A tegnapi kifakadós posztomban szereplő vadbaromhoz hasonlóan veszélyes tud lenni az a fajta autóvezető, akiről Jin_Ke írt. Ez az a típus, aki nem száguldozik, néz maga elé mereven, de kizárja a körülötte folyó eseményeket, nem vesz róluk tudomást, mert akkor nem is léteznek a többiek és nem lehet baj.
Tegnap (okt. 24-én) este szokásomhoz híven tartottam asszonypajtáshoz a Vörösvári úton. A rendelőintézetnél besoroltam a belső sávba ahol egy kivilágítatlan Mitsubishi Galant (kb. 95-ös évjárat) mögé érkeztem. Sem az első sem a hátsó lámpái nem égtek.
Mögé állva elkezdtem villogni, majd le fel kapcsolgatni a tompítottat. Semmi reakció. Még egyszer. Megint semmi. Harmadszorra sem. Éppen a vörösvári-bécsi út kereszteződéséhez értünk, ahol van két lámpa de előtt még egy balra kanyarodó sáv ahol a villamos síneken keresztül, fel lehet kanyarodni a farkastorki útra.
Kolléga erre nyom egy izmosabb féket, majd a kanyarodó sáv felé húzza az autót, de nem indexel vagy valami hasonló, csak elindul a másik sáv felé, de megáll a szaggatott vonalnál és ott csoszog tovább, majd kicsit visszajön, majd újból meggondolja magát és végre becsorog a kanyarodóba.
Már amikor index nélkül elkezdett töketlenkedni rádudáltam és kikerültem jobbról. Azt hittem valami szerencsétlen barom ül benne aki be van szarva attól, hogy este egyedül kell vezetnie, vagy valami nyugdíjkorhatárt extrémen megelőző archív Schumacher.
De nem, az autóban ketten ültek, a sofőr pedig egy ötven körüli nő volt aki szigorúan 10-10-nél fogta a kormányt és az előírtak szerint négy és fél centiről szupermakró módban figyelte a szélvédőnek csapódott muslicákat.
Szó nincs arról, hogy felidegesítettem volna magam, vagy nem tudtam volna aludni éjszak az eset miatt, szimplán nem értem.
Nem tűnik fel neki, hogy sem elől sem hátul nem világít és a műszerfal is sötét (mert hogy addig a műszerfalnak sincs világítása amíg legalább a helyzetjelzőt fel nem kapcsolja)?
Nem tűnt fel neki, hogy villogok mögötte reflektorral?
Nem találta az indexet?
Nem hallotta a dudát? (mert sem jobbra sem barla nem nézett amikor kikerültem)
A utas is idióta volt?
Még így 50-es táblánál kanyarodó sávban csak-csak megússza a hülyéje, de ki tudja lehet, hogy Miskolcról érkezett és csak Esztergomban áll meg. Miért és hogy tud az ilyen életben maradni az utakon, míg másba akkor is beleszállnak ha ipari halogénreflektorral rakja körbe az autót?
Balesetmentes közlekedést mindenkinek!
Az utolsó 100 komment: