autózz!

Az alábbi történetet KuKori meséli el nekünk, mely több tanulsággal is szolgál. Nem lehetünk elég óvatosak akkor sem, mikor úgy érezzünk semmiféle veszély nem leselkedik ránk.

Egy kis történetet osztanék meg veletek real-time módban, arról, milyen egy baleset belülről szemlélve. Az autópályás poszt után jutott eszembe, hogy elmesélem nektek.

(nem, ez az autó nem az az autó)

November végén történt, hűvös idő volt már, de még nem tél. Carlos barátom hív, van két premier előtti jegye egy vadonatúj hollywood-i szuperprodukcióra, menjünk el, ő ott fog várni minket a mozi bejáratánál, Gergőnek már telefonált, nemsoká ott van értem. Mire jó, ha az ember egy mozimagazin munkatársa, nem igaz? Üdvözöltem a kiváló szervezést, mire letettem, Gergő meg is jelent új büszkeségével, a  Mégane-nal.

Már egy éve az övé, de tegnap ki lett fizetve a maradék hitel is a bank felé, mára 100%  privát tulajodon, kérem szépen! Egy kicsit tanakodtunk, majd azt a döntést hoztuk, hogy a legkisebb forgalom a festői szépségű Dobogókőn át vezető szerpentinen van, így időt spórolunk vele és legalább a táj is gyönyörű, mi baj lehet?

Még mindig nem haltak ki azok a nagyon sietős, marha fontos autóvezetők, akik szarnak bele mindenbe. Különösen idegesít továbbra is az, ha olyasvalaki áll be a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre, mint ahogy korábban már láthattátok és most is fogjátok, sokszor egy autóval egyszerre több helyre. A hátrányos helyzetű meg parkoljon a hipermarket tetején, ott mindig van elég hely. Újabb válogatásunk következik.

Krisztián még a legutóbbi gigaposzt után közvetlenül küldte ezt a levelet és fényképet:

A mai témához találtam a telefonomban egy képet. A dátum júni 22. Pécs Tesco. Rokikártya nélkül az igencsak foghíjas parkolóban. Gyűlölöm az ilyen egyedeket. A következő csomagba ezt is beleteheted :D

Megadave azzal próbál nyugtatni, hogy nem csak nálunk van ez így...

Küldök egy kis érdekességet külföldről, csak azért nehogy azt higgyük, hogy csak nálunk vannak igazi bunkók.

Hogy valaki képes egy csomó pénzt kifizetni, hogy egyedi rendszáma legyen - bár ha úgy vesszük mindenkinek az van - az egy dolog. De Attila egy olyan rendszámtáblát kapott lencsevégre, ami nem igazán szokványos idehaza. Lehet találgatni az eredetet.

A minap autózva Budapesten egy a szokásosnál is hülyébb rendszámra lettem figyelmes. Persze akármi is lehetne az autójára rakva, csak tapasztalatom szerint az ilyen rendszámtáblához a "velem úgyse tudtok semmit se csinálni" kretén mentalitás is társul.

A verdát amúgy egy szokásos menedzserina-szőkecsaj vezette, nem az a kimondott maori arcélű amit a Cook-szigetek rendszáma alapján várnánk :) A rendszámmal egyébként se stimmel valami, a tipográfiája nem egyezik a valódiakkal (az igaziakon kerek a nulla, görbe szárú a hetes stb) szóval ez inkább egy szuvenír-rendszámtábla lehet amit itthon "okosba" feltettek a kocsira és krumplinyomdával lepapírozták. Sejtettem hogy van akinek még a szlovák rendszám is drága de hogy mindjárt ennyire elhajítsa az agyát...

Ezúttal nem egy nagyvárosi problémát boncolgatunk, hanem a vidéki sárdagonyázás problémájára próbálunk megoldást találni a segítségetekkel. Sándor mindennapjait a mezőgazdasági gépek által felhordott sár keseríti meg, ami nemcsak bosszantó, de veszélyes is tud lenni.

Amiről én írok az nem a forgalomban résztvevők attitűdjével foglalkozik, bár akik ezt tették szintén járművet vezetnek.

Minden nap Dunaszentgyörgyön (Tolna megye) járok dolgozni és vissza. Ez a falu arról ismerszik meg, hogy az út ami átvezet a falun vastag sárréteggel van takarva. Ugyanis a faluban gazdálkodó mezőgazdasági üzem az összes munkagépével oda és vissza a falu főutcáján közlekedik. A telephelyük sem betonozott így mindkét irányban vastag sárcsíkokkal közlekednek a mezőgazdasági gépeik. Tudomásom szerint a földutak bekötésénél sárrázót kell kialakítani, de úgy tűnik itt ez a kutyát sem érdekli.

