autózz!

Ideig-óráig mindannyian sokkolódunk, ha valami borzalmas balesetről látunk képeket, de sokszor már pár érzékletes sor is elég. Riki úgy gondolta, már kellően jól tudja kezelni az idegesítő helyzeteket, de saját magát lepte meg, mert mégsem.

Mint szinte mindenki, aki ide írt, leírhatnám, hogy „eddig olvastam, most viszont leírnám a mai történetemet...” De máshogy kezdem...

Érdekes olvasni ezeket a sztorikat, komolyabbakat, balfékeskedőket, majdnem tragédiákat, mert az ember minden nap tanul valamit. Ma viszont a saját példámon tanultam meg, hogy van hova fejlődnöm. Emberileg. Messziről jöttem, amikor fiatal suhanc voltam, követtem el bőven hülyeséget, nemtörődömségből, figyelmetlenségből, de volt, hogy szándékosan is. Azt hittem azóta lenyugodtam. Harminc felett, egy kétéves kislány apjaként már tényleg nem okoz problémát 115-el menni a külsőben autópályán, csak az előzésekhez gyorsítani 130 fölé, sőt utóbbiban olyan metódust találtam, ami új távlatokat nyitott: nyugalomban, kipihenten érkezni a Balatonra, ami előtte sose jött össze. Ja, tíz perccel hosszabb akár, de meg tudom oldani, hogy vagy korábban indulok, vagy nem érdekel, hogy tíz perccel később érek le nyaralni. Mert nem erről szól. Erre ma kibújik belőlem az állat...

A HÉV átjárók specialistája, Levente ismét jelentkezett, már megint balhé volt, csak most Csillaghegynél. A változatosság kedvéért.

Nemrég írtam egy HÉV átjárós esetemet és mit ad az Isten, most pénteken újabb sztorim van, szintén egy HÉV átjárós történetet. A helyszín maradt a III. kerület, és ezúttal a Csillaghegyi HÉV megálló. Most ezúttal saját ábrát mellékelek mert elsőre bonyolult lehet a helyszínt nemismerőknek.

Google térképért katt ide!

A kereszteződés a Szentendrei utat jelöli keresztben. Szemben az Ürömi út, a három kocka három kocsit jelent, mely a Mátyás Király úton van. A piros kocka jelöl egy betonkeverőt, a kék az én kocsim, a zöld pedig a renitenskedőt. Próbáltam jelölni a kereszteződésben megengedett haladási irányokat abban az esetben ha piros jelzés van a Szentendrei úton lévőknek.

A sztori lényege, zöld jelzés, HÉV nem jön lehet menni, de sajna egy betonkeverő elég lassan indul el főleg, ha éppen mixeli is a terhet. Már a HÉV átjáróban vagyunk amikor hírtelen jobbról erős duda szót hallottam, és jobbra látom, hogy a mögöttem lévő gondolta úgy, hogy megelőz engem és a betonkeverőt, mindezt alig 15-20 méteren.

Péter a bokorban, fa tövében és ki tudja még mi mindennel álcázott fura helyeken elhelyezett sebességmérők ellen tiltakozik. Mért van az, hogy sok helyen nem figyelmeztetnek minket, hol számíthatunk radar kontrollra, hiszen így a kecske is jól lakna, vagyis ennek tudatában nem szegnénk szabályt és a káposzta, tehát a pénzünk is megmaradna és költhetnénk mondjuk kakasos nyalókára vagy bármi más szívünknek kedves dologra.

A sebességhatárok betartása és be nem tartása örökös, kimeríthetetlen téma. Minap egy érdekes szituációra lettem figyelmes utazásom közben, aminek könnyen lehet, hogy áldozatul estem.

