha hibázott, akkor megpróbálja orvosolni és nem elsunnyogni. Az eset december 24-én éjfél után történt meg velünk Debrecen fő utcáján, a Piac utcán. Megdöbbentő számomra mind az összeg, mind pedig az, hogy egy rendőrben annyi emberség nem volt, hogy logikusan végiggondolja a látottakat. Kifogásokat nem keresek, de az eset nagyban tükrözi azt az általános negatív véleményt és ellenérzést, ami a rendőrökről, bírságolási kényszerükről, emberségükről és hozzáállásukról él az emberek fejében.

A karácsonyi történés nem csak az én GYED-en lévő lelkemet, 36 hetes hullámzó hormonszintemet érinti érzékenyen, mégis én vagyok az, aki betűvé varázsolja. Az idei karácsony (is) a lehető legjobban alakult, meg is dolgoztunk érte, hogy a közel kétéves kisfiunk csodaként élje meg. Elégedetten és fáradtan - a családi látogatásokat követően - autóba szálltunk. Áldott "kemence” állapotomnak köszönhetően az utóbbi időben többnyire már nem én vezettem. Rutinszerűen nyílt az anyósülés-oldal ajtaja, és segített be a családfő, majd gondosan rögzítette a félig alvó gyermeket is, aztán beszállt. A családi kombi megindult, majd megelőzve a főutcán előtte parkoló autót, öt métert megtéve újból leparkolt, mert jött a hirtelen döbbenet részéről hogy - Nem is én vezetek. Én ittam.

Gyors helycsere, és addigra feltűnt a visszapillantó tükörben egy rendőrautó, ami már mellénk érve villogni is kezdett. A kérdés egyértelmű. Miért cseréltünk helyet, és fogyasztott-e alkoholt az imént öt métert sem guruló sofőr. A válasz egyenes. Igen. Három darab 0,33-as sört, és pont erre eszmélve cseréltünk helyet. Az egyenruhás ember nem hitte el, hogy nem a hivatali autót megpillantva cseréltünk helyet, és már hozta is a szondát, sorolva a büntetési procedúra menetét és díjszabását. Hajthatatlan volt. Hiába érvelt a vezető, hogy életében egy korty itallal nem szállt be a volán mögé (és ez tényleg így is van), és nem kevesebb, mint legalább 400.000 balesetmentes km van mögötte, hogy most a hirtelen fáradtság és a rutin miatt ült be, de egyből korrigáltunk, váltottunk is, és nem azért, mert észleltük az utcában mögülünk érkező rendőrautót. Éjfél már elmúlt, valószínűleg fel sem tűntünk volna nekik, ha tovább gurulunk. Miért pattant volna ki színpadiasan a sofőr, ha észrevesszük a rendőrautót?! Hány sofőr próbál úgy kibújni a felelősség alól, hogy rendőrt látva kiszáll az autóból és áthuppan az anyósülésre?

Semmi enyhülés, csak káröröm és diadalittas fellépés. A százezer forintos bírság hallatára elsírtam magam, sőt… Ettől megijedt a félig alvó gyermek, és nem értve a helyzetet ő is sírni kezdett. Dideregve – én sírva - álltunk a jéghártyás aszfalton karácsonyi díszben, amíg a hatóság az autóban kitöltötte a szükséges adatokat. Nem akartam és akarom elhinni, hogy ennyi empátia ne legyen egy fiatal rendőrben, ha máskor nem hát december 24-én, és hogy ennyire ne higgye el, ennyire ne gondolkodjon logikusan, hogy nem miattuk cseréltünk helyet. Fél óra papírmunka után, a kisfiunk közben sírva aludt el az autóban, kézhez kaptuk legemlékezetesebb karácsonyi ajándékunkat, egy 100.000 Ft-os bírságot. 20.000Ft/méter./*

Hiába fogadtuk meg, hogy nem beszélünk róla, sem itthon, sem másnak, hogy nem hagyjuk elrontani a karácsonyunkat, sokkal hatalmasabb árnyéka van, ami megkeserítette az édes három napot. Az esetet tanulságként írtam le tisztában léve, hogy hibáztunk, de annyira sérti az igazságérzetünket, annyira érzékeny pont ez most karácsonykor, négy héttel a második kicsi fiú születése előtt, hogy úgy gondoltam ki kell írnom magamból.