A zsúfolt városi közlekedés egyenes következménye, hogy nem mindig tudunk besolrolni oda ahova szeretnénk, így indönként szükség van egy kicsivel tolakodóbb stílusra, ha célba szeretnénk érni. Persze rá vagyunk utalva közlekedő társaink jóinidulatára is. Azuth tapasztalatai alant.
Sokat olvasom a blogot, és elég sokat vezetek is, gondoltam itt az ideje, hogy én is elmeséljek egy szituációt, ami épp ma (június 22.) történt velem. Hétfő reggel 8 óra előtt pár perccel viszonylag békésen közlekedem a 2x2 sávos Budafoki úton a Hengermalom utcai kereszteződés felé, kellemesen elpilledve a szokásos reggeli gyúrótermes izzadás után, lélekben már készülve a reggelire és a napi melóra. Tehát minden happy és bódottág van;)
Mindeközben látom a visszapillantóban, hogy egy sárga színű "villám" jön a hátam mögött, és hát úgy hozza a sors, hogy sávot kellene váltanunk. Mindkettőnknek. Gondolom a versenyző vénának köszönhetően Ő gyorsabban tolja be a kocsi orrát, miközben én is húzódnék átfelé azzal a nyugtató gondolattal, hogy "ó hát csak beenged, hiszen volt indextől kezdve ráutaló magatartásig minden, és hát miért ne..". Hát Ő meg nem így gondolta, én kicsit visszakozom, Ő meg elhúz mellettem milliméterekkel.
"Ó hogy rádszakadt volna az ég, ha beengedtél volna, mi Te majom?" - teszem fel a kérdést magamban, de békésen megyek tovább immár mögötte a külső sávban. Aztán úgy gondolom, a belső mintha gyorsabb lenne, így index ki, szépen át és el is megyek mellette, még át se nézek, nehogy én legyek az agresszor;)
Haladásom a szokásos "mindig reggel szivattyúzzuk a csatornákat csúcsforgalomban" vízműves teherautóig tart, ami elzárja a belsőt, így vissza kéne sorolni a külsőbe. Sebaj, megoldjuk alapon index ki, figyelem a tükröt, látom támad egy rés, mit ad Isten pont a "sárgaság" előtt. "Itt az idő pajtás, hogy megmutasd, igazából egy normális, előzékeny ember vagy Te is, biztos nem fogsz rágyorsítani, ha látod hogy át akarok jönni!" - hurráoptimizmusom töretlen, én megyek.
Sajnos a "sárga" nem olvasott a gondolataimban, milliméterekre elhúzott mellettem, de ehhez már át kellett mennie a kanyarodó sávba is (itt értünk a Hengermalom lámpás kereszteződéshez), ahonnan élesen vissza elém, és stop, mivel közben piros a lámpa.
Na én már tudtam, hogy most jön a keménykedés, ajtó nyílik, egy teljesen átlagos srác ki és már jön is. Láttam már ilyet eleget, nálam ablak letekerve, nagyon nem izgulok, mellettem amúgy is mindig ott van a kerékkulcs kéznél, meglátjuk milyen hangot üt meg (a srác). A beszélgetés a következő, emlékezetből, valósághűség nem biztosított:
- Te figyeljél, már másodszor jössz majdnem belém, ha így vezetsz meghúzod a kocsidat! - dühöng visszafogottan, semmi sértő.
- Hát ha soha nem engedsz be, akkor ez tényleg így lesz. - válaszolom nyugodtan, de látom, nem győztem meg.
- De már kétszer majdnem nekem jöttél. Örülj, hogy nem törtem össze a kocsidat!
- Mondom, ha soha nem engedsz be, akkor tényleg előfordulhat, és igazán köszönöm, tényleg, hogy nem törted össze a kocsimat.
- Oké, akkor majd satuzok előtted egy nagyot féktávolságon belül, és majd fizethetsz a biztosítónak.
- Oké, kezdd el..
Erre már nem tudott mit mondani, látta, hogy reménytelen eset vagyok, alaposan felpaprikázva visszaszállt és mindenki el, én egy kicsit kevesebb stresszel, mint Ő, úgy érzem. Hogy miért írtam le mindezt? Magam sem tudom, egyrészt ha olvassa az illető, akkor biztos magára meg rám ismer, és hát elgondolkodhat, hogy ugyan mennyivel járt jobban, hogy egy minimális előzékenység mutatása után nyert baráti "kösz hogy beengedtél" integetés helyett egy ilyen szituációba került.
Én meg azon, hogy egyszer talán a következő autóból kipattanó a nyitott ablakon keresztül ad egy sallert..;)
Az utolsó 100 komment: