Nem véletlen a cím, a mai történet beküldője, Attila ugyanis lelkész, akinek humorérzéke is van és korábban volt már kőműves és hivatásos sofőr is. De mint minden ember, ő is esendő, így sok év után mindenféle cifra mondatok hagyták el a száját azt követően, hogy gyors egymásutánban két alkalommal is majdnem a másvilágra küldték családostul.
Sok szeretettel olvasom mindig ezt a blogot, mert sokat tanultam már belőle, mit várhatok embertársaimtól a vezetés terén. Én is elsősorban azért írok, mert azt gondolom, lehet tanulni az esetből! 2010 augusztus 15-én este kilenc körül ötödmagammal (csak a gyengébbek kedvéért: tehát hat ember volt az autómban) vezettem haza, amikor Gödöllő és Aszód között a 3-as úton (átlagosan kéthavonta egy haláleset szokott lenni ezen az útszakaszon) először hálaadásra, aztán gyónásra adott okot két önfeledten autózó polgártárs.
Az egyik pillanatban még éppen arról beszélgettünk az autóban idős édesanyámmal, hogy másfél éves leányom milyen édesen alszik, amikor hirtelen a kanyarodó úton egyszercsak négy fényszórót láttam magam előtt, ami általában nem sok jót szokott jelenteni kilencvenes tempónál. Satu, fűnyírás, és hálaadás.