autózz!

Elmúlt a karácsony, Péter sem a szeretet szellemében küldte el az alábbi, nyílt levélnek szánt írását. Nem csoda, hogy a történtek után mérges és ingerült, de vajon mennyire jogosítja ez fel arra, hogy bosszút álljon?

Szóljon ez a levél annak a ribancnak és idióta pasijának, aki ma 10.30-kor a Tétényi úton majdnem elütött szándékosan a zebrán babakocsistul.

A zebra a gyalogosoknak van te sötét ribanc. Ha már 150 méterről látszik, hogy valaki van a zebrán, azt nem ütjük el belevigyorogva az arcába, és ha babakocsi is van nála, akkor ne várjuk, hogy ezerrel nekitolja a magas járdaszigetnek, mert még kiesik a gyerek. Gondolom egy kis lassítás belefért volna.

A mögötted haladó mentőautó, aki a tetted láttán a szirénával figyelmeztetett remélem elmagyarázta a dolgok lényegét.

Különösen az ünnepek előtt szeret szívni az ember fia, mint ahogy József is tette csak azért, mert körültekintő próbált lenni, hogy véletlenül se taszítson a másvilágra önmagát is beleszámítva húsz lelket. Rájött erre a siófoki műszaki vizsgabiztos is és mindenképpen kotyogást hallott. Vajon mit akarhatott?

Lehet sokan kezdik úgy a levelet, hogy nagyon régóta olvassuk, meg nagyon tetszik stb. Ezeket a kliséket átugorva egy nap elteltével, egy nyugodt éjszakát nő mellett végigaludva ragadtam billentyűzetet. Én egy szerény egyautós személyszállító vállalkozó vagyok. Aki csak dolgozni akar a jól karbantartott 20 fős IVECO Daily kisbuszával. Lelkiismeretesen végzem munkámat. Sokat költök a munkatársamra. Mindig márkaszerviz, még olajcserék alkalmával is futómű vizsgálat, fékpróba. Esztétikailag meg sem látszik rajta a 300e km, de még a harmada sem.

Szóval a tegnapi elkeseredésem oka és fölösleges 450km autózása a Dunántúlon a következő. Éves nemzetközi műszaki vizsgára jelentkezem a kaposvári NKH-nál. Mivel siófoki volnék (egy megye) ide megyek vizsgáztatni mert ha nem, akkor egész évben telephely ellenőrzéssel meg egyébbel szórakoztat a fenti hatóság.

A jobbkéz-szabály minden csak nem bonyolult, mégis rengetegen vannak, akik vagy nincsenek tudatában, mikor kell megadni, vagy egyszerűen fittyet hánynak az egészre és törtetnek előre. Sőt, nekik áll feljebb, ha a másik reklamálni merészel. Csaba egy agresszív hölgyeménnyel találkozott ilyen szituációban.

Rendszeresen olvasom a blogot és nagyon tetszik. De a legnagyobb baj Magyarországon szerintem a fejekben van és amíg ez nem változik itt nem lesz semmi haladás a pozitív irányba sem gyorshajtás sem udvariasság sem szabálytisztelet tekintetében.

A sztorim 2008.12.08-án hétfőn esett meg Bp. 3. kerület Remetehegyi út- Kiscelli köz  kereszteződése. A szituáció nagyon egyszerű-sima jobb kéz szabály- a Kiscelli köz részére. A Citroen C3 –at vezető fiatal hölgy viharzik felfelé a Remetehegyin (ami már nem védett út, de sokan azt hiszik!!!) én eléggé határozottan érvényesítem a jobb kéz szabályt, tehát kimegyek elé, igaz nem veszélyesen, mert ez egy eléggé emelkedős utca, tehát nem kell neki nagyot fékeznie, hogy megadja a jogos előnyömet. Erre ő dudál, mutogat és ami a legnagyobb butaság jele - ÉS MAGÁBÓL INDUL KI-, hogy amikor jelzem neki a jobb kezemre való mutogatással, az elfelejtett szabálymegadást azt hiszi, hogy nemzetközi jelet mutatok neki… pedig  tényleg nem!

Egy anonimitását kérő levélírónk azért fordult hozzánk, hogy hátha együtt többre megyünk az alábbi történettel kapcsolatban. Vajon kinek van igaza?

