Levélíró nevű levélírónk remélem tudja, hogy mire számíthat azzal, hogy az alábbi történetet megírta és elküldte nekünk, mert a mi kommentelőink aztán marhára nem szoktak kíméletesek lenni. Biztos ezért van az, hogy a beküldők nagy többsége soha többé nem jelentkezik az első és egyetlen történetét követően. Sztorikat gyűjteni aktuális áldozatunk sem fog egy ideig, mivel az autójának épp nincs eleje.

Ma olvastam a blogon egy motoros sztorit, és mivel múlt hétfőn ütöttem el egy motorost, és kíváncsi vagyok, mik a kilátásaim, gondoltam megírom az én történetemet is.

A munkahelyemről kanyarodtam ki a Szentendrei útra, egy az agglomerációban lévő községben. A Szentendrei út azon a szakaszon éppen emelkedik, az emelkedő egy vasúti átjáróban végződik. Az utca, ahonnan jöttem, és ahonnan macisajt szabályozza az elsőbbséget. magyarul nekem kell elsőbbséget adnom a Szentendrei úton jövőknek, szintén a Szentendrei út felé emelkedik.

A domborzati viszonyok szerintem azért fontosak, mert éppen előzésben lévő motorost vágtam el, pontosan azért, mert felfelé előzött, én is felfelé tartottam, emiatt nem láthattam. És ő sem láthatott engem.

A fent említett vasúti átjáró éppen tilos jelzést adott, az utca, ahonnan kifelé kanyarodtam, a vasúti előjelző táblák hatálya alá esik, a 2 csíkos táblán belül volt, és a sorompókat éppen elkezdték emelni. Fentiek miatt hatalmas sor állt a vasúti lámpa előtt, és így a bal kézre eső autós elengedett.

Elmentem a felező vonalig, megálltam, majd kinéztem jobbra, hogy jön-e valaki. Jobbra azért kell itt kinézni, a piros sorompó ellenére, mert előtte egy parkoló van, ahonnan jöhet autó. Vagy esetleg motor. Nem jött, balra néztem hát, és elindultam lassan, mert említett terepviszonyok miatt (magának a Szentendrei úton lévő sávnak is van egy kis dőlése ott, ahol kanyarodom) nem láttam az engem éppen kiengedő autó miatt, van-e valaki a leendő sávomban, ugyanis az autó az emelkedő miatt takarja a sávot és ki tudja, hátha ott derivál valaki.

Nem volt ott senki, a következő pillanatban megláttam az autósor mellett közvetlenül előző Harley-t, és fékeztem, de tudtam, hogy hiába, mert a fékezés nem tolatás, és már a motoros útjában voltam, annak ellenére, hogy a kocsi orra fél méterrel nem nyúlt át a felezőn. A helyszínelők egyébként az autómon nem tudtak fékutat mérni, mert az nem volt. Kb. 20 cm-t haladtam a fékezésig, gyakorlatilag azonnal megálltam.

A motoros egyébként átesett az akkor már álló kocsin, csípő- és bokatörése lett, a Harley, amit mindenki sajnált, állítólag járás képtelen lett. Cserébe mindent levitt az autóm elejéről, nincs eleje az autómnak, a motorig bezárólag legyalulta. Ezt nem sajnálta egyébként senki. Így nem voltam versenyképes a Harley-val szemben, de nyilván elfogult vagyok a saját Yaris-om javára.

Én egyszer előztem ott, ahol most a motoros, autóval, piros vasúti jelzésnél nyilván, és akkor arra jutottam, hogy nem tudom, mit csinálok, ha valaki kikanyarodik elém, valahonnan, mert tutira nem lát, és az emelkedő miatt én sem azt nem látom, hogy oldalről jön-e valaki, sem azt, hogy szemből, a vasúti átjáró felől, mikor jön valaki szembe, mondjuk szabálytalanul.

Azt sem látom, hogy hol fogok besorolni, csak ha már elég közel vagyok, mert onnan, az emelkedő szöge miatt, az sem látszik, ebben akkor csak reménykedni tudtam, pont azért, mert a munkahelyem felé lévő bejáratot szabadon szokták hagyni. Aznap is szabadon volt, és én szerencsésen be is kanyarodtam.

Ennek ellenére simán kihozhatnak felelősnek az elsőbbségadás kötelező tábla miatt, amit vagy emberileg lehetetlen betartani, vagy a délután 5 órás csúcsforgalomban addig várok ott, amíg a kocsisor el nem megy, és akkor kanyarodok ki, amikor az összes autó elment. Ha pedig el akarnak engedni, akkor megköszönöm, és ott maradok.

Hátha lesz egy újabb motoros, aki nem méri fel, hogy hol és hogyan előz. Persze vannak kollégáim, akik láttak már sort előző motorost, még én is láttam olyat, aki aztán a sorompó előtti záróvonalon vágott be az autók közé, mert ő ugye gyorsabb és kisebb, de azt gondolom, hogy ilyen flik-flakk-okat olyanok csináljanak, akik tisztában vannak a saját reakcióidejükkel, meg a motor mozgékonyságával, és szeretik a "kihívásokat", míg jelen esetben egy hatvan körüli férfiről beszélünk, a Harley-król pedig sok jót el lehet mondani, de ezek a motorok soha nem hasonlítottak cikázó nyulakra.

Talán így kellene velük közlekedni is.

Ugyan elkélt volnda, de helyszínrajzot nem kaptunk, ezért rágd át egyszer-kétszer a szituációt az amúgy elég részletes leírás alapján, aztán ítélkezz!