Nem csak az a baj, hogy esős időben a kocsit naponta lehet mosni, hanem az, hogy balesetveszélyt jelent. Egyik reggel a faluba bekanyarodó úton velem szemben egy nagy teherautó jött, de átjött az én sávomba. Ha nem lett volna ABS a kocsin simán nekicsapódunk. Első felindulásomban a Közútkezelőt hívtam, aki a vállát vonogatta.

Tegyek feljelentés a rendőrségen közúti veszélyeztetés miatt? Lenne ennek valamilyen foganatja? Hogy lehet az ilyen ügyet kezelni? Minden jó, működő ötletet szívesen veszek.

Sokféle jótanáccsal lehet ellátni a friss jogosítvánnyal rendelkezőket, persze a biztos KRESZ-tudáson és bizonyos rutin megszerzésén túl. Akadnak ijesztgetős tanácsok, hasonlóak, mint a "...fél lábbal a sírban, fél lábbal a börtönben vagy mostantól..." Figyelmetlenségből, vagy vétlenül is okozhatunk balesetet, de vannak akik könnyelműen veszik az életet. Lalipop levele alant.

Autós vagyok. Olyan fajta, aki már a reklám megjelenése előtt is a gyalogos „szándékának” elsőbbséget adott. Persze hamar rájöttem, hogy a gyalogosok testi épségének védelme érdekében, ez nem mindig célravezető.

Nemrég a Vágány utca végénél (a Róbert Károly körúti felüljáró alatt) láttam, hogy a zebránál két kerékpáros (szabályosan tolták a kecskét) és egy-két gyalogos vár. A Dózsa György út felől jöttem a belső sávban. A gyalogosok balról jobbra jöttek volna. Azért jobbra néztem (belső, és jobboldali visszapillantó, illetve egy rövid pillantás a jobboldali holttérre) és láttam, hogy a külső sávban, jóval mögöttem érkező kocsi is gond nélkül megállhat. Így én is azt tettem és a gyalogosoknak intettem – mehetnek. A tőlem jobbra érkező kocsi vezetője elég későn kapcsolt.

Már annyiszor megmondta rengeteg hozzáértő, a gyorskaja nem túl egészséges. Aki rendszeresen hamburgert zabál, az nagyon könnyen elhízik, aki ilyeneket készít, annak meg jobb esetben csak kificamodik a bokája, rosszabb esetben halálra is gázolják névtelenséget kérő levélíróink és a velük közúton versenyezgető furgonosok.

Tegnap este 10 körül kedvet kaptam egy hamburgerhez. A  város már üres,  (vidéki megyeszékhely)  az utcák csendesek.  Beültem a kocsiba és elindultam. Rövid időn belül egy Combo tapadt a hátsó lökhárítómra, pedig picivel a megengedettnél többel mentem. Ezt kb 1 km-en keresztül, én szinte csak a tükröt figyeltem nehogy belém jöjjön a marha. Centikre a hátsó lökhárítómtól nyomult.  Felbosszantott, de nagyon.... Siheder korom óta nem veszem fel az ilyen provokálást. Tegnap mégis belementem a játékba.

Egy lámpás kereszteződésnél négysávosra váltott az út két egyenes sávval. Megállt mellettem de nem láttam be a kocsiba. Az út a kereszteződés után párszáz méterrel visszaszűkül egy sávra. Ő volt a külsőben. Zöldre váltott a lámpa úgy indultam, hogy ne pörögjenek ki a kerekek. Elég jól gyorsult de nem bírt velem (nem nagy teljesítményű autókról van szó).

Kb. 80-90-re gyorsultam a fordulatszám mérő majdnem pirosban járt, Ő fél autóhosszal mögöttem. Közben észrevettem egy alakot átfutni az úton.

Levélírónk története, mintegy hét évvel ezelőtti esetet ír le, de úgy tűnik nagyon is élénken él az emlékezetében, mert nagyon érzékletesen meséli el a hátborzongató balesetet, így az erre érzékenyek inkább ne olvassák. Remélhetőleg a száguldozók is visszavesznek majd, okulva az alábbi borzalomból.

Október legvége volt, hideg, ködös idővel.  Egy hosszú hétvége első estéje.  Barátommal és cégtársammal mentünk vidékre, egy üzleti megbeszélésre.  Nem bántuk, hogy dolgoznunk kell: a cég friss volt, a találkozó ígéretes.