Adott egy parkoló (Veszprém, Stadion köz), ami egyirányú, és "ferdén" lehet benne parkolni. Én is ezt tettem, amikor tolattam ki a helyemről, egy fekete Mercedes ML világítás nélkül (16.50-kor) váratlanul ott termett mögöttem, és nem sok hajlandóságot mutatott, hogy kiengedjen, úgyhogy inkább visszagurultam, hadd menjen.

A parkoló végén már mögötte voltam, tulajdonképpen együtt áltunk a kereszteződésben, ahonnan balra és jobbra is lehetett fordulni, nincs kötelező haladási irány. A mercis még ekkor kezdte el felkapcsolgatni a fényszórókat, nem villogott az irányjelzője, de kihúzódott balra. Mivel nem jött semmi, én szépen beálltam mellé, villogtattam jobbra, elengedtem, aki éppen jött, és szépen elkezdtem kigurulni az útra (Wartha Vince utca).

Bervas sztorija egy kis karácsony előtti gyöngyszem a magyar közlekedési morál tengeréből. Ti mit gondoltok róla?

A mai szép nap a sok eső és borongósság után előhozta az emberekből a jókedvet. A közeledő ünnepekkel együtt ez erősen próbára teszi sokunk tűrőképességét.

Jobb a békesség alapon este indultam útnak. A Maglódi úton álltam a pirosnál, közel 0 forgalomnál. Jobbról jöttek szorgosan a Jászberényi felől. Mögöttem már két autó állt, amikor büszke harmadik jött közepes tempóval. Aztán lelkesen kielőzte a sort (záróvonal, index 0), és beállt elém keresztbe. Igen mocskos, sötét színű Renault Clio II volt. A rendszámtartója üres. A hátsó ablakba dobozzáró szalaggal feltéve egy rendszám: JRZ-530.

Erősen elindult felfele a vérnyomásom, de a lámpa zöldre váltott. A Clio elindult, és a sörgyár előtt dodzsem stílusban még előadott pár mutatványt, cikázott a kocsik között (közúti forgalom veszélyeztetése, vagy hogy hívják, index 0). Az éles saroknál kerültem újra mellé. Kicsit lefékeztem, benéztem. Négy  kis bézbólsapkás, kopasz nyakú meredt mereven előre, a "nekem jogaim vannak" négy eleven szobra.

A kíváncsiság kedvéért megnéztem a nyivántartást. Ez a szám nem Renaulté. Nohát, hogy mik vannak...

Idő: 2008.12.21, 17.50 környéke.

Bizonyára közületek is már sokan vezettek fáradtan, szinte már-már félig szunyókálva vagy legalábbis nagyon lelassulva. Ilyenkor az ember nem tudja reálisan érzékelni a külső történéseket és csak akkor tér észhez mikor valamire nagyon gyorsan kell reagláni, vagy akkor sem. SzZ elaludt a volán mögött, de szerencsére megúszta. Tanulság alant.

Úgy tűnik nem volt még elalvós téma, pedig a dolog megérne egy posztot – tapasztalatból mondom.

- Mi történt? - ijedt, de még kába kérdés.

- Elaludtam.

- És minek mentünk neki? – már nem volt álmos a hang, működött az adrenalin.

- Fogalmam sincs… Jól vagytok?

Fenti párbeszéd több mint hat éve játszódott le. És végül is igen, jól voltunk. Az autó persze nem: váltóval együtt leszakadt a jobb első futómű, a kasztni a B oszlop mentén meg is csavarodott. Hihetetlen szerencsénk volt, hogy a villanyoszlopot nem középen kaptuk el, hanem a jobbra kiforduló kerékkel. A futómű leszakadása elvitte az energia zömét. Feleségem bokáján az ínszalag megrándult (a kerékdobon pihent a lába), ennyi volt a személyi sérülés. Érdekes, hogy ezt is csak percek múlva kezdte érezni. A gyerekek éppen csak felébredtek – elinduláskor szorosra húztam a hevedereket. Persze könnyen lehetett volna tragédia az egészből: ha balra térünk le az útról és elkapunk egy szembejövőt,  vagy ha pár kilométerrel korábban a hegyi szakaszon alszom el, vagy ha telibe kapjuk azt az oszlopot. Nem rajtam múlt, mert akkor már nem én irányítottam a kocsit.

A legtöbben, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy minden érzékszervünk tökéletesen működik, el se tudjuk képzelni, mit élhet át egy vak ember egyszerű hétköznapokban. Közülük pedig csak kevesen olyan szerencsések, hogy társul kapnak egy hűséges kutyát , aki segít nekik megkönnyíteni az életet. De még mindig van egy másik lehetőség számukra is, méghozzá mi, látó emberek. Csak nyitott szemmel kell járnunk és észrevenni ha szükség van ránk. Gergely sztorija alant.

Mindig érdeklődve olvasom a megjelent sztorikat, néha jókat röhögök, néha meg csak fogom a fejem, hogy mennyi hülye van az utakon…

A sztori elég friss, ma délután (12.20.) jöttem Budaörsről az Egérútról befelé az Etele úton, hogy átpasszírozzam magam a Lágymányosi hídon, majd onnan tovább. Az Etele út eleje itt 2×2 sávos, középen járdaszigettel, az elején zebra. Normális tempóban lehetett haladni a belső sávban, amikor az előttem haladó megállt a zebránál, hogy jobbról elengedje a gyalogokat. Az egyik el is indult, de a másik, egy öreg bácsi csak rendületlenül állt tovább. Épp tekergettem a rádiót, és felnéztem,  hogy most akkor mi van, miért nem megy és látom, hogy a szürkület ellenére sötét napszemüveg van rajta, kezében pedig egy fehér bot – vak szegény ember.

A most következő történetben szereplő parkolóőrt megszállta a karácsony szelleme és egészen meglepő módon reagált Daniék lejárt jegyével kapcsolatban. Bár egy évben csak egyszer van karácsony, azért igazán jól tud esni az ember lelkének, hogy legalább ilyenkor lehet részünk egy kisebb csodában.

Karácsonykor ilyen történetek kellenek, nem? :) Pedig nem mondanám, hogy kedvelem a pesti fizetős parkolási rendszert és a benne dolgozókat...

A Fővám téri vásárcsarnokban kezdtem reggel, velem volt feleség, két gyerek. Bedobtunk egy órányi pénzt, de mikor felmálházva visszaértünk az autóhoz, épp egy parkolóőr nyomtatta a papírt a mikuláscsomagba. Kérdeztem, nekünk lesz? Mondta, ha a mienk az autó, akkor igen. Nálam nem volt óra, de amikor kiderült, hogy jó fél órája lejárt a jegyünk, vállat vontam.

Ez van, mondtam neki, akkor csak adja oda. Miközben pakoltunk befelé, feleségem savanyúan megjegyezte, mennyire bosszantó, hogy fizettünk, nem szándékosan lógtunk, és mégis megbüntetnek. Erre a parkolóőr azt mondta, talán meg tudunk egyezni helyben...

Nem vagyok híve a korrupciónak, de azért elgondolkodtam, mennyit ér meg, hogy mégse büntet, feleségem gyorsabb volt, rávágta, jó egyezzünk. A parkolóőr odalépett és annyit mondott: ígérjük meg, hogy veszünk valami apróságot a két gyereknek és megmondjuk, hogy a parkolóőr bácsitól kapták! Majd elvágtatott. Több ilyet szeretnék!

Ahogy közeledik a karácsony egyre több ideges arcot látni a plázák környékén és persze az utakon. A zsúfoltság is csak terebélyesedik, ami igencsak megnehezíti a parkolást, főként a bevásárlóközpontok zegzugos helyei között. Gergőnek is meggyűlt a baja aranyvasárnap alkalmával.

Gondoltam megosztom veletek parkolós történetemet, kíváncsi vagyok én voltam-e a hibás vagy másik volt az erőszakos bunkó?

Aranyvasárnap a karácsonyi bevásárlást befejezve, kedvesemmel úgy döntöttünk, hogy moziba megyünk a Mammut üzletházba. Már a parkolóba való lejutás sem volt könnyű feladat, sejteni lehetett, hogy sok a kocsi nagy a tömeg. Mivel a sorompón belül voltunk már nem volt visszaút, csak a hosszú sorállás, parkolóhely keresgélés. Kultúrált autóshoz illően beálltunk a sorba és sasoltuk a felszabaduló helyeket, kb. 15 perc után megláttam, hogy egy VW Golfos autóstárs épp a PlazmaTV-t kezdi pakolni a kocsijába, na mondom ez az én helyem.

