Gábor alábbi levelében álmodozik arról, hogy mi lenne ha a KRESZ szabályai fednék a valóságot. Merthogy nem így van. Szerinte egy friss jogsis halálra van ítélve ha a nagy könyv szerint cselekszik, de egy idegösszeomlás minimum dukál. Vajon mért írja át az élet a paragrafusokat újra meg újra? Hol a hiba? Jók a szabályok és nekünk kell változni, vagy a az egész rendszer megérett egy alapos reformra?
Megszereztem a jogsit! Minden elsőre ment, szabályok a fejemben, nyugodtan vágunk bele első nagy utamba Pesten kívülre.
Dunaújvárosba megyünk a barátnőkhöz. Haver végre bedobhat egy sört útközben, én úgysem iszom, és legalább gyakorolhatok kicsit (saját verda még nincs, meg kell rá keresni a pénzt). Péntek délutáni csúcs, 6-oson kifele araszolunk a városból, mire eljutunk végre Érdig. Körforgalom jön, belül új sáv nyílik. A nagy zöld tábla azt írja, a belső sáv megy tovább a 6-osra. Sávot váltok, megörülök, mert üres, végre haladunk pár métert. Kétsávos körforgalom, de nem gond, biztos mindenki azért van a külső sávban, mert az első vagy a második lehetőségnél kihajtanak, ahogy a tábla is mutatta, utána sávot váltok, és már kinn is vagyok! Nem jön senki balról, behajtok, ahogy a mellettem lévő is.
Megyünk egymás mellett, és ő nem hajt ki se az első, se a második lehetőségnél. Én nem tudok sávot váltani, megállok, de onnan már nem tudok kihajtani, hát megyek még egy kört. Másodszorra sikerült. Kicsit bizonytalanul kérdezem barátom, hogy vajon miért nem a belső sávból hajtott be, ha egyszer a tábla azt írja, hogy a 6-osra onnan kell menni? Válasz: „KRESZ szerint megteheti, szar a többsávos körforgalmak szabályozása, a táblázás már a nyugati mintát képviseli, csak az a fránya rendelet nem követte még az idők szavát.”
Továbbmegyünk, egy hagyományos körforgalom leküzdése után kapaszkodósáv kezdetét jelző táblát látok. Mivel csak 65-el megyek, a kezdeténél rögtön átsorolok a külsőbe, egyrészt mivel az illem így kívánja, másrészt a KRESZ is erre kötelez (36. § (9)). Kis idő elteltével fékezésre kényszerülök, mivel az imént még előttem, most már a belsőben majdnem mellettem haladó lassít, és semmiféleképpen nem szeretnék jobbról előzni. Megállunk, mögöttem dudálnak.
Barátom mondja, induljak el, mivel már áll a sor a belsőben, nem számít előzésnek, a mi sávunk pedig tök üres. Szép lassan nekileselkedek, úgy tíz-tizenkét álló autó melletti elhaladás után, az egyik egyszer csak mindenféle irányjelzés nélkül félig átjön a sávomba, satu, majdnem nekimegyek. Ez most mi volt kérdem én, mire jön a válasz: „egy önkéntes rendőr, ne foglalkozz vele, kerüld ki”. Le kell mennem kicsit az útról, hogy elférjek mellette.
Ez a jelenet még megismétlődik, majd elérünk a kapaszkodósáv végére, indexet kiteszem. „Na, most jön a zipzár elv” kiáltok fel boldogan, majd nézem szomorúan, ahogy tucatnyi autó nem enged be. Haver szól: „Csorogj át kicsit, különben a büdös életben nem jutunk ki innen!” Nagyon lassan megindulok, iszonyatos dudálás, de már bent vagyok, nem jön nekem. A körforgalom után félreállok, nem bírom tovább, átadom a volánt. Mindketten feszültségtől terhelten folytatjuk utunkat, remélhetőleg nem szegény lányokon fog lecsapódni. És a sör? Na, az megmelegszik…
Ez természetesen egy fiktív történet, szeretném, ha Ti vonnátok le a tanulságokat!
Az utolsó 100 komment: