Akik nagyon unatkoznak így nyáron a munkahelyükön vagy épp otthon, azoknak MiszterMuhaha nagy szivességet tesz, mert az átlagosnál hosszabb és ezzel együtt igen élvezhető ijesztőnek induló, de röhögőgörcsben végződő történetet küldött nekünk. Mi meg naná, hogy kitettük, röhögjétek ki a lilafejű főhőst ti is, holnapután meg gyertek a gánti találkozóra és vele is találkozhattok! Mármint nem a viperás idiótával, hanem aktuális sztorink beküldőjével. Ma 16:00 és 17:00 között pedig hallgassátok a Radio Q FM 99.5-öt, vagy online itt, mert abban leszünk benne meginterjúztatva.
Hónapokkal ezelőtt történt, eddig nem volt ihletem megírni, de a múltkori viperás poszt megadta a végső lökést.
Az a reggel is úgy kezdődött, mint a többi, még nem sejtettem, hogy mi vár rám. Csak percek kérdése volt, hogy életem egyik legemlékezetesebb közúti összetűzése megtörténjen :)
A Petőfi Sándor utcában az út bal széléről indultunk cimborámmal a megpakolt kisteherautóval. Ebben az utcában ugye van a rendes, haladós sáv (itt indultunk el a parkolóból, szépen óvatosan, ne törjük össze e drága portékát), meg ugye a busz-sáv. Már haladtunk a kocsival, mikor is ki kellett kerülnünk egy bal oldalon, nem túl szabályosan parkoló kocsit. Ez avval járt, hogy egy kicsit átlógtunk a busz-sávba. Úgy gondoltam, ebből baj nem lehet - busz ugyanis sehol, kanyarodni a buszsávból meg csak bő két sarokra lehet. Ekkor igen tempósan beért mellénk egy Skoda Fabia, és dudálással jelezte, hogy leszek szíves kotródni, mert őneki itten dolga van, halaszthatatlan.
Egy picit megilletődtem, aztán a Kempinsky magasságában lassítania kellett, ekkor szóltam neki, hogy neki abban a sávban nem sok keresnivalója lett volna. Nem volt anyázás, max. egy, a mondat végén a hangsúly levitelét erősítő vazze. A József Attila utcánál emberünk liluló fejjel beállt mellém jobb oldalra, a forgalom elől elzárt területre, ordítva feltépte az ajtaját és kiugrott a kocsijából. Tudom mi az illem, én is kiszálltam, hogy üdvözölni tudjam. Ő meg csak ordít, hogy anyukám prostituált, én magam pedig homoszekszuális lehetek, minek ugatok neki vissza. Mondom neki, hogy cimbora, amikor rámdudáltál, jobbról előztél, busz-sávban, és ez bizony nem túl szabályos, talán nem neked kellene, hogy feljebb álljon. Ő csak ordít, magyaráz, hogy ő jóindulatból, kultúráltan rámdudál, én meg ugatok neki...
Elmondom neki megint, kicsit lassabban, tagoltabban, hogy ha így közlekedik, akkor nem ér a másikra rádudálni, és hőbörögni. Itt vitte be nekem az első mélyütést:
-Öreg, ne akarjad nekem megmondani, micsinájjak, he!!
-Rendben, de akkor te miért akarod nekem megmondani, mit csináljak?!
Ekkor már kezdett elszakadni nála a cérna, nekiállt lökdösni. Jeleztem, hogy nem szeretem, ha ilyesmiket csinál, hagyja abba, mert zavar, csúnya dolog. Cimborám közben elővette a fényképezőgépét, gondolta megörökíti az esetet, hogy ha majd kandalló melegénél mesélnie kell az unokáknak, fényképekkel tudja majd mondandóját illusztrálni. Szálltam volna vissza a kocsiba, de emberünk észrevette a fotóaparátot, és igen csak ingerületbe jött, csapkodta a kocsim ajtaját, üvöltött, fel akarta tépni az ajtót. Ezt már nagyon nem tudtam értékelni, ismét kiszálltam a kocsiból, kézbevettem a kellemetlen helyzetekre rendszeresített gázsprét (számos oka van annak, hogy az ember ilyesmit tart magánál, nem akarok senkit untatni a részletekkel), sosemtudhassuk alapon. Mondtam emberünknek, ezt sürgősen fejezze be, mert rossz vége lesz. Ordított, hogy mit fényképezi őt a haverom. Mondtam neki, nem őt fényképezi, a Gödör klub és környéke ragadta meg annyira, hogy feltétlenül meg akarja örökíteni, ne nyugtalankodjon.
Mindeközben anyósülésen ült egy fiatalabb srác, erősen megszeppenve, hátulról meg egy nő szállt ki, hogy csillapítsa az embert. Láthatóan semmi értelme nem volt tovább csinálni a cirkuszt a békés belvárosban, úgyhogy miközben tovább magyarázott az ürge mindenféle hülyeséget, elindultam volna ismét a kocsihoz, de mondott még valami épületeset (sajnos nem emlékszem mi volt), amitől kínomban hirtelen elkapott a röhögőgörcs. Emberünknél ettől leszállt a lila köd, ordított, hogy anyámat röhögök, majd benyúlt a Skoda műszerfalához, és előrántott egy viperát. Erre már az én szemem is elkerekedett, de még mindig vigyorogtam, mert úgy tűnt, egy kissé túlreagálta a szerencsétlen a dolgot és hát ez lássuk be, kissé mulatságos. Közben az asszony már próbálta lefogni, nehogy hülyeséget csináljon, de teljesen be volt gőzölve.
Egymástól maximum egy méterre lehettünk, erősen gondolkoztam rajta, hogy rúgásra lendítem a fémbetétes "munkavédelmi" (na jó, motorozáshoz is jól jön) bakancsomat, de nem akartam elkövetni azt a hibát, hogy én teszem az első lépést (az már ugye nem jogos önvédelem), figyeltem. Nem tudom mire gondolt, ugyanis ilyen távolságból még lendítés közben simán el lehet kapni a karját, és könnyen ellene lehet fordítani a saját "közveszély okozására fokozottan alkalmas tárgyát". Hirtelen úgy gondolta, itt a megfelelő alkalom, és meglendítette a még összecsukott viperát (amit ugye teleszkópos botként is szoktak emlegetni), azzal a céllal, hogy a fémcső tagok szétcsússzanak, és így legyen hosszabb a szerkezet, ezzel egyrészt megfélemlítve engem, másrészt támadásra alkalmassá téve a cuccost, hiszen alapvetően alig lóg ki a felhasználó tenyeréből a fém alkalmatosság. Valóban látványos ez a mozdulat, és ijesztő is tud lenni, ahogy egymásnak csattannak az alkatrészek. Csakhogy. Lendületes mozdulatára a tagok szétcsúsztak, de a jó minőségű eszköz darabjai a lendülettől nagy sebességgel az asztfaltba csapódtak és éles, fémesen csörömpölő hangot hallatva szanaszét gurultak. Önjelölt Brúszlínk meg ott ált kezében egy viperamarkolattal. Háát, egy kicsit zavart volt a tekintete.
Mondjuk az is tény, hogy én is csak pislogni tudatam, térdemet csapkodva röhögni is csak percek múlva tudtam, annyira váratlan és szürreális volt a dolog. Sűrű anyázás közben elkezdte összeszedni az alkatrészeket, az asszony ordított vele, hogy fejezze abba.
Érezni lehetet, hogy itt kell véget vetni a mókának, emberünk sikeresen porig alázta magát, ennél már csak rosszabb lehet, beültem a kocsiba és elhajtottunk. Hosszabb útra indultunk, az autópályán folyton beugrott a kép, amint a vipera atomjaira hullik, és pilimpilim-palam-palalam-pilim-palam hangok kíséretében a földre esnek az alkatrészek, miközben emberünk homlokán dagadnak az erek az elszántságtól... Mit mondjak, nehéz volt egyenes vonalban tartani a kocsit.
Ui.: megkérdeztem aktív, többcsillagos rendőr cimborámat, mit is tehettem volna adott esetben. Nem lepődtem meg a válaszon - és boldogabb sem lettem. Ha a jog betűit nézzük, amíg ő (az ellen, a fekete ruhás rossz nindzsa) nem üt meg (esetleg az ütésre lendítés pillanatáig), nem tehetek semmit, mert az nem önvédelem, a gázspré sem biztos hopgy arányosnak minősül, hát még adott esetben egy gázpisztoly, szóval nem könnyű százszázalékosan, jogilag is védhetően lépni. Az már más kérdés, hogy az ember bármilyen hasonló esetben hagyja - e magát kitenni akár csak a legkisebb sérülés veszélyének, vagy inkább pesti Indiana Jonesként a karddal hadonászó sivatagi harcost egy lövéssel ártalmatlanná teszi. (Nem, kedves kommentezők, a lövést nem kell szó szerint érteni, lehet helyette jól irányzott pofont, nyakleves, füles, seggberúgás, akármi). Természetesen jobb az ilyesmit kerülni, de nem mindíg sikerül (van, hogy az igazságérzet erősebb a józan észnél).
parapali 2008.07.03. 08:30:08
Gera 2008.07.03. 08:31:47
majdazteneldontom (törölt) 2008.07.03. 08:50:55
Egy igazi lúzer.
Egyébként a sztori király! :)
Secnir 2008.07.03. 08:51:21
-buszsávban halad folyamatosan
-üvöltözik, anyádzik
-fenyeget
-család szeme láttára veri a nyálát
mindez ok nélkül?
egy pszichológus komoly heteket tudna eltölteni vele :)
? 2008.07.03. 09:01:10
Én lennék terrorista! 2008.07.03. 09:06:21
Zu 2008.07.03. 09:11:21
Remélem a gyereke volt, aki mellette ült vagy valami szintén családtag, hogy évekig el legyen ásva előttük :D:D
Becher 2008.07.03. 09:16:06
Az meg egyszerűen nevetséges a magyar jogban, hogy nem védhetem meg magam, a tulajdonom és a családi erőszakkal is csak akkor foglalkoznak, amikor már meghalt vki.
parapali 2008.07.03. 09:20:48
Rendőrség -egy taxis látta és utánna ment Csepelre -elkapták- tárgyalás 3 darab és megbüntették 10 ezer forintra!Nekem a tárgyalásra kimenni taxival többe került(itt jegyzem meg hogy ő meg se jelent!:D
Lófő (törölt) 2008.07.03. 09:24:21
Rocko- 2008.07.03. 09:35:17
Uglee · http://uglee.freeblog.hu 2008.07.03. 09:44:54
A vipera nem tud szétcsúszni. Így nem. Még a kínai sem. Még a lengyel sem. Még a román sem. Semelyik sem.
Ja, és akkor most azzal jön, hogy "De nekem is ugrott szét vipera a kezemben", azzal még most közölném, hogy "TE IS HAZUDSZ, szánalmas, élet nélküli vetítőgép!".
.r. 2008.07.03. 09:45:10
gratulálok a stílushoz.. ott van! :)
parapali 2008.07.03. 09:45:45
.r. 2008.07.03. 09:46:30
vicces vagy ember.. :)
fleto 2008.07.03. 09:51:14
zsoccka 2008.07.03. 09:51:19
seat 2008.07.03. 09:52:45
Csak én gondolom, hogy Miszter Muhaha viselkedése is gáz volt? Vazze típusú beszólás és autóból kiszállva anyázásba belemenés majd gázsprével való hadonászás milyen már????
Ettől a Fabias még egy fasz, de Miszter Muhaha is a fotós barátjával.
Manyizga (törölt) 2008.07.03. 09:57:20
jobbra tarts 2008.07.03. 10:02:31
renesis 2008.07.03. 10:02:44
Bobby Baccala 2008.07.03. 10:04:09
zsivány
KaPé 2008.07.03. 10:05:01
DE...
1., A buszsávot záróvonal választja el a haladó sávtól. A post írója ezt átlépve ment be a fábiás elé.
2., Ha a fábiás folyamatosan a buszsávban haladt, akkor a kisteher melletti elhaladása nem előzés.
3., Ha a post írója nem rendőr, akkor vajmi kevés köze van hozzá, hogy egy autó mit csinál a buszsávban.
Walter Melone (törölt) 2008.07.03. 10:09:06
Walter Melone (törölt) 2008.07.03. 10:12:00
jobbra tarts 2008.07.03. 10:12:11
cartmen 2008.07.03. 10:12:29
motoros 2008.07.03. 10:15:36
isti 2008.07.03. 10:18:47
beleszolok 2008.07.03. 10:19:34
hoppa 2008.07.03. 10:21:51
Illetve, ez talán többekre jellemző...
Az viszont (bocsánat a rasszizmusért) csak az ilyen kopasz, hóna alatt láthatatlan dinnyét cipelő, nyilván szteroidokkal kísérletileg agy- és herezsugorított baromállatra jellemző, hogy ha nem állsz meg megvitatni a kreszt meg az erőviszonyokat, akkor akár kilométereket is jön utánad, megelőz, keresztbeáll előtted, és ha ezután sem talál kommunikatívnak, letöri-lerúgja a tükrödet, vagy jellemzően belebokszol a kocsiablakba.
Én nem állok le vitatkozni meg bakancsrugásokkal, gázsprével fenyegetőzni. Meg kell jegyezni a rendszámot ilyenkor, és feljelentést tenni. Különben a biztosító sem fizet.
Azért elegem volt már abból, hogy mindig lúzernek tartsanak ezek a sitten kitenyésztett humqanoidok és civil követőik. Most vasárnap én is a nyomába eredtem egynek, megkerestem, és kiszálltam, szembenéztem vele. Üvöltve közöltem, hogy unom, hogy a fajtája a testi erejében bízva azt gondolja, bármit megtehet.
Tettlegsségig nem fajult a dolog, mert én a vipera helyett GPS-es riasztót használok, és mikor elkezdett sipákolni, az úr meg fenyegetően közeledett, megszólalt a telefonom. Mondtam neki, hogy ez a GPS diszpécser, ha rossz jelszót mondok, két percen belül itt a Gepárd-kommandó. Megkérdeztem, milyen jelszót javasol bemondanom?
Fölényes mosollyal távozott. Azért a rendszámát lefényképeztem, mert kiderült, hogy túl közel lakunk egymáshoz, ki tudja, olyan sokan megfordulnak éjszaka a környékünkön...
gatsy 2008.07.03. 10:22:19
A különbség csupán annyi, hogy gázsprét jogosan tarthtsz magadnál, míg viperát nem...
Luluc 2008.07.03. 10:24:18
Forgalmi akadály kikerülésekor át lehet lépni a záróvonalat. Vagy szerinted ott kellett volna állnia órákat a szabálytalanul parkoló mögött, mert hát a záróvonal...?
majdazteneldontom (törölt) 2008.07.03. 10:28:52
2. a fábiás elve nem haladhatott volna a buszsávban, végképp nem nagy sebességgel
3. a fábiás volt az aki idegsukkos módjára kezdett el viselkedni, kiugrani, hőzöngeni
4. ha anyucidnak anno nem viszketett volna az alsó fele most nem kellene az emeletes baromságaidat olvasgatnunk
Big-B 2008.07.03. 10:31:49
Charlie Drop 2008.07.03. 10:32:50
Lacaca 2008.07.03. 10:32:59
Azok után, hogy ütlegelte az autót? Még a dobozt is lenyomtam volna a torkán, amikor kifogyott a tartalma. A végén még kiderül, hogy kalapos skodás miután kiszállt powerkedni, halálra rémült a makói paprikától és ijedtében esztergált egy viperát, hiszen amúgy nem tarthatta volna magánál.
Gondolkodjunk már ép ésszel!
Az más dolog, hogy a post írója igazságosztó, vagy önkéntes rendőr, ha bevállalom a busz sávot, akkor bevállalom, hogy én vagyok a hunyó. Átmegyek a záróvonalon, majd anyázok, ha más hozzá ér, mert azon nem jöhet át? Halló!
Joshua 2008.07.03. 10:39:31
Rong 2008.07.03. 10:43:01
malac 2008.07.03. 10:43:35
Random_ 2008.07.03. 10:46:03
Amúgy ismerek olyat aki felháborodik valamin és védi a saját véleményét. A végén meg már annyira görcsösen ragaszkodik hozzá, hogy teljesen nevetségessé teszi magát.
Silent Bob 2008.07.03. 10:46:30
Valószínűleg nem, mivel a vipera közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, közterületen szabálysértésnek minősül, 50.000 Ft. bírság, ellentétben a gázspray-vel.
hoppa 2008.07.03. 10:46:51
Van valakinek néhány csillagos ismerőse, aki felvilágosítana, hogy lúzerként érdemes viselkednem, vagy lehetek esetleg állampolgár is ilyen helyzetben?
isti77 2008.07.03. 10:47:34
Persze még véletlenül sem szeretném azt mondani, hogy a történetek egy része esetleg fikció, csak furcsa, hogy arányaiban mennyivel több "fegyveres" eset történik, mint korábban (vagy mindenki most érez ihletet arra, hogy megírja?). Vagy most került le a vipera és a gázpisztoly a COCOM-listáról?
Én mostanában pont az ellenkezőjét tapasztalom, mintha lassan közelednénk a Lajta-Brückéhez (csak el ne kiabáljam). De az is lehet, hogy az közeledik hozzánk...
nemfura 2008.07.03. 10:50:12
Danaka 2008.07.03. 10:51:32
egyebkent enis jot rohogtem a poszton :D
Warthog 2008.07.03. 10:52:07
Stargun 2008.07.03. 10:55:06
Manyizga:
"A magyar jog újabb hiányossága derült ki ISMÉT. Meg kell várnom, hogy meg/agyonüssenek, csak aztán védekezhetek arányosan. Hát persze. Döntsek egy másodperc alatt, amit aztán a bíróság és a szakértők évekig elemezgetnek, hogy nem azt kellett volna tenni, hanem. Gratulálok, magyar banánköztársaság."
Ez azért nem teljesen így van, az önvédelmen kívül létezik úgynevezett "jogos védelem" is. Kéretik az alábbiakat áttanulmányozni:
hu.wikipedia.org/wiki/Jogos_védelem
Nyilván ha egy 50 kilós nőnél van egy rejtve viselt gázpisztoly, és ilyen szituációban megindul felé egy 120 kilós liluló fejű üvöltő kopasz azzal a kijelentéssel, hogy "Most megöllek te ribanc", akkor nem igazán kell a nőnek megvárnia, ameddig a közelébe ér, nyugodtan belelőheti a tárat a pofájába. Jól is néznénk ki, ha a verbális fenyegetés, a tényleges tettre irányuló célzás után még szegénynek meg kellene várnia, ameddig konkértan megütik, vagy legalább is lendíti a kezét a delikvens... Lehet, hogy neki az az egyetlen pofon lenne az utolsó is egyben.
So66 2008.07.03. 10:57:19
pojáca 2008.07.03. 10:59:14
hoppa 2008.07.03. 10:59:28
Mindenkinek van rossz napja, figyelmetlensége, komplexusai, és Budapest közlekedésébe default módon be van építve a feszültség.
Az a baromállat, aki ilyen helyzetben megáll, kiszáll emberkedni. Az ilyeneket el kell kerülni, ha lehet.
Annyiban van igazad, hogy a kisteherautós posztírónak is nyilván rossz napja lehetett, különben ő sem szólt volna be.
Úgy kezdődött, hogy a másik visszanyázott...
De mi an akkor, ha te tényleg csak közlekedni szeretnél, és mind az autód, mind az izomzatod teljesítóképessége alacsonyabb az agyadénál - és a másiknál? Ha esetleg szó nélkül tovább akarsz menni a célod felé, ami nem az, hogy bebizonyítsd egy idegennek, hogy te vagy az erősebb? Húzd be füled-farkad, ha belebokszol a kocsidba, és örülj, hogy ennyivel megúsztad? Vagy birkózzál a szarral, hogy magadat is telekend vele, ha egyálatlán ennyivel megúszod?
Tényleg nem tudom...
Random_ 2008.07.03. 11:00:40
Haladunk a Hungárián reggel fél nyolc felé a Lágymányosi híd felé középső sávban Népliget magasságában. Mentem a tömeggel mikor az egyik zöldre váltó lámpánál a szélsőből lassabban indult el a kamion mint a többi autó és én elé beugrottam a középsőből mert a Gyáli útnál a belsők mindig bedugulnak és ott a szélsőn lehet haladni rendesen. Ekkor majdnem összementem egy szintén a szélső sávba, de jobbról behúzódó autóssal. Nagyon meglepődtem, hogy odakerült hiszen a kamion másik odalán ugyan még van sáv, de az kanyarodó, jobbra. A barátunk nagyon sietett ezért ő a kanyarodóból ugrott a kamion elé. Ekkor kicsit azért rádudáltam (na jó bunkó módon hosszan szoktam, hogy nyomatékosabb legyek) amire ő nagyon felháborodott. Behúzódott a középső sávba így mellém került és láttam, hogy mozog a szájja nagyon erre gondoltam letekerem az ablakot és meghallgatom mit akar.
Ő fel volt háborodva, hogy miért dudálok rá. Nem értette mi a bajom. Mondom neki a kanyarodó sávból, hogy képzelte el azt, hogy bevág az egyenesen haladóba? Erre csak azt tudta mondani, hogy "de láttad, hogy jövök". Na azután haladtunk is a forgalommal szóval felhúztam az ablakot, de ő még kiabált. Mindenesetre nagyon sietett mert cikázott ide-oda. A végén persze nem jutott sehova mert mindig rosszul helyezkedett. Én a szélsőben gyosabban haladtam mikor erre rájött ki akart húzódni mögém, de én ezt a luxust nem akatam megadni neki ezért lassabban haladtam, hogy ne legyen lehetősége. (tudom ez is bunkóság, de úgy éreztem kicsit meg kell nevelnem) Végül csak egy autóval hátrébb tudott besorolni. Azután eltűnt mert beszorult ismét a középsőben a tömegbe.
Az a bajom, hogy ezek az emberek a legkevésbé se akarnak megfelelni a közlekedési szabályoknak így arról beszélni velük, hogy mi szabályos és mi nem szerintem teljesen hiábavaló.
ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.07.03. 11:03:02
hoppa 2008.07.03. 11:04:55
Jobbkézszabály (bocs).
ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.07.03. 11:05:28
H O L V A N N A K A K É P E K ? ? ?
:-DDDDDD
Perillustris 2008.07.03. 11:06:28
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.07.03. 11:08:52
Ha valaki ezt mesélné, el se hinném, de hasonló dolog velem is történt...
Egyszer a békés anyázásnak vipera lett a vége (holmi egyenrangú kereszteződés, jobbkézszabály kapcsán történő csikorogva megállás után -merthogy ugye azt hitte az emberünk, hogy neki van elsőbbsége, ha egyenesen megy, én meg kanyarodok-), és az is szétesett, de az leverte a dukkót a saját autójáról, a tag ezen annyira bepöccent, hogy ellilult a feje (már a pirosról váltva), mérgében megpróbálta hozzámvágni a maradékot, de nem talált el (kb másfél méterről), erre körberöhögtem, és otthagytam...
lol
Azóta is szép emlékek élnek bennem a vásári mérgeskígyókkal kapcsolatban...
Mekkora tukkedlik vannak a világban.
Miszter Muhaha 2008.07.03. 11:13:24
A gázsprét pedig úgy vettem elő, hogy az ne látszódjon -nem fenyegetni akartam vele, hanem önvédeni, ha kell. Erre vonatkozóan egy önvédelmi- és sportfegyvereket árusító cimborám tanácsát tudnám idézni: gázpisztollyal /gázsprével nem hadonászunk, mert: 1, kikaphatják a kezünkből, 2, nem tudhatod, hogy a másik bohóc ezt látva mit húz elő a kantáros nadrágjából. És ez nem az a produkció, ahol vidáman kiabálhatjátol egymásnak, hogy "Van mááásíííík!". Ezeknek az eszközöknek a nevében is benne van: önvédelmi. Nem pedig befenyítős...
Stargun: természetesen, ha a bőröd épségét komolyan veszélyezteti valaki, megteszel mindent a védelméért, csak sajnos adott esetben a bíróság előtt is bizonyítani kell a jogosságot, és ez még rendőrök esetében sem mindíg könnyű. Azt nem mondom, hogy hagyjad magad péppé veretni, pusztán felemelt mutatóujjal annyit, hogy csak óvatosan...
Random_ 2008.07.03. 11:14:40
Igen ha nem lett volna lámpa, egyenrangúak lettek volna az utak és ő a jobb oldali utcából jött volna ki. :))
De mivel lámpás kereszteződés volt és a Hungária körút a főút és ráadásul ő is a körúton haladt csak éppen egy jobbra kanyarodó sávból kitalálta, hogy bevág mindenki elé.
Warthog 2008.07.03. 11:18:05
Ha nem veszed észre a másik sávban közlekedőt, és még neked áll feljebb, akkor az agyad teljesítőképessége alacsonyabb az elvárhatónál.
old man 2008.07.03. 11:19:09
phaidros 2008.07.03. 11:19:58
Miszter Muhaha 2008.07.03. 11:20:59
Kolbászoszsömle: asszem, hogy én a te esetedben védtelen célponttá váltam volna, mert a vipera alkatrészek egységének megbomlása után bekövetkezett események (mármint karosszéria-amortizáció és sikertelen vásári dobálózás a plüssmackóért) után én a földön fetrengtem volna, levegőért kapkodva a röhögéstől...
Desert 2008.07.03. 11:22:02
RedRiot 2008.07.03. 11:27:58
Az északi országokban meg akkor váltanak sávot, ha van hely besorolni. Így nem kell dudálni... Hasznos szokás.
Miszter Muhaha 2008.07.03. 11:28:18
old man: forgalmas időszakban valóban így van, de ez egy esős szombat reggel történt. Kis forgalomban azért az esetek nagy többségében tiszteletben tartják a buszsávot. Nem tettem én törvényt -nem akartam büntetni, nem anyáztam (de tényleg, komolyan mondom, semmi hasonló nem történt), csak jeleztem, hogy zavar van a tér-idő kontinuumban.
retrorepro 2008.07.03. 11:31:19
"Ha nem veszed észre a másik sávban közlekedőt, és még neked áll feljebb, akkor az agyad teljesítőképessége alacsonyabb az elvárhatónál."
Igen, előfordul. Mint írottam vala, mindenkinek (nekem is) vannak rossz napjaim, figyelmetlenségeim, komplexusaim. Hibázom. Balesetet nem okozok, ha igen, természetesen megállok.
És aztán mi következik? Anyázás, ökölrázás és -csapás, gázspray, vipera? Az intelligencia newtonméterben és C-koncentrációban mérendő szerinted?
hehehehehe 2008.07.03. 11:33:28
old man 2008.07.03. 11:33:37
rret 2008.07.03. 11:34:32
milyen fényképezőgép is volt ez pontosan? Azt írtad "fényképezi" tehát nem csak elővette hanem csinált is képeket. Vagy legalábbis próbált.
Gondolom digitális gép ha be kell kapcsolni, tehát h lásson vmit a képernyőjén vagy ne legyen sötét a sima célzója. Akkor hogy is fényképezett? Fogta és elkezdett random kattintgatni a nagyvilágba a kikapcsolt géppel?
hehehehehe 2008.07.03. 11:35:15
bjela szila 2008.07.03. 11:35:40
hehehehehe 2008.07.03. 11:37:19
hehehehehe 2008.07.03. 11:38:33
Mike36 2008.07.03. 11:40:20
nem az a hülye aki a beszól a másiknak, hanem az aki ettől nekiáll hörögni meg tajtékozni, hisztizni, főleg a családja előtt
ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.07.03. 11:40:24
hehehehehe 2008.07.03. 11:41:19
retrorepro 2008.07.03. 11:41:31
Az lenne észszerű, amit te írsz. A rendőri gyakorlat viszont ilyenkor a jobbkézszabályt veszi elő, de ha tévedek, valaki javítson ki.
Hasonló eset (igaz, koccanással, de anyázás nélkül, intelligens módon megoldva):
Egy kétsávos úton a belső sávból, járdasziget után nyílik egy hamadik sáv. Jóval a járdasziget előtt indexelek balra. Esős, csúszós úttest, úgyhogy nem ezerrel, szögletesen a záróvonalat követve, hanem elnagyolva térek át a belső, új sávba. Közben az addig mögöttem haladó, az indexemet jól látó, bátrabb vezető - az indexem ellenére - mögülem be akar vágni az új belső sávba, de közben én is érkezem, oldalról belém jön.
A másik fél szerintem kapásból 3+1 szabályt megszegett: Nem vette figyelembe az irányjelzésemet, átlépte a sebességhatárt, átlépte a záróvonalat, és a plusz egy, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett. Szerinte viszont én túl későn kezdtem meg a sávváltást, mikor ő már teljesen bennt volt.
Nem tudtunk megegyezni, rendőrt hívtunk. A rendőröknek (az eset mindekttőnk általi leírása mellett) két kérdése volt: 1. Fogyasztottunk-e alkoholt? (Nem) 2. Belenéztem-e a tükörbe, mielőtt sávot váltottam? Visszakérdeztem: Számítanom kellett volna rá, hogy mondjuk a járdaszigetről elindul ezerrel egy autó az új sávban? A rendőr válasza: Persze, hogy nem, ha bevállalom, hogy nem néztem a tükörbe...
Az eljárás még folyik (kár: 300.000 Ft.)
Kinek volt igaza szerinted a józan ész szerint? És kinek lesz igaza a rendőrség szerint?
Warthog 2008.07.03. 11:41:52
Látod, ha ilyen a stílusod, azt bizony sokan zokon veszik, és felb@sszák rajta az agyukat. A történeted szerint ki akartál kerülni valamit úgy, hogy átmentél a buszsávba. Ott már volt egy autó, amit nem vettél észre. Erre kioktattad, hogy nem is lehetne ott. Ő ideges lett, és ennek hangot is adott, te meg tovább hergelted.
Biztos ő a hülye alapból.
ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.07.03. 11:42:04
Bleki 2008.07.03. 11:43:56
hehehehehe 2008.07.03. 11:44:51
Mike36 2008.07.03. 11:45:46
aki sietni akar, siessen, ne engem törjön össze a faszsága miatt, ez ilyen egyszerű
hehehehehe 2008.07.03. 11:47:20
Mike36 2008.07.03. 11:48:02
semmi keresnivalója nem volt a buszsávban
aki meg nem szarja le, mit óbégat a másik, hanem a nagy sietségben még nekiáll negyedórát hisztizni semmiségen, az egy vadbarom, menjem pszichológushoz, és kezeltesse magát
retrorepro 2008.07.03. 11:49:13
Volt egy haverom, nem szólt be, nem előzött jobbról, mégis meghalt.
Nyolcvanhárom évesen, végelgyengülésben.
Miszter Muhaha 2008.07.03. 11:49:34
De most komolyan, mi legyen? Én írjam azt, hogy "De igen!", te meg azt, hogy "De nem!"? Mert ez a vita kb. ezen a szinten tudna csak zajlani...
hehehehehe 2008.07.03. 11:49:45
Mike36 2008.07.03. 11:50:34
:)
hehehehehe 2008.07.03. 11:51:02
Warthog 2008.07.03. 11:51:32
Hát, ha hibázol, akkor kérj bocsánatot, vagy legalább ne szájkaratézz, és élhetőbb lesz a világ. Persze így nem alázhatsz meg mást a családja lőtt, és lehet, hogy nincs mit mesélni a haveroknak.
Rong 2008.07.03. 11:51:33
Miszter Muhaha 2008.07.03. 11:51:52
Toyo 2008.07.03. 11:53:26
Emberünk még nem hallott arról, hogy 15 ezer alatt ne vegyél viperát, mert igy jársz.
Ja, nekem is volt egy haverom, sokat heherészett és meghalt.
retrorepro 2008.07.03. 11:53:52
Mondjuk az önjelölt faszfej áll a dugóban és minden egyes bunkó előzésével később ér el a céljához. Pusztán azért, mert az ilyen túlfejlett igazságérzettel rendelkező agresszív barmok beelőzik a szabályosan ácsorgó, sorukat kivárókat.
Nem nevelem, hanem megakadályozom, hogy elém vágjon. Mint ahogy ő akarta volna megakadályozni azt, hogy szabályosan közlekedve, időben odaérjek, ahova indultam.
Ki vagyok én, hogy megneveljem, ha az édes anyjának eddig nem sikerült?
hehehehehe 2008.07.03. 11:54:35
Csuri 2008.07.03. 11:55:26
retrorepro 2008.07.03. 11:56:45
Nos, a szájkarate úgy szok kezdődni, hogy agresszív módon a kocsiban ülök, miközben a szerény, intelligens közlekedő gyengéden kiszáll és választékos modorban üvöltve lekurvaanyáz.
LOL!
jobbra tarts 2008.07.03. 11:57:28
Ebben mondjuk van igazság. DE! Emberek, élni és élni hagyni! Miért jó feltartani mást, mert az gyorsabban akar menni? Egy teherautóval csak feltartani tudsz egy személyautót (egyszerű, lassabban gyorsul), de ha elengednéd, te mehetnél tovább a tötymörgi stílusodban, ahogy tervezted is, ő meg mehetne a sajátjában...
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.07.03. 11:57:53
Random_ 2008.07.03. 11:58:27
Volt koccanásos balesetem nekem is ahol a megengedett sebességgel haladtam (szándékosan) és a mögöttem türelmetlenkedőt ez zavarta. A sebesség 50 volt és vidéken jónéhány zebra közelében. (olykor ha lehet én is többel megyek, de ilyen helyen nem) Nos az emberünk a szembe forgalom miatt nem tudott megelőzni egy ideig mikor elkezdte nem tudta befejezni mert jött a járdasziget és bevágott elém melynek következtében összementünk.
A rendőrt nem érdekelte, hogy a másik fél gyorsabban ment a megengedettnél csak az, hogy ittunk-e és hogy pontosan hol történt az előzés. Melynek következtében kiderült, hogy nem szabályosan előzött. Ugyanis úgy kell, hogy előzés után is megmaradjon a követési távolság és csakis ott lehet ahol ezt nem tilták. Itt ugyan ahol megkezdte lehetett még előzni, de a végre záróvolnal lett majd forgalomtól elzárt terület.
Persze az más kérdés, hogy a gyakorlatban senki se úgy előz, hogy azután a követési távolság megtartásával besoroljon szvsz lehetetlen. Azért ilyenkor azonnal fontos szerepe van ennek a szabálynak.
Szerintem én esetemben egy sáv teljesen megszűnt melyből nem lett volna szabad autónak jönnie. Ennek ellenére jött nem ütköztünk, de azért baj is lehetett volna. Nem tudom ekkor mit mondott volna a rendőr ez azért érdekes lett volna.
A te esetedben szerintem a tükörbe feltétlen bele kellett volna nézned és ha belenézed akkor látnod kellett, hogy ott már van valaki. Más kérdés, hogy nem számít rá az ember, de a mögötted haladó is "szabályosan" haladt más kérdés, hogy gyorsabban, de ez már nem érdekes onnantól kezdve, hogy te változtattál sávot és összementetek.
Ezek az esetek mindig nagyon bonyolultak.
Tom 2008.07.03. 11:59:10
FidelYoda 2008.07.03. 11:59:30
takaroggyá vissza a zorigóra.
Jah ha csak humortalan akartál lenni, mint a sasjózsi, akkor sikerült. Mert a sikló védett állat te állat. Inkább téged kellene végre egy ásóval agyoncsapni...szerintem te elsőre feladnád...
rád kéne szabadítani a Fókuszt...
malac 2008.07.03. 12:03:13
hehehehehe 2008.07.03. 12:03:24
a világ lesz szegényebb, ha megfosztod a kommentjeimtől.
avogadro00 2008.07.03. 12:06:02
Ilyen még pl KRESZ szerint ha a busz sávban mégy (akár szabályos, akár nem) a BUSZ feliratú lámpa rád is vonatkozik.
Szóval én nem röhögtem volna a helyedben!
retrorepro 2008.07.03. 12:08:58
Én pedig a KRESZ-t átolvastam, és ott az állt, hogy előzést csak akkor szabad megkezdeni, ha az előttem haladó nem jelezte előzési szándékát.
A kérdés, hogy ezt az esetet a párhuzamos közlekedés szabályai szerint, vagy az előzés szabályai szerint vizsgáljuk. Mert párhuzamos közlekedés a járdasziget után kezdődött volna, szerintem az előzés szabályait kell figyelembe venni.
Ugyanakkor, ha észnél lettem volna, és elsőre ráhazudom, hogy belenéztem a tükörbe, de olyan sebességgel jött, irányjelző nélkül, hogy nem láthattam, akkor persze bonyolítottam volna az ügyet.
Egyszóval: nem értek veled egyet. Szerintem egyszerű az eset: Aki kögöttem jött, tudta, hogy sávot fogok váltani, mégis megpróbálta beerőszakolni magát agresszív módon, hogy egy autóval előrébb legyen.
(Megjegyzés: Ha annyira siet, az észszerű és tényleg szbályszerű, a sebességhatárok figyelembevétele nélkül, az lett volna, ha megvárja, míg sávot váltok, és jobbról beelőz, majd előttem vált ő is sávot. De izmozni akart. Rossz napja volt.)
Tanulság: Ha ugyanolyan bunkó módon, ezerrel, szögletes kormánymozdulatokkal haladok, akár a szabályosan és nyugodtan közlekedőket is akadályozva, a rendőrség engem nyilvánított volna szabályosnak, vagy meg sem történik a baleset.
Szomorú tanulság, nem? Mi is a célja a KRESZ-nek? Hogy elrettentsen a szabályos, nyugodt, észszerű, partnerségen alapuló közlekedéstől?
kicsi79 2008.07.03. 12:09:55
KaPé: Gyere nyugodtan jobbról mellettem buszsávban! Belekukkantok a tükörbe, nincs busz vagy taxi, zokszó nélkül kihúzok eléd. Aztán magyarázhatod a rendőrnek, mit is kerestél ott...
Tom 2008.07.03. 12:10:38
sajnos egyetértek. tehát még szarabb itthon a helyzet. Nekem is a tapasztalatom, h romániában nem jönnek ki eléd a bekötőútról, hanem megvárják míg elmész. Nálunk ezt pont leszarják. Mondjuk szép szembe előzéseket ott is átéltem a Király-hágó felé...
hidegen pörgetem 2008.07.03. 12:12:10
Az miért van, hogy ha valaki beír egy postot, annak valahogy _sosincs_ igaza? Mindig mindkettő hülye, rosszul csinálta. Mindenki csak azt írja, hogy igen elment volna onnan, meg mosolygott volna, kezelnek, megisznak egy kávét és megbeszélik. Voltatok már egyáltalán ilyen elbaszott helyzetben? Nem hiszem... Lehet, hogy lefújtam volna az ürgét, ne ugasson feleslegesen, időt és idegességet megsprórolva. Lett volna 5 tanúm, hogy lendített... Ha mégsem akkor mentünk volna hatan hét kocsival...
Nektek még soha nem durrant el az agyatok? Vagy nem akartatok még senkit jobb belátásra bírni?
pakesz 2008.07.03. 12:12:13
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.03. 12:13:37
Dr Kangörény 2008.07.03. 12:14:41
A szájkaratéval mi a gond? Nyugodtan vissza kell szólni a kötekedő balfaszoknak, nehogy úgy gondolják, hogy nekik mindent lehet, más meg szó nélkül tűr. Ha sokáig emberkedik, még úgy gondolja, hogy neki mindent szabad, legközelebb pofozkodni is fog. Akkor is lesz olyan vélemény, hogy nem kell visszaütni?
Tom 2008.07.03. 12:16:15
persze, volt ilyen szitum, de ettől még nem biztos, h így kéne reagálni. Látsz ilyen kipattanó, anyázó, verekedő közlekedőket Németo.-ban. Én soha...és ezért van elegem ebből a tempóból
Random_ 2008.07.03. 12:16:50
Nos igen azt tényleg a te javadra szól, hogy végig indexeltél.
Iszonyatosan körültekintőnek kell lenni sajnos mert a legváratlanabb helyzetek adódhatnak.
Warthog 2008.07.03. 12:17:57
Így is lehet, de ebben a történetben úgy történt, hogy a figyelmetlenség után, mikor a másik (ideges) úrvezető úr lassított a Kempinskynél, a kedves furgonos úr kioktatta, hogy nem kellett volna útban lennie, mikor ő éppen kikerülni méltóztatik. Mindezt jó modorral, mert csak a mondat végén volt vazze!
malac 2008.07.03. 12:17:58
4849653346 2008.07.03. 12:18:45
Viszont jót röhögtem a storyn. Sikeres ember, Fabiával :D
Random_ 2008.07.03. 12:19:01
TaDaM 2008.07.03. 12:19:20
"Mondtam neki, nem őt fényképezi, a Gödör klub és környéke ragadta meg annyira, hogy feltétlenül meg akarja örökíteni, ne nyugtalankodjon."
ezen pl nagyon hangosan nevettem.
Mike36 2008.07.03. 12:19:53
rádhúzza, dudálsz, észrevesz, kasztni nem sérült, örülünk
ennyi kellett volna történjen
mondjuk lehet hogy vki a priosnál utolérve pampog kicsit, de erre jó a légkondi, autóhifi, nem hallod, max látod, emberünk tátog, leszarod
dehogy miért kell dulakodni, semmiségeken hörögni akár a család szeme láttára, vagy esetleg a másik felet lelőni (lásd trabantos vs. kamionos), számomra felfoghatatlan
Mike36 2008.07.03. 12:21:15
vizipizstoly, jó hideg vízzel
a hisztis gyereket is a csap alá kell dugni (na jó ma már gondolom ez a nevelési metódus kissé iedjétmúlt :)
vizslás 2008.07.03. 12:22:02
Az is egy vicc hogy 50-60 éves nénik itélkeznek utcai konfliktusokban, akiknek fingjuk nincs arról mi játszódik akkor ott le.
Eleve egy bírónak nem lehet róla fogalma, különben nem lehetne bíró.
M a r c e l 2008.07.03. 12:25:47
Micsodaaaa? Hogy képzeled, hogy szabálytalanság miatt pampogsz? Te vagy a gyorshajtó, másokat veszélyeztetsz és neked áll feljebb, aki meg szabályosan megy, az hülye? Hát fordulj fel a gyorshajtás miatt, mi szabályosan fogunk közlekedni. Sok szemét, aki beelőz, mert rohan. De ha valaki meghal, az véletlen, mi, ne csukjanak már le!
retrorepro 2008.07.03. 12:30:21
A konkrét poszttal kapcsolatban: Igen, itt nem tudok egyik félnek sem igazat adni. Különös tekintettel a motoros bakancs esetleges meglendítésére vonatkozó kitétel miatt. Mindketten agresszívan léptek föl.
Csak azt nem írom alá, hogy ha valaki (jogosan-jogtalanul) sértve érzi magát egy manővertől, ami nem okozott balesetet, és kiszáll az autóból, akár azért, mert nem kértem bocsánatot, az bunkó. Illetve, egész addig kisbunkónak tartható, amíg a másik bunkóságban nem körözi le.
avogadro00 2008.07.03. 12:32:48
4849653346 2008.07.03. 12:32:50
sávvűltást akkor teheted meg, ha elsőbbséget adsz az abban a sávban haladónak. ezt nem tetted meg vele szemben. a többi dolog, amire hivatkozol mellékes, mégpedig azért mert ősidők óta ítélkezései alap az elsőbbségi viszony. csak akkor lehet egyéb indokokkal eltérni ettől például ha láthatatlan/észlelhetetlen volt az elsőbbséggel rendelekező az ő hibájából. pl 30-as zónában 90-el jön a kanyarból, csatt mert kifordulnak elé.
ezért kérdezte a rendőr a tükröt és nincs az a bíróság, aki neked adna igazat. mert elmulaszottál elsőbbséget adni és az észlelésre lett volna módod, mivel sávváltás esetén akkor és ott meg KELL győződni annak feltételeiről...
látszik, hogy te vagy felháborodva, pedig te vagy a vétkes. (én megértem, hogy disznóságnak tartod, amit művelt, az is. de annak ellenére hogy részben szabálytalan, a balesetet te okoztad az elsőbbségadás elmulasztásával...)
BH is van erre, de most nem érek rá kikeresni. Arról szól, hogy elsőbbségi viszonyok a döntőek mindaddig amig az észlelhetőség fennáll...
UI: tanulság: nem egyenesítjük ki az ívet, vagy számítunk rá, hogy van akinek nincs kalap a fején és képes forgatni is a kormányt.
retrorepro 2008.07.03. 12:33:29
Bocsánat, helyesen így szól:
Csak azt nem írom alá, hogy ha valaki (jogosan-jogtalanul) sértve érzi magát egy manővertől, ami nem okozott balesetet, és kiszáll az autóból, akár azért, mert nem kértem bocsánatot, é s a m á s i k n e m s z á l l k i, az a m á s i k a bunkó.
malac 2008.07.03. 12:36:56
aztán lassan rászoktam, pesten is így közlexem, közben kibővítettem a zenetáramat, manele mellett szerb patrióta dalokat is hallgatok, igaz, arra kevesebben integetnek át a többi kocsiból, de az előzékenység marad. persze van egy réteg aki bunkózik, mert náluk kicsit hangosabban, magyar cigányzene szól, de ennyi kényelmetlenséget el lehet viselni, szerintem.
Bobby Baccala 2008.07.03. 12:38:40
volt egy haverom, úgy hívták hehehehehe, és meghalt.
retrorepro 2008.07.03. 12:40:06
Köszönöm szépen, sikerült megerősítened: Ha agresszív módon autózom, nem veszem figyelembe az előttem haladó jelzéseit, nem lépem át a sebességhatárt, az útviszonyoknak megfelelően közlekedem, és a KRESZ azon szabályát is figyelembe veszem, hogy a partneremről feltételeznikell, hogy ismeri és betartja a szabályokat, akkor végül én leszek elmarasztalva.
Nem mondtál újat. Tanulság: Autózz bunkó, agresszív módon, és nem érhet baj. Hatóságilag semmiképpen sem.
Éljen a jogrend! Vesszen a józan ész! Az irányjelzőt tekintsük dísztárgynak!
A bunkó, agresszív bunkóké az igazság, sokáig éljen az őket védő jogrend!
Mától én is bevágok. Eggyel több agresszív potenciális gyilkos lesz az utakon. Nem nagy ügy...
retrorepro 2008.07.03. 12:49:09
Kívánom, legyen hasonló eseted, és ugyanilyen tahó, lekezelő módon oktasson ki valaki azért, mert szabályosan közlekedsz. Márha egyáltalán...
Portman 2008.07.03. 12:52:10
:D
nagyon-nagyon jó!!!
jobbra tarts 2008.07.03. 13:00:21
4849653346 2008.07.03. 13:07:07
én sem így közlekedek. csak arra céloztam, hogy sajnos van ilyen eshetőség :(
és mindig van valaki, aki gyorsabb, indulatosabb, bármilyen okból, ezért ahol van egy autónyi hely, ott lehet autó, index ide vagy oda - én ezt tartom bizalmatlansági elvnek, ez a legfontosabb :)
malac 2008.07.03. 13:09:51
retrorepro 2008.07.03. 13:13:57
Amit írsz, az észszerű. De tisztelettel kérdezném: Ilyen esetben, ahol két fél hülyesége (szabálytalansága) is közrejátszott egy balesetnél, nem-e lehetne-e azttat a gyakorlatot bevezetni, hogy A autó sofőrje volt a baleset elsődleges okozója, de a tények alapján B sofőrt is megbüntetik, a további agresszív, másodlagos szabálytalankodásért?
Mert jelenleg tényleg azt a következtetést lehet levonni az adott esetből, hogy én ha mondjuk átlépem a záróvonalat, és idejében sikerül megállnom, akkor a másik szabálytalankodó álló autóba rohant bele.
Tudom extrém eset, de ki lehet ilyeneket találni. Arra próbáltam példát hozni, hogy a jelenlegi gyakorlat arra késztet, hogy hozzam a másik szabálytalankodót olyan helyzetbe, hogy formailag az ő szabálytalankodása "erősebb" legyen, mint az enyém. Vagyis minél agresszívabb módon játszom ki a normális közlekedés szabályait, annál valószínűbb, hogy megúszom.
Szép, új világ...
Mille38 2008.07.03. 13:23:56
seat 2008.07.03. 13:26:26
Önkéntes igazságtevőkkel pedig nagyon vigyázni, egyszer 50-es zónában nem engedte magát megelőzni Xsara Picassós kisgyerekes apuka, mert szerinte 30-as övezet volt. Feltartott, megállr aztán meg ki is szállt, hogy most kiszed engem a kocsiból. Én kb 8hónapos terhes voltam mellesleg. Kiszállt, üvöltve jött, én meg szépen megkerültem, most, hogy megállt, és vége volt a történetnek. Idióta önbíráskodó faszok. Finoman kérdezni lehet, pl rendszeresen szoktam a rokkant parkolóba beálló merciseket megkérdezni, hogy mégis ezt hogyan, és mindig úgy kezdem, hogy tök kedvesen kérdeznek vissza, hogy mit szeretnék, mert nem olyan stílusban szólítom meg őket, hogy vazze.
Valaki elmagyarázza, mindezeken túl, hogy ez a történet hol vicces?
retrorepro 2008.07.03. 13:27:43
Pedig érdemes lenne.
Ilyen pl. az, amit most említettem: Ha egy autó keresztbe áll az úttesten, és te belemész, te vagy a hibás, mert te mozogsz, ő meg áll.
Ez még érthető és normális is. de vannak olyan extrémesetek is, mint az itt vázolt sávváltások. Például, ha valaki záróvonalat átlépve (kanyarodó sávból) akar jobbról sávot váltani ugyanabba a sávba, ahova te balról igyekszel, akkor is feltehetőleg a jobbkézszabályt alkalmazzák, vagyis te vagy a hunyó, pedig meg vagy róla győződve, hogy szabályosan és körültekintően közlekedsz.
A KRESZ-nek van egy "kölcsönös bizalmi" elve is, de ez a legutolsó. És ha végül semmit sem lehet rád húzni, előjöhet, hogy "minden körülmény mellett úgy kell közlekedni, hogy vigyázz a testi épségre és a vagyonbiztonságra". Ezt hívta úgy egy rendőr-százados néhány éve, hogy "Gumiszabály. Bármire rá lehet húzni."
Az én esetem a legérdekesebb: Párhuzamos közlekedésre, előzésre, kanyarodásra vannak szabályok a KRESZ-ben. Atra is, hogy kinek vanelsőbbsége, ha a két sávból így-úgy egy sáv lesz. (Mondom, nem árt tudni, mert pillanatok törtrésze alatt kell döntened).
Arra nincs szabály viszont, hogy mi van akkor, ha egy sávból kettő lesz. Ilyenkör jönnek elő a "belenéztél-e a tükörbe, hogy a járdaszigetről elindult-e autó", miközben az eső esik, a forgalom lendületes, a félhomály ereszkedik, zebra, lámpa, szabálytalanul rohangáló gyalogosok, jobboldalon másik párhuzamos sáv, a felezővonalon motorkerékpár jobbról, és te kitetted jó előre az indexet - És még a visszapillantóban is meg kell győződnöd róla, hogy egy gyalogkakukk, egy ufó, vagy esetleg egy agresszív barom nem váltott-e mögötted árom nanomásodperccel előbb sávot...
És én is rosszul ismerem a KRESZ-t. Mert ha büfé lettem volna benne, rávágom a visszapillantó-kérdésre, hogy "bele, hát, de senkit sem láttam."
seat 2008.07.03. 13:35:30
A jogsit is, a gyerekvállalást is pszichológiai alkalmassághoz kéne kötni. Jóóóó volt az a Taigetosz....
malac 2008.07.03. 13:39:34
anakonda vagy vipera? 2008.07.03. 13:39:38
Ennyi kezelni való állatot... és a környezetemben... Félelmetes. Nap mint nap.
A KRESZ, a jog, és az autó tulajdonságai helyett esetleg nem akarnátok valami hasznosat tanulni és alkalmazkodni a környezetetekhez?
(költöi kérdés volt az ego-k nem engednék...)
malac 2008.07.03. 13:45:25
Random_ 2008.07.03. 13:47:43
Pontosan erről van szó! Én is így közlekedek mert azt tudom, hogy én mit fogok kezdeni a következő 5 percben, de azt nem lehet csak becsülni, hogy a többi mit tesz a következő 1 percben.
Nem egy olyan embert láttam aki a fejéhez csapott, hogy "Jaj itt van az az utca" és csűrte be a kormányt index nélkül viszont erős fékezéssel. Valamint olyat is, hogy a kalapos néninek úgy maradt az indexe az Árpád hídnál és csak az Üllői útnál kapcsolta ki akkor is azért mert éppen másik irányba fordította a kormányt.
Nos ilyenek láttán az ember joggal gondol bármit. Én is pl. mikor egy lassan haladó golfot elkezdtem megelőzni gondoltam "megelőzőm gyorsan mert elég lassan vánszorog" erre becsűrte balra index nélkül az oldalamba mikor mellette voltam.
Most erről van bírósági tárgyalás. A kárszakértő szerit 30-70 kármegosztás van az én javamra. Nekik ez nem tetszett és most perelik a biztosítóm. A szerencsétlenek az aztó összes karcolását rá akarják verni az én ügyemre. Ennek következtében történt az is, hogy nem ugyanazt vallotta a sofőr és az anyósülésen csücsülő utas. (Az utas azt mondta amit én) elég vicces eset.
kiskeyo 2008.07.03. 13:48:00
Engem múltkor az M5 autópályán próbált jobbról előzni egy román rendszámú sötétített üvegű VW, de sajna nem ment neki mert a külső sávban lévő kamionok miatt nem bírt bejönni elém :) Szóval visszaállt mögém és villogott dudált, hogy én mostmár aztán takarodjak anyámba, neki nem elég a 140km/h (már így is szabálytalanok voltunk- hoppá:)), pedig előttem összefüggő kocsisor haladt ugyanezzel a tempóval, mki a kamionokat előzte. Próbált ijesztgetni, tök közel jött hozzám, le akart tolni stb. Én meg úgy voltam vele, hogy bekaphatja, ha neki ez jó, hogy szétidegeli magát... :) Egy ilyen pöcs kedvéért én ugyan nem megyek be a kamion alá... Még úgy se, hogy szőke nő vagyok :D
retrorepro 2008.07.03. 13:53:23
Ha két sávból egy lesz, akkor:
- Ha az egyik sáv megszűnik, annak van elsőbbsége, aki nem-megszűnő sávban, vagyis egyenesen halad tovább.
- Ha mindkét sáv megszűnik, és úgy lesz egy sáv, mint az üvegnyak, akkor jobbkézszabály, vagyis a kívül haladónak van elsőbbsége.
.com 2008.07.03. 13:56:43
Random_ 2008.07.03. 11:00:40
Jobbkézszabály (bocs).
Kanyarodosavbol?Ami kotelezo haladasi irany, zarovonal stb stb Jobbkezszabaly??? Random, remelem humornak szantad, mert ha tanyleg igy gondolok meg gyalog se, artalmas lesz a testi epsegedre!
pdjames 2008.07.03. 13:57:03
De: ha én a jobb oldali sávban megyek és előre nézek, látom, hogy a bal oldali sávban haladó autó rövidesen akadályoztatva lesz és át fog jönni, átengedem, mert csak 1 másodpercre kell levennem a gázról a lábam és miért szívassam, arról meg nem is beszélve, hogy hátha tényleg nem figyel és rám húzza az autót és nem akarnám a gyakorlatban kideríteni, hogy ilyenkor kinek van igaza. Rendőrt ott még az évek folyamán egyszer sem láttam és tényleg tök gátlástalan az amit parkolás néven művelnek kedves autóstársaim.
Random_ 2008.07.03. 14:02:13
Mit is???? Kicsit nehezen értelmezhető a válaszod.
malac 2008.07.03. 14:02:59
retrorepro 2008.07.03. 14:03:09
Másodszori olvasásra: Nem ismerem a konkrét helyzetet, de ha mondjuk azért szűkül össze a két sáv eggyé (a felfestés elmaradása mellett) mert mondjuk a jobboldalon a járda kiszélesedik, akkor az egyenes haladás szabálya érvényes. Ha viszont nem változik az úttest "geometriája" hirtelen, akkor jobbkézszabály. Szerintem.
Ilyen esetben egyébként, ha nem vagy biztos benne, inkább az "orosz KRESZ-t" kell alkalmazni: Minden körülmények között a kamaznak van elsőbbsége. Vagyis: Bármikor lemondhatsz az elsőbbségedről, főleg, ha nem vagy biztos benne, hogy van. És ha nem hirtelen fékezel, hanem lassan állsz meg, akkor biztos, hogy nem marasztalnak el.
Maximum viperával, de erre nincs KRESZ szabály.
retrorepro 2008.07.03. 14:08:07
Igen, ez az orosz KRESZ.
Én egyébként azon az elven vagyok, hogy ha nem vagyok benne biztos, akkor megadom az elsőbbséget / lemondok az enyémről. Kivéve, ha a másik még nálam is bizonytalanabb és óvatosabb.
A klényeg az, hogy a többi közlekedő értse, mit akarsz: Index, féklámpa, az előttem menőnek néhány rövid fénykürt ("menj!") vagy egy hosszabb fénykürt ("Vigyázz, jövök!"), a mellettem/mögöttem jövőnek kézzel integetek, hogy menjen, vagy ha ő mond le az elsőbbségről, megköszönöm. Ez nem csak udvariasság, hanem ezzel jelzem vissza, hogy megértettem a jelzését, és aszerint fogok mozdulni.
Ezért tartom paréjságnak a "belenéztél-e a visszapillantóba, láttad-e benne a járdaszigeten a gyalogosokat?" - kérdést, miután kb. 30 méteren át egyértelműen indexelek, és nyilvánvaló, hogy a kezdődő új sávba szándékozom áttérni.
retrorepro 2008.07.03. 14:10:17
Csak olvass tovább, szerintem kiveséztük. (Nem a jobbról bevágót, a kérdést.)
efhábé 2008.07.03. 14:11:22
Szerintem meg tanulj kreszt, lakott területen belül, több, párhuzamos haladásra alkalmas sáv esetén nem kell jobbra tartani, nyugodtan lehet haladni bármelyik sávban huzamosan, a gyorsabb közlekedők akadályozása nélkül.
No persze van olyan szabály is, ami maximalizálja a sebességet, ugye, úgyhogy annál gyorsabban csak megkülönböztető jelzéssel lehetne haladni.
Sir Zet 2008.07.03. 14:16:58
seat 2008.07.03. 14:27:57
Úgy kezdődne: Békésen haladtam a Petőfi utcában a buszsávban. Kicsit aggasztott a kesztyűtartó felől jövő halk csörgés, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egyszer csak.... :D :D
KEhelyKE · http://kehelyke.blog.hu 2008.07.03. 14:28:38
retrorepro 2008.07.03. 14:42:11
Ezért próbálok itt a józan észre apellálni, meg arra, hogy ki az, aki a KRESZ szellemének megfelelően alkalmazza a sokszro nem egyértelmű, vagy egymásnak ellentmondó jogszabályokat.
Arról nem is beszélve, hogy itt utalt pölö valaki valami BH-értelmezésre, meg ilyenkere, amik nem tudom, hogy publikusak-e, de biztos, hogy csak a jogalkalmazó ismeri, ha ő egyáltalán...
hird 2008.07.03. 14:59:39
"igaza van azoknak a kommentelőknek, hogy a rendőrön kívül senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy én a buszsávban haldok. Önjelölt törvénytevőkre legalább annyira nincs szükség, mint az agresszív állatokra."
Ember!! Akkor is ezt mondod, amikor épen be akarnak törni a lakásodba? Esetleg, amikor anyukádat/feleségedet/gyerekedet az utcán éppen ki akarják rabolni? Senkinek semmi köze hozzá, csak a rendőrökre tartozik? Meg ne próbáljon valaki segíteni nekik!!!
Ember, hogy te mekkora egy ökör vagy. Már ne is haragudj...(ezt igazán nem lett volna nehéz végig gondolnod)
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.03. 15:07:35
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.03. 15:09:48
Van ennek magyar neve is: erősebb kutya baszik :)
sldfsldfsdfsdfs 2008.07.03. 15:14:37
A Kresz meg kit érdekel, ha valami mongolidióta üvöltve viperát ráz meg rugdossa az autómat?
oirasor · http://oirasor 2008.07.03. 15:28:37
4849653346 2008.07.03. 15:33:46
sebességtúllépés/egyéb szabályok kontra elsőbbség Legfelsőbb bíróság, 1998 BH jogértelmezése:
www.lb.hu/joghat/jb0698.html
Vannak példának felhozott balesetek, tárgyalások, ítéletek és maga a jogegységi határozat és indoklás.
figyelem:
1. elsőbbségadásra kötelezett felelős ha...
2. elsőbbségre jogosult felelős ha
www.lb.hu/joghat/jb0698.html
Nyomek 2008.07.03. 15:36:37
Egyébként tudom, hogy meghalok:-)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.07.03. 15:37:57
Rocko- 2008.07.03. 16:03:00
nagyon helyes, támogassuk csak a száguldozókat!
bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.07.03. 16:07:25
Csak azért linkelem be, mert ehhez a "gondolkodásmódhoz" kapcsolódik:
bandeenator.blog.hu/2008/03/26/aki_farkast_kialt_avagy_a_vetkes_hatalma
Miszter Muhaha 2008.07.03. 16:22:51
Azt sajnos én nem tudom önkényesrendőrködésnek venni, hogy megjegyeztem, hogy neki ott és akkor elő sem lett volna szabad fordulnia.
Nem én ugráltam ki a kocsiból, nem én rohantam hozzá fröcsögve. De kiszálltam, mert nem hagyom, hogy bárki is kárt tegyen az autómban, illetve kárt tehessen bennem. Ha bent maradok, kiszolgáltatom magam, lépéselőnyhöz juttatom a másikat. Aki nem olvasta figyelmesen, annak elismétlem: gázspré, nem pisztoly. Olyanom nincs. (Még??!:))
warthog: te nagyon kiművelt fő vagy, igen stabil tudásbázissal, meglehetős önbizalommal. Felteszem a kérdést: ha próbálsz kimenni egy kereszteződésbe, körülnézel, ahogy a nagykönyvben az írva vagyon, de mire elindulsz, megérkezik valaki lakott területen 80-100-zal, hirtelen megállsz/elkerülöd, ő rád dudál, nem lesz belőle baj, megjegyezheted-e, hogy a megengedett sebesség 50, ilyen tempóval véletlenül sem jöhetett volna? És ha megjegyezted, te bunkó voltál-e, ráadásul nem adtad meg az elsőbbséget, veszélyeztettél, zavartál, meg amit akarsz? Ha igen, fogjanak rám legközelebb is csőre töltött viperát, sőt használni se féljenek.
retrorepro: a bakancs lendítés nem történt meg. Olvassad el mégegyszer, figyelmesen. Semmilyen agresszív, tettleges megnyilvánulásom nem volt, nagyon igyekeztem türtőztetni magam.
Hogy kinek volt igaza, kinek nem -már ami a kikerülés, buszsávban száguldozás, rádudálás, beszolás folyamatot illeti-, azt persze döntse el mindenki maga, én nem gondolom, hogy buszsávban előzni ér, közben felháborodni, hogy valaki (mint azt egy kollega korábban jelezte, előre is jól láthatóan) a szabálytalanul parkoló autókat a buszsávba átlógva kerüli, na azt meg különösen nem ér. Kiugrálni, anyázni ilyesmiért sem nagyon ér. No de a viperacsattogtatás már tényleg az a kategória, amiért bárkit szétültetnek a napköziben, ráadásul ki is zárhatják a játékból egy időre, úgy elveszik a dömperét meg a csattogós lepkét, hogy csak na.
A dolog súlya sem indokolt semmiféle tettleges agressziót, még lökdösődést sem, nemhogy viperázást. De emberünk elnyerte méltó büntetését: nevetség tárgyává lett.
Banderasz 2008.07.03. 16:32:45
oirasor · http://oirasor 2008.07.03. 16:39:15
Rudi745 2008.07.03. 16:41:01
maxipocak 2008.07.03. 16:50:54
Ilyenkor húzódj le "HA" tudsz a két kamion közé,engedd el,majd mikor megelőz állj be mögé.
Kapcsold fel a reflektort,tapadj bele a dudába és eltorzult arccal nyáladat fröccsögtetve utánozd őt.
Azt mondják az utánozással az ember ösztönösen is barátkozni akar.
retrorepro 2008.07.03. 17:54:11
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA
6/1998. BJE szám
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa az 1998. november 19. napján megtartott nem nyilvános ülésen a legfőbb ügyész indítványa alapján meghozta a következő
jogegységi határozatot:
1. A közúti közlekedés szabályai szerint elsőbbségadásra kötelezett általában akkor is felelősséggel tartozik az elsőbbségadási szabályok megszegéséért, ha az elsőbbségre jogosult a megengedett sebességet túllépte. Kizárhatja a felelősségét, ha az elsőbbségadási kötelezettsége szempontjából jelentős körülményeket az elsőbbségre jogosult szabályszegése következtében nem észlelhette, vagy ha e körülményekre nézve az elsőbbségre jogosult megtévesztette.
2. Az elsőbbségre jogosult, aki a megengedett sebességet túllépte, az elsőbbségadási kötelezettség megszegésével összefüggő közúti balesetért ugyancsak felelősséggel tartozhat, kivéve, ha a baleset a jármű megengedett sebessége mellett is bekövetkezett volna.
---
Nos, az én esetemben a sebesség irreleváns. A kérdés az, hogy nekem vot-e elsőbbségem, vagy annak, aki agresszívan kikényszerítette az elsőbbségi helyzetét.
Ha előzésnek fogjuk fel, nem vette figyelembe az irányjelzőmet.
Ha párhuzamos közlekdésnek, akkor szerintem minimum szabálytalan sávváltás.
De nyilván én lszek elmarasztalva, mert nem egyértelmű a helyzet, és mint kiderült, az én jövedelmem magasabb.
seat 2008.07.03. 17:56:45
Ámen.
retrorepro 2008.07.03. 17:59:55
"De kiszálltam, mert nem hagyom, hogy bárki is kárt tegyen az autómban, illetve kárt tehessen bennem. Ha bent maradok, kiszolgáltatom magam, lépéselőnyhöz juttatom a másikat."
Én fordítva gondolom: Ha benn maradok az autóban, én vagyok a passzív fél. Nem bánthat, nem marasztalhatnak el esetleges erőszakos cselekmény miatt. Ha az autóban kárt tesz, rendszám alapján feljelentem.
Ugyanakkor, ha kiszállok, ez egyértelmű, hogy felveszem a kesztyűt. Vagyis, az autóból kiszállok, a ringbe pedig ezzel beszállok.
Igen velem is előfordult, hogy mikor sokadikra bokszoltak bele az autómba, kiszálltam, és leüvöltöttem a baromállatját. De tudtam, hogy ezzel beszálltam abba a játszmába, amit ő kezdeményezett. Igen, néha be kell szállni, de sima szájkarate estenén maximum kiröhögni és odébbálni.
Ezért írtam, hogy a vita elfajulásában nem tudok neked igazat adni. A kiváltó szituáció, az más kérdés, persze.
jobbra tarts 2008.07.03. 18:29:38
jobbra tarts 2008.07.03. 18:32:48
4849653346 2008.07.03. 18:41:06
szóval 50 helyett mondjuk a 70 az egy dolog, de 50 helyett 100 már kétséges... szóval a száguldozók nincsenek támogatva, maximum a kicsivel gyorsabban jövők.
(azért érdekes ez és jó tudni, mert enyhe túllépésnél például az usa-ban már automatikusan ugrik az elsőbbség... nálunk nem.)
Rocko- 2008.07.03. 23:22:32
jobbra tarts 2008.07.03. 18:29:38
mert az indokolatlanul nagy sebesség nem balesetveszélyes.
volante · http://volante.blog.hu 2008.07.04. 08:46:12
2. Érdekes, hogy mindig azok érnek rá legjobban egy kis megállásos anyázásra, akik amúgy a legjobban nyomják a gázt.
3. A Trabantban is ülhet fegyveres. :)
nemmáté 2008.07.04. 09:17:04
"kiskeyo: Neked meg gratulálok! Persze nem lett volna lehetőséged lehúzódni, hogy az előző sávban elengedd a gyorsabban hajtót?? Te eldöntöd, ő mennyivel menjen, és még élvezed is, hogy ezzel idegesíted? Aztán ne csodálkozz, ha egyszer Te is egy ilyen idióta viperás hülyével futsz össze.... "
Te tényleg nem bírod felfogni amit a másik ír? Írja, hogy tele volt a belső is. Haladt a sorral 140-el. Kurvára utálom a fajtádat, aki ha megérkezik a sor végére villogva veri a nyálát, mert azt hiszi, hogy ő baromi fontos. Max. a családodnak vagy fontos, nekem nem. Ha valaki udvarias, akkor én is az vagyok, ha köcsög bunkó, akkor leszarom. Az ilyen agresszív taknyokkal a fent vázolt szituban (1m-es köv. táv) azt csinálom, hogy szépen lelassítok addig amíg kellő távolságot tudok tartani az előttem lévővel, hogy a mögöttem lévő tahó ne jöjjön belém ha baj van.
nemmáté 2008.07.04. 09:28:02
Random_ 2008.07.04. 10:06:35
Megmondom őszintén én is szoktam olykor villogni hátulról még ha sokan haladnak a sávban előttem az autópályán. Ez nem a közvetlen előttem haladónak szól hiszen látom, hogy ő is csak a sokadik a sorban hanem annak aki legelől az egésszet feltartja.
Általában olykor szoktam villogni mikor kanyarodik az út és láthatja, hogy villogok.
Villogni is akkor szoktam, mikor már több lehetőséget is elhagyva nem húzódik ki a belső sávban lassan haladó.
Az a legnagyobb bajom ezzel a belső sávban feltorlódással, hogy sokan csak beletörődnek és haladunk 110-el vagy 90-el mint a kamionok a szélsőben. Holott csak egy-két autós van elől aki benfelejti magát a belső sávban és ők okoznak több száz méteres sorokat.
Persze nem sokat számít az autópályán, hogy 130 vagy 140 a sebességem, de ha már csak 100-al haladunk az elég idegesítő.
Szerintem azért természetes, hogy ha egy gyorsabb autó beér akkor szabad utat kell biztosítani neki. Most miért tartsam fel majd a rendőr megbünteti, de nem én fogok népnevelni.
jobbra tarts 2008.07.04. 10:37:21
nemmáté 2008.07.04. 11:36:17
parapali 2008.07.07. 07:42:12
Ha tévedek akkor elnézést csak 30 éves a jogsim!!
nemmáté 2008.07.07. 20:33:14
parapali 2008.07.09. 07:40:49
szerintem a jobbratarts az nem függ attól hogy lakott terület vagy nem!!Igazits ki ha tévedek de támaszdd alá valamivel?? ja és tudom meghalok én is de a jobbratarts az alapszabály!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Na kresz tudorok segítsetek dönteni a kérdésbe ha kérhetem?????????????????????