Félre állok a sort engedve araszolni tovább mellettem és indexel jelezve, hogy az a hely bizony az enyém lesz. A Golfos kollega kicsit lassan haladt a pakolással amikor is észrevettem, hogy egy hölgy áll a Golf mellett, gondoltam is magamban, na de kedves itt ácsorog, ahelyett, hogy segítene pakolni. További pár perc után a "kedves" hölgy felénk nézve kérdezi, hogy a helyre várunk-e? (Gondolom, milyen rendes) Mondom neki, hogy Igen, erre ő közli, hogy hát ő is! Na mondom magamban mi van? Igaz nem volt egy sovány darab, de akkora sem, hogy egy Golf helyére szüksége legyen a karácsonyi vásárlás kipihenéséhez.

Kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni a most következő sztorihoz. HunGeri történetében jogilag egyértelműen a pénzszállító a hibás, de ha levélírónk nem szól be neki, valószínűleg nem szívja meg a vétlen harmadik szereplő.

Gondoltam, én is megosztok egy történetet. A pénzszállítók közlekedési szokásait gondolom nem kell ecsetelni, számukra a KRESZ csak egy igen leegyszerűsített verziója érvényes, ők valamiféle magasabb prioritást képzelnek magukénak, természetesen tisztelet a kivételnek.

Szegedet látogattam meg egy hideg, téli napon, mikor a Széchenyi térről haladtam az állomás felé azon az úton, ahol a villamos is jár. Egy sarokkal a főtér után nyílik egy utca jobbra. Mellettem kocsisor, ugyanis bedugult az útszakasz, a kis utcából pedig jön a pénzszállító és ugyan gyalogosként elsőbbségem nem volt, de tisztán látszott, hogy a főútra a kocsisor miatt még kitolakodni sem tud, ettől függetlenül a furgonnal ráhajtott a kocsisorra, ahogy csak lehetett, teljesen elzárva előlem az utat.

Tegnap bátor voltam és autóba merészeltem ülni. Csak a főváros külső kerületeiben volt dolgom, elindultam a Méta utca felé, ami két hipermarket felé megy. Az egy dolog, hogy nagyjából 3 km hosszan araszolt, vagy inkább állt a sor. Mindenkit áthatott a karácsony szelleme, méghozzá kétféleképpen. Az egyik típus az volt, aki mindenáron be akart engedni maga elé (két autóval mentünk, gondot is okozott, hogy követni tudjon a hátsó kocsi), akkor is, ha én várni akartam egy olyan pillanatot, amikor két autó ki tud hajtani egymás után. És van a másik típus, az agresszív, idegbeteg, aki még nem vett senkinek ajándékot és mindenáron fel kell vásárolnia három üzletet, szigorúan hitelből. Attila ugyan nem a karácsonyi forgatagban, de ez utóbbi típusból láthatott két mintapéldányt, akik leálltak vitatkozni egy hülyeség miatt, aztán jól megszívták mindketten.

Az alább történteket nem autósként, hanem gyalogosként éltem át néhány éve, de még mindig jót derülök, ha eszembe jut, gondoltam megosztom másokkal is.

A IV.ker. Váci út és a Fóti út kereszteződésénél ácsorogtam, vártam, hogy zöldre váltson a lámpám. Hétvége volt, forgalom alig. A Fótiról jobbra kanyarodott ki egy kocsi (nevezzük X-nek) a Vácira, enyhén akadályozva a Vácin szabályosan haladó másikat (Y).

Y lassításra kényszerült és belefeküdt a dudába, mire X lelassított, megállt előtte majd kiszállt és udvariasan megkérdezte Y-t, hogy mi a f*szt dudál.

Most következő sztorinkban Ági új szabálytalanságot merészelt elkövetni, telefonált a zebrán. Gyalogosként. Az ilyesmi meg nyilván vonzza a kósza autósokat. Szerintem vezessük be, hogy utcán a gyalogosok is csak headsettel vagy kihangosítóval telefonálhassanak.

Tegnap jártam úgy, hogy egy belvárosi zebrán akartam átkelni - közben telefonáltam. Már a zebrára lépve a közeledő autós sebessége miatt megtorpantam, majd megint elindultam, mire ő a gázra lépett, majd a lábamtól pár centire állt meg az autó - mindezt a zebra közepén.

Nagyon megijedtem és kiszaladt egy gyors egysoros az édesanyjával kapcsolatban - amit valószínűleg nem hallott a felhúzott ablakok miatt - majd egy gyors kormánymozdulattal kikerült a zebra közepén.