Az autópályán erős forgalom volt, olyan, amikor az ember vagy belenyugszik a ritmusba, vagy idegesen tol mindenkit maga előtt.  A cégtársam vezetett – a húga autóját kaptuk kölcsön – és ő az előbbi mellett döntött.  Én gyorsabban mentem volna, sokszor lestem a kilométerórára, ami olyan 110-130 között mutatott általában. Mindketten megrögzött dohányosok voltunk, de az autót úgy kaptuk kölcsön, hogy nem lehet benne rágyújtani.  Mivel késésben voltunk, azt beszéltük, hogy leengedjük az ablakokat, és mégis rágyújtunk.  Már a számban volt a cigi, és égett az öngyújtóm, amikor valami furcsát láttam magunk előtt.

Néhányan valószínűleg felháborodnak majd, hogy megint Audis poszt, meg minek boncolgatni már ezt a sztereotíp témakört. De János ezúttal egy olyan példánnyal akadt össze, aki saját magát sem veszi emberszámba. Már csak az a kérdés, hogy akkor mégis micsoda?

Ma végre sikerült elbeszélgetni (bár csak röviden) egy helyi gyorshajtóval. Előre leszögezném, hogy nincsenek előítéleteim semmilyen autómárkával és hazai kisebbségekkel szemben. A tanulságot mindenki levonhatja milyen is lehet egy ilyen ember lelkivilága...

A rövid történet a kapun kilépve a ház elötti útszakaszon zajlott. Messziről hallatszott hogy valami elég nagy tempóval közelit, és a kanyarulatból fel is tűnt hamarosan egy ezüst színű Audi. Miután láttam hogy 30-as övezetről lévén szó nem mutatott semmi hajlandóságot a kb 80-90 km/h-ról lassításra annak ellenére sem, hogy az úton tartózkodom (mivel járda nincs, a kerítés és út közötti távolság kb. 40 cm) így egy kézmozdulattal mutattam neki három ujjal mi lenne az illő tempó. Nem tudom ki hogy van vele, de én nem nagyon tolerálom ha alig fél méterre söpörnek el mellettem ekkora sebességgel.

Erre máskor is volt példa, az értelmesebbje ilyenkor int, hogy "bocs" és kicsit visszavesz magából. Nos ez is lassított elég intenzíven, a végén még meg is állt vagy 20 méterre. Gondoltam most végre megtudom hogy egyeseknek mégis mi a fene ennyire sürgős errefelé, hogy ennyire tesznek nagy ívben a sebességhatárokra. Szépen visszatolat, közben mindkét baloldali ablakot leengedi majd megáll mellettem. Benézek az autóba. Bár emberünk nem volt kis darab, sokat nem láttam belőle mert már szürkült.

Lehet, hogy András rendelkezik némi balettos múlttal, mert néhány szökkenéssel megoldotta az utca túloldalára való átjutást, miután megörült neki, hogy egy előzékeny autós átengedi. Arra viszont már ő sem számított, hogy további három szereplő mindenáron megpróbálja ezen a néhány méteren a másvilágra küldeni.

Tegnap majdnem meghaltam. Történt ugyanis, hogy álltam az alagút bejáratánál, és át akartam kelni az úttesten keresztben gyalogosan. Egy sarokkal odébb van egy kereszteződés, zebrával, lámpával, de én a merészebb megoldást választottam, átmenni közvetlenül a Logodiból a Váralja utca fele.

Engedelmes polgárként megálltam az úttest szélén, és vártam, hogy az alagútból érkező autós forgalom elfogyjon, és elindulhassak. Legnagyobb megrökönyödésemre egy Volvós lelassított, és megállt, hogy átengedjen. Itt kezdődött a kálváriám, ugyanis nem volt más választásom mennem kellett, egyértelmű felszólítást kaptam erre, nem utasíthattam azt vissza, ha már ilyen előzékenyek velem. Leléptem és megszaporázva lépteimet célba vettem a felezőt – mivel a másik irányból is masszív autós sor haladt.

Igen ám, de az előzékeny Volvós mögött egy türelmetlen autós következett, és kihasználta azt, hogy ott elkezd két sávvá bővülni az út, nagy gázzal kikerülte a Volvóst (balról, mivel az már kicsit jobbra húzódott) és mindenáron gyorsulási rekordot akart dönteni egészen a következő lámpáig. Viszont ugye én épp ott próbáltam meg átmenni. Ebből lett az első zűr. Satufék, kormánykapkodás, csikorgó gumik, elugrás jobbra, épphogy megúsztam, hogy ne a motorháztetőjén landoljak.

Valahogy jellemző, hogy a sofőr minél nagyobb autót vezet, annál inkább lenézi a közlekedés kisebb méretű résztvevőit. A gyalogos többnyire csak kereszteződésen átkeléskor van veszélyben, ám Lóti és sokan mások robogóval próbálnak eljutni nap mint nap úticéljukhoz és persze ugyanazt az aszfaltot kénytelenek koptatni, mint a telepjárósok. Lesz is ebből néha meglepetés.

Nem húznám nagyon az időt a bemutatkozásommal, inkább csak annyit írok, hogy nem keveset közlekedem, közlekedtem mindenféle járművel a világ több részén is, ezért sejtettem, hogy előbb-utóbb írni fogok ide is, de azt nem, hogy egy ilyen eset miatt:

Ma, december 12-én történt kb. negyed 11 körül, hogy rendszámos robogóval haladtam az Alkotás úton a BAH csomópont felé. Az eső pont elkezdett esni, én meg már közel voltam a célomhoz, így kicsit sietősebbre (de még mindig szabályosra) vettem a haladást. Az emelkedőn felérve a parkoló autók elfogytával kisoroltam az üres szélső sávba. Ekkor szinte szokásosnak mondható módon jelzés nélkül kivágott elém egy metálfos színű műanyag terepjáró, de ez annyira nem volt veszélyes helyzet, mert volt még előttem elég hely.

Így haladtunk el a megállni tilos tábla mellett, mikor a buszmegállóba érve lassítani kezdett, és bekapcsolta a vészvillogót, jelezve, hogy neki most fontos dolga akadhatott a sarkon lévő, egykor szebb napokat is látott vendéglátóipari egységben. Ekkor dudaszóval jeleztem neki, hogy talán nem itt kellene elállnia a sávot, egyszerre vagy féltucat szabályt megsértve, de ennek ellenére a lámpa előtt sikerült megállnia.

Emiatt jeleztem balra, hogy visszasorolhassak a lassabban haladó belső sávba, kikerülve az akadályt. Mikor melléértem, látom, hogy a sofőr leengedi az ablakot, és ekkor ért az első meglepetés, amire nem is számítottam:

A nyitott ablakból kinyúlt a kezével és a vállprotektoromba bokszolt!

Egy kis offtopic szolgálati közleménnyel kezdeném a mai bevezetőt. Ismét csak regisztrált felhasználóként tudtok kommenteket írni. Egyszer már bevezettük ezt, de mivel sokan kértétek, hogy állítsuk vissza a teljesen szabad hozzászólást, ezért engedtünk és töröltük a korlátozást. Mostantól az összes blog.hu-n futó blogban csak regisztráció után tudtok hozzászólni, köztük itt is. Az erről szóló hivatalos közleményt itt olvashatjátok és kommentálhatjátok (egyúttal kérem, hogy csak ott tegyétek, itt ne).

No de térjünk rá mai témánkra. Dávid mellre szívta, hogy pont azon a nyúlfarknyi kis szakaszon fotózták le gyorshajtás közben, ahol adott sebesség mellett a legnagyobb büntetést lehetett kiszabni rá. Mellesleg az érintett lakott területen nem is lakik senki.

Egyszerű ám mégis tanulságos történetet mesélnék el rendőrökről, büntetésről, szemétségről, tanulságokról.

A sztori a repülétér melletti csomópont, kereszteződésben játszódik. Adva van a sok sok autós, aki a 400-as elkerülő úton érkezik a városba. Az autóútról jövet 100-ról (végig 100-as tábla) először jön a 90-es, majd a 70-es lassító tábla. Innentől kezdve végig a gyorsforgalmiig 70km/h a megengedett sebesség.

Érdemes megfigyelni Matty levelében azt, hogy ahogy az elején még felsejlik benne a gondolat apró csírája, hogy lehet tanulságos a vele megesett történet, ám az amúgy nem kifejezetten terjedelmes írás végére eljut arra a pontra, amikor már ki is jelenti ennek az ellenkezőjét. Kellemes péntek délutáni önmarcangoló beismerés alább.

Talán lehet tanulság az én apró kis történetemben is. Ha gondoljátok, kirakhatjátok mások okulására. Jelen történetben egyetlen hülyegyerek szerepel, nevezetesen én.

Éppen a cimborámmal autóztam hazafelé, és megkért, hogy dobjam ki az Aréna bevásárlóközpontnál. Így is tettem.

Nem akartam a buszsávban megállni, mivel mindenki ott akarja megúszni a Kerepesi úti dugót. (nem, se busz, se troli, se taxi nem jött mögöttem. A buszsáv nem arra való...) Az első adandó (összesen négy sávos) bejáratnál behajtottam a kis Twingoval, majd meg is álltam, hogy az utasom mehessen útjára. Még meg is jegyeztem neki, hogy szaggatott vonal van felfestve, tehát bátran megfordulhatok.