Adott a helyszín: 8-as főút, Várpalota külterülete, Veszprém felé. Ez az út viszonylag frissen felújított, 4 sávos főútvonal, városon kívül 110 km/h sebességkorlátozással, csomópontoknál és lakott helyeken 70 km/h
táblákkal. Én óra szerint 69 km/h sebességgel, nyugodt tempóban autóztam a külső sávban, követve a forgalmat, ahogy az előttem kb. 30 méterrel haladó teherautó. A belső sávban valamivel gyorsabban haladó személyautók közlekedtek. Majd, a Várpalota lakott terület vége tábla előtt kb. 100 méterrel, a bevágás szélén, fent, (az útkorona felett kb. 10 méterrel), figyelmes lettem egy fehér Opel Astrára, amiben két egyenruhás úr foglalt helyet, és valószínűleg Fáma Lézer nevű készülékükkel pásztázták az utat...

Az első pakli autóskártya már meg is érkezett a nyerteshez, aki a legjobban meg tudta tippelni nemrég, hogy hány komment született bő egy éves fennállunk alatt összesen.

Most eljött az idő, hogy a második csomag kártya is gazdára találjon, amihez mindössze egy nagyon egyszerű kérdésre kell helyesen válaszolnotok. Kérdésünk az alábbi képhez kapcsolódik:

Milyen márkájú autó motorházteteje látható a képen?

A válaszokat most is kommentben várjuk nagy-nagy szeretettel. Nem kell a pontos típus, mindössze az autómárkára vagyunk kíváncsiak. Mindenki csak egyetlen egy választ adhat meg, aki többet ír, annál az elsőt vesszük figyelembe. Utólagos módosítás sincs, az esélyegyenlőség miatt pedig aki nyert már autóskártyát tőlünk, az ebből a dobásból most kimarad. Aki először beírja a helyes választ, az nyer.

Van az úgy, amikor az ember úgy gondolja, hogy csak és kizárólag a másik miatt történik valami. Zsolt leveléből legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy szerinte a kamion kényszerítette gyorshajtásra. Sztori ajándék gyorsulgatós bónusszal a végén.

Nézegetvén a teherautós eseteket, nekem is eszembe jutott egy történet. Rendben van hogy sokat vezetnek, ők is sok hülyét látnak, és a magasba ülve más az élmény, de amit a nyáron művelt egy kamionos, azt a mai napig nem tudom megérteni.
 
Történt ugyanis, hogy hazautamban beérve egy faluba a második utcánál bekanyarodott elém egy jó hosszú, auószállító kamion. Gondolta épphogy befér elém, így is tett, én meg lassíthattam rendesen. Önmagában ezt a műveletet sem értem, ugyanis vasárnap dél lévén az egész faluban kb mi használtuk a közutat.

A lényeg most jön: kereszteződés, hát ő is balra fordul, de nem gond, ahogy fordulok mögötte, látom hogy egész a falu végéig szabad a pálya. Így tehát amint megnyílik a záróvonal, a 20-al haladó járművet -teljesen szabályosan - elkezdem előzni. Mikor már közeledek az elejéhez kezd igen furcsa lenni a dolog: én csak nyomom a gázt, a kis házak mosódnak el, a kamion pedig mellettünk "áll"...
 
Végülis 90 km/h val sikerült elé kerülnöm lakott területen belül.

Ákos posztja valószínűleg felkorbácsolja majd a női vezetők  indulatait és okot ad az erősebbik nemnek az élcelődésre, de a derün túl azért ismerjük el, mindenkinek lehet rossz napja.

Van egy kicsit rendhagyó, de vicces történetem, gondoltam leírom nektek.

A történetben szerepel egy utca, melyiknek egyik oldalán garázsok sorakoznak az útra merőlegesen, másik oldalán pedig autók parkolnak az úttal párhuzamosan. Az utca szélessége kb. 1,5 sáv, így a garázsokból akkor is ki lehet állni, ha a túloldalon parkolnak. Mert általában szoktak. Én a saját garázsom előtt parkolok alsó-közép méretű „hatalmas” autómmal (a garázs dugig van mással), előtte-mögötte épp senki. A garázsom mellett a szomszéd garázsa.

Reggel lemegyek a garázshoz, mert ma olyan napom volt, hogy biciklivel megyek. Elkezdem kihámozni a bicajt. Közben megérkezik az amúgy nagyon aranyos szomszédasszony, aki aznap valószínűleg bal lábbal kelt. Van ez így… Garázsajtaja kivágódik, hasonlatosan hatalmas méretű alsó-közép kocsiba beül, ferdén kitolat az én autóm felé, majd balra előre – jobbra hátra – balra előre –jobbrahátra és már menetirányba is áll. Kiszáll, hogy becsukja a garázsajtót, közben matatok a bringával és a ruhával a saját garázsom előtt. Hallom, hogy becsmérlő megjegyzéseket címez felém, miszerint ugyanmár álljak odébb a kocsimmal, mert nem igaz, hogy én mindig… Az értelmetlen vitákba nem szoktam belemenni. „Jó” szócskával nyugtázom a felém intézett request-et. Kicsit folytatta még, kocsiba beül, ajtó jól becsap, elhúz.

Richelieu újabb olvasmányos kis történettel örvendeztetett meg minket és úgy gondoltuk ez a sztori is megér egy posztot. Folyamatosan bővül az autós társadalom szélsőséges magatartást mutató példányainak tárháza. Íme a csendes, autós nyelvre fordítva lassú őrült, aki békésen poroszkál az úton, de egy apró szikra és dühöngő őrültté változik. Érthetetlen.

Újabb történet, nem tudom, engem üldöznek az ilyenek? Vagy egy óriási kormányszintű reality szereplője vagyok, és az autóm tele van kamerákkal?

A minap esett meg reggel, hogy úgy 07.15 tájban autóba ültem azzal a feltett szándékkel, hogy a.) eljuttatom gyermekem az iskolába, hadd legyen belőle ember; b.) utána elmegyek dolgozni, hogy legyen miből taníttatnom őt, hogy ember legyen. El is indultunk a Pomázt Szentendrével összekötő úton, mely Pomáz észak-észak-nyugati oldalán vezet Szentendre déli kapujához, a méltán híres szupermarket és a még-odaillőbb yacht bolt között érve célt. Ennek az útszakasznak az elején, még a HÉV sínek előtt értem utól egy piros kombi "majdnem mi autónkat", ránézésre lehetett kb 9-10 éves autó, korához mérten tipp-topp állapotban. Az úriember aki a gépjárművet vezette, hátulról teljesen átlagos, klisé mentes személyiségnek tűnt. Igaz, megközelítőleg 25-30 Km/h sebességgel haladt, ami nem tűnt teljesen célszerűnek, de mások vagyunk, neki lehet, hogy épp jól esett.

Nem is olyan régen pakoltam ki a blogra néhány saját készítésű piros lámpán áthajtós videót, sajnos nem kell sokat autózni ahhoz, hogy ilyesmit lásson az ember. Judit sem kerülhette el a sorsát, az meg különösen sokkolta, hogy Újpesten milyen nagy koncentrációban szembesült a szabályszegésekkel.

Bár gyakran olvasom a blogot, nem gondoltam hogy én is billentyűzetet fogok ragadni. Viszont a kedden látottak, már annyira felháborítottak, hogy megosztom veletek. Az eset, illetve mindkét eset, amiről írni szeretnék most kedden történt. Összekapcsolja a két történetet, hogy mennyira semmibe veszik néhányan nemhogy a sebességhatárokat, vagy a táblákat, de a közlekedési lámpákat is.

Az első eset: Újpest, Árpád út. Itt az Árpád úti felüljáróról érkezőket, illetve a vasútállomás felől becsatlakozókat lámpa fogja meg, aki ismeri a környéket tudhatja, hogy van 1 balra kanyarodó sáv és 2 egyenesen folytatódó, és a lámpánál 2 aránylag kisforgalmú utcáról lehet az Árpád útra kikanyarodni. Ennél a lámpánál várakoztam balra kanyarodásra, és a másik két sávnak szintén piros volt a jelzés, mikor a visszapillantó tükