Olyan volvóssal találkozott Zsömbi az M3-as autópályán, akinek feltehetően igen rossz napja volt és levélírónk rávillogása valami olyasmit eredményezett, mint amikor a szomszéd becsönget, hogy megkérdezze, mi ez a gázszag. Vagy szimplán egy baromállat volt. Érdekelne azért az ő verziója is.
Rég nem jelentkeztem postra érdemes írással, de remélem az alábbi történet képes emelni az egyébként rendkívül jó blogod színvonalát.
Ma késő délután (vagy inkább kora este) békésen haladtam Budapest irányából vadkelet felé az M3-ason. Mondhatni szokásos volt a zsúfoltság, melyet tovább tetézett egy kb. másfél órája történt baleset miatti torlódás is. Volt azonban jó oldala is a bosszúságnak, hiszen a 70-80-as tempó miatt nem kellett attól félni, hogy a rend őrei túl drága fényképet készítenének rólam.Elég hosszasan ment az araszolgatás, majd Gödöllőhöz közeledve láttam megcsillani a reménysugarat a három sávossá bővülő sztráda okán, de jókedvem hamar el is illant. Ugyanis a magyar közlekedési kulturához híven senkinek esze ágában sem volt a jobbratartás szabályát alkalmazni. Jó pár száz méterre előttem, a középső sávban haladt egy autó, a belsőben három, a külsőben pedig senki. Azt is mondhatnám, hogy a szokásos papírforma szerint alakult a helyzet.
A szabályokat mindig minden esetben betartani igyekvő sofőrhöz méltón besoroltam a belső sávba, gondoltam majd csak felveszi a többi közlekedőtárs is a tempót és legalább a megengedett 130 km/h-s sebességgel fognak hasítani. De sajnos eszük ágában sem volt így tenni, tartották keményen a 100 körüli tempót. Gondoltam jelzésértékűen egyet villantok az előttem haladó Volvóra, hátha veszi a lapot és vagy felgyorsít, vagy elenged.
Szerencsém volt és az utóbbi lehetőséget választotta, de egy kicsit furán tette, mert mikor már mellé értem kicsit rámhúzta a szekerét, de nem véltem benne rosszindulatot, gondoltam inkább elbóbiskolt, vagy nem figyelt eléggé. Azonban az illető repertoárja nem ért véget ezzel, ugyanis miután megelőztem rögtön be is vágott mögém és reflektorának köszönhetően fényárban tündököltem.
Gondoltam a hátsó ködzáró fényem felvillantásával megköszönöm kedvességét, de a visszapillantóba tekintve azt kellett látnom, hogy nem vette a lapot, sőt ellenkezőleg: hevesen mutogatott, integetett, illetve valamit vélhetően közölni is szeretett volna, mert erőteljesen artikulált szájával. A hab a tortán az volt, hogy mindeközben elkezdett tolni, de lehet, hogy csak az ő autója szeretett volna az enyémmel közelebbi barátságot kötni, amit én annyira nem kultiváltam.
Mindenesetre lelassítottam a külső sávban haladó gépjármű sebességére, hátha a nyugodtabb tempó lecsillapítja a delikvenst, de sajnos nem így történt. 100 métert tettünk meg így, de azt kellett látnom, hogy továbbra is habzik a szája, így inkább kisoroltam a külsőbe, had menjen. Így is tett, jöhetne a happy end, de sajnos van folytatása a dolognak.
Pár kilométer megtétele után ismét összehozott a sors vele, melyet ő is észrevett. Kedvesen el is kezdett integetni nekem, majd én is viszonoztam köszöntését egy fejbiccentéssel, illetve villantással. Kis idő múlva alkalmam nyílt megelőzni őt, majd nem tettem meg szerintem 50 méter, mikor hirtelen jobbról megelőzve bevágott elém a baromarcú (már elnézést).
Aztán beletaposott a fékbe és lelassított ~70 km/h-s sebességre. Gondoltam kikerülöm őt, de nem engedte, mert össze-vissza cikázott, majd újra megtalálta a középső pedált és majdnem állóra fékezett. Na ekkor kezdtem nagyon aggódni és gyakran pillantottam belső visszapillantó tükrömbe, nehogy egy kamion hátulról megcsókoljon, de szerencsére az őrangyalom vigyázott rám (ezúton is köszi neki).
A cselekmények sorozatának az adta a lezárást, mikor a Volvo jobb első ajtaja kinyílt, majd be is csukódott és elhúzott. Én inkább igyekeztem megőrizni hideg vérmérsékletemet, nem mentem utána, ehelyett egy darabig csak 80-nal közlekedtem, had menjen el tőlem jó messzire a donoralany.
Rendkívül meglepő volt számomra az egész szituáció, melynek tanulságával sajnos nem vagyok tisztában. Nem tudom, hogy én hibáztam-e azzal, hogy reflektoromat egyszer felvillantva szándékomat fejeztem ki előzésre, vagy azzal vetettem-e el a súlykot, hogy 100 méteren keresztül együtt vonatoztunk békés tempóban. Vagy esetleg szimplán az volt a gond, hogy a delikvensnek nem esett jól, hogy én egy Honda Accorddal előztem meg az ő láthatóan (és L-es rendszámból következtetve) új S80-as D5-ös Volvóját.
Annak tudnék örülni, ha az illető is reprezentálná magát a posthoz tartozó kommentben és megadná a választ a miértre. De tudom ez csak egy hiú ábránd.
És még egy kis utólagos adalék:
A Volvós előtt kb. 30-50 méterre haladt a következő autó, a távolságot stabilan tartotta, de véleményem szerint ez több volt, mind az egészséges követési távolság, ezért bátorkodtam egyet rávillantani. Eszem ágában sem volt "letolni" őt az útról (ha ez lett volna a szándékom, akkor folyamatosan villogok és dudálok, de ez egyáltalán nem szokásom, így nem is tettem).
Az utolsó 100 komment: