Tudom, tudom, Péter levele hangulatkeltésre kiválóan alkalmas, de olyan mély részletességgel ír az őt feltartóztató kerékpáros szőrös tomporáról, mint Tolsztoj Ivan Iljics állapotának romlásáról, vétek lenne nem elolvasnotok!
Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt az esetet, szerintem tanulságos, mert ha az ember belegondol, arra a megállapításra jut, hogy tényleg mekkora baromállatok vannak köztünk.
Melóból mentem haza, az M1-esről lekanyarodva Biatorbágy felé mentem az 1-es úton: 2x2 sávon halad az út emelkedik felfelé, majd lesz egy 2 sávos körforgalom, utána szintén emelkedik, majd balra gémberedik, és átbújik az autópálya alatt. A belső sávban mentem, mert a külsőben agy 12 kerekű dömper - a 4 első kereke kormányzott - ment, meg valami kerékpáros is volt ott, teljes kerékpáros cuccban.
A körforgalom előtt láttam, hogy a dömperrel egyszerre fogok beérni a körforgalomba, ezért lassítottam, hagytam a dömpert menni. Ő jó fej volt, mert ő meg a kerékpárossal ért egyszerre a körforgalomba, és átjött a belső sávba elém, nehogy megijessze a kerékpárost. Ez csak akkor tudatosult bennem, mikor a dömpert utolértem a körforgalomban a belső sávban, még jobban lassítottam, és láttam, ahogy a kerékpáros a külsőben nyomja a pedált.
Ekkor már nagyon lelassultunk, a dömpernek is be kellett vennie a körforgalmat, óvatosan, szépen, nehogy a kerékpáros jogai sérüljenek, vagy mi. A dömper elhagyta a körforgalmat, mögötte én, majdnem állóra lassulva kerestem a kettest, hogy a körforgalom belső sávjából ez emelkedőn felfelé én is kihajtsak a körforgalomból, és közben néztem a dömpert, hogy minek engednek ekkora baromautókat a normálisok közé az utakra.
Mindezenközben kiértem a körforgalomból, kezdenék gyorsítani, de jobbról valami mozgást vettem észre a kocsi elejénél: hát a kerékpáros a nyeregben felállva teljes erőből tapossa a pedált a vékonykerekű országúti kerékpáron, és húz be elém a belső sávba. Azonnal kapcsoltam: aranyszívem a marhanagy dömper szélárnyékában gondolta leküzdeni az emelkedőt...
Mire a gondolatot végiggondoltam, hogy csak ez lehet az oka a sávváltásának, már előttem is volt, nekem meg gyorsítás helyett fékeznem kellett, mert sokkal lassabb volt nálam. Nem is ez lepett meg, hogy beáll elém a kerékpárral a belső sávba, mikor a külső üres, hanem ahogy a ronda valagát a kerékpáros nadrág extrapelenkarészével belecsóválta a pofámba, közelről, miközben a pedálokat ronda szőrös férfilábaival vadul taposva igyekezett az emelkedőn felfelé utolérni a dömpert, ami már vagy 20 méterrel odébb volt.
Na ekkor dudáltam rá egy hosszút, hogy a kurvaanyádba csóváljad itten a valagadat marhabaromállat. Ilyet még sose láttam, télleg elég ocsmány volt, így a semmiből megjelenik egy szűk fekete gatyában vadul rángatózó férfivalag, azzal az üléspuhítóval, komolyan, mint egy majomnak a segge, csak fekete. Közben a csávó érezte, hogy nem lesz meg a dömper, én meg gondoltam, mellé állok jobbról, nem engedem vissza, hanem még szopatom egy kicsit, de aztán kezdett lehúzodni a külső sávba, egymás mellé érve pedig a szájakraté része is megtörtént a dolognak. Még pofázott is rendesen, hogy mit, nem hallottam a saját dudálásomtól, mert rádudáltam mégegyet. Mi a fasznak rázza be a rusnya valagát a szélvédőmön?
Mikor hazaértem, akkor jutott eszembe, hogy az ilyen sportolni megy az utakra, ő amikor kerékpározik, akkor egy jót edz, hogy mások csak haza akarnak menni, neki másodlagos, ő a saját sportolásának teljesen alárendeli az úthálózatot: ha a belső sávban van a szélárnyék, akkor odamegyek, ott lehet hatékonyan sportolni... A baromállat. Marhabaromállat. Persze tudom, mások meg versenyezni járnak a Váci útra, meg 300-zal Lamborginizni az M7 bevezetőre...
Az utolsó 100 komment: