Akik nagyon unatkoznak így nyáron a munkahelyükön vagy épp otthon, azoknak MiszterMuhaha nagy szivességet tesz, mert az átlagosnál hosszabb és ezzel együtt igen élvezhető ijesztőnek induló, de röhögőgörcsben végződő történetet küldött nekünk. Mi meg naná, hogy kitettük, röhögjétek ki a lilafejű főhőst ti is, holnapután meg gyertek a gánti találkozóra és vele is találkozhattok! Mármint nem a viperás idiótával, hanem aktuális sztorink beküldőjével. Ma 16:00 és 17:00 között pedig hallgassátok a Radio Q FM 99.5-öt, vagy online itt, mert abban leszünk benne meginterjúztatva.

Hónapokkal ezelőtt történt, eddig nem volt ihletem megírni, de a múltkori viperás poszt megadta a végső lökést.

Az a reggel is úgy kezdődött, mint a többi, még nem sejtettem, hogy mi vár rám. Csak percek kérdése volt, hogy életem egyik legemlékezetesebb közúti összetűzése megtörténjen :)

A Petőfi Sándor utcában az út bal széléről indultunk cimborámmal a megpakolt kisteherautóval. Ebben az utcában ugye van a rendes, haladós sáv (itt indultunk el a parkolóból, szépen óvatosan, ne törjük össze e drága portékát), meg ugye a busz-sáv. Már haladtunk a kocsival, mikor is ki kellett kerülnünk egy bal oldalon, nem túl szabályosan parkoló kocsit. Ez avval járt, hogy egy kicsit átlógtunk a busz-sávba. Úgy gondoltam, ebből baj nem lehet - busz ugyanis sehol, kanyarodni a buszsávból meg csak bő két sarokra lehet. Ekkor igen tempósan beért mellénk egy Skoda Fabia, és dudálással jelezte, hogy leszek szíves kotródni, mert őneki itten dolga van, halaszthatatlan.

Egy picit megilletődtem, aztán a Kempinsky magasságában lassítania kellett, ekkor szóltam neki, hogy neki abban a sávban nem sok keresnivalója lett volna. Nem volt anyázás, max. egy, a mondat végén a hangsúly levitelét erősítő vazze. A József Attila utcánál emberünk liluló fejjel beállt mellém jobb oldalra, a forgalom elől elzárt területre, ordítva feltépte az ajtaját és kiugrott a kocsijából. Tudom mi az illem, én is kiszálltam, hogy üdvözölni tudjam. Ő meg csak ordít, hogy anyukám prostituált, én magam pedig homoszekszuális lehetek, minek ugatok neki vissza. Mondom neki, hogy cimbora, amikor rámdudáltál, jobbról előztél, busz-sávban, és ez bizony nem túl szabályos, talán nem neked kellene, hogy feljebb álljon. Ő csak ordít, magyaráz, hogy ő jóindulatból, kultúráltan rámdudál, én meg ugatok neki...

Elmondom neki megint, kicsit lassabban, tagoltabban, hogy ha így közlekedik, akkor nem ér a másikra rádudálni, és hőbörögni. Itt vitte be nekem az első mélyütést:

-Öreg, ne akarjad nekem megmondani, micsinájjak, he!!
-Rendben, de akkor te miért akarod nekem megmondani, mit csináljak?!

Ekkor már kezdett elszakadni nála a cérna, nekiállt lökdösni. Jeleztem, hogy nem szeretem, ha ilyesmiket csinál, hagyja abba, mert zavar, csúnya dolog. Cimborám közben elővette a fényképezőgépét, gondolta megörökíti az esetet, hogy ha majd kandalló melegénél mesélnie kell az unokáknak, fényképekkel tudja majd mondandóját illusztrálni. Szálltam volna vissza a kocsiba, de emberünk észrevette a fotóaparátot, és igen csak ingerületbe jött, csapkodta a kocsim ajtaját, üvöltött, fel akarta tépni az ajtót. Ezt már nagyon nem tudtam értékelni, ismét kiszálltam a kocsiból, kézbevettem a kellemetlen helyzetekre rendszeresített gázsprét (számos oka van annak, hogy az ember ilyesmit tart magánál, nem akarok senkit untatni a részletekkel), sosemtudhassuk alapon. Mondtam emberünknek, ezt sürgősen fejezze be, mert rossz vége lesz. Ordított, hogy mit fényképezi őt a haverom. Mondtam neki, nem őt fényképezi, a Gödör klub és környéke ragadta meg annyira, hogy feltétlenül meg akarja örökíteni, ne nyugtalankodjon.

Mindeközben anyósülésen ült egy fiatalabb srác, erősen megszeppenve, hátulról meg egy nő szállt ki, hogy csillapítsa az embert. Láthatóan semmi értelme nem volt tovább csinálni a cirkuszt a békés belvárosban, úgyhogy miközben tovább magyarázott az ürge mindenféle hülyeséget, elindultam volna ismét a kocsihoz, de mondott még valami épületeset (sajnos nem emlékszem mi volt), amitől kínomban hirtelen elkapott a röhögőgörcs. Emberünknél ettől leszállt a lila köd, ordított, hogy anyámat röhögök, majd benyúlt a Skoda műszerfalához, és előrántott egy viperát. Erre már az én szemem is elkerekedett, de még mindig vigyorogtam, mert úgy tűnt, egy kissé túlreagálta a szerencsétlen a dolgot és hát ez lássuk be, kissé mulatságos. Közben az asszony már próbálta lefogni, nehogy hülyeséget csináljon, de teljesen be volt gőzölve.

Egymástól maximum egy méterre lehettünk, erősen gondolkoztam rajta, hogy rúgásra lendítem a fémbetétes "munkavédelmi" (na jó, motorozáshoz is jól jön) bakancsomat, de nem akartam elkövetni azt a hibát, hogy én teszem az első lépést (az már ugye nem jogos önvédelem), figyeltem. Nem tudom mire gondolt, ugyanis ilyen távolságból még lendítés közben simán el lehet kapni a karját, és könnyen ellene lehet fordítani a saját "közveszély okozására fokozottan alkalmas tárgyát". Hirtelen úgy gondolta, itt a megfelelő alkalom, és meglendítette a még összecsukott viperát (amit ugye teleszkópos botként is szoktak emlegetni), azzal a céllal, hogy a fémcső tagok szétcsússzanak, és így legyen hosszabb a szerkezet, ezzel egyrészt megfélemlítve engem, másrészt támadásra alkalmassá téve a cuccost, hiszen alapvetően alig lóg ki a felhasználó tenyeréből a fém alkalmatosság. Valóban látványos ez a mozdulat, és ijesztő is tud lenni, ahogy egymásnak csattannak az alkatrészek. Csakhogy. Lendületes mozdulatára a tagok szétcsúsztak, de a jó minőségű eszköz darabjai a lendülettől nagy sebességgel az asztfaltba csapódtak és éles, fémesen csörömpölő hangot hallatva szanaszét gurultak. Önjelölt Brúszlínk meg ott ált kezében egy viperamarkolattal. Háát, egy kicsit zavart volt a tekintete.

Mondjuk az is tény, hogy én is csak pislogni tudatam, térdemet csapkodva röhögni is csak percek múlva tudtam, annyira váratlan és szürreális volt a dolog. Sűrű anyázás közben elkezdte összeszedni az alkatrészeket, az asszony ordított vele, hogy fejezze abba.

Érezni lehetet, hogy itt kell véget vetni a mókának, emberünk sikeresen porig alázta magát, ennél már csak rosszabb lehet, beültem a kocsiba és elhajtottunk. Hosszabb útra indultunk, az autópályán folyton beugrott a kép, amint a vipera atomjaira hullik, és pilimpilim-palam-palalam-pilim-palam hangok kíséretében a földre esnek az alkatrészek, miközben emberünk homlokán dagadnak az erek az elszántságtól... Mit mondjak, nehéz volt egyenes vonalban tartani a kocsit.
 
Ui.: megkérdeztem aktív, többcsillagos rendőr cimborámat, mit is tehettem volna adott esetben. Nem lepődtem meg a válaszon - és boldogabb sem lettem. Ha a jog betűit nézzük, amíg ő (az ellen, a fekete ruhás rossz nindzsa) nem üt meg (esetleg az ütésre lendítés pillanatáig), nem tehetek semmit, mert az nem önvédelem, a gázspré sem biztos hopgy arányosnak minősül, hát még adott esetben egy gázpisztoly, szóval nem könnyű százszázalékosan, jogilag is védhetően lépni. Az már más kérdés, hogy az ember bármilyen hasonló esetben hagyja - e magát kitenni akár csak a legkisebb sérülés veszélyének, vagy inkább pesti Indiana Jonesként a karddal hadonászó sivatagi harcost egy lövéssel ártalmatlanná teszi. (Nem, kedves kommentezők, a lövést nem kell szó szerint érteni, lehet helyette jól irányzott pofont, nyakleves, füles, seggberúgás, akármi). Természetesen jobb az ilyesmit kerülni, de nem mindíg sikerül (van, hogy az igazságérzet erősebb a józan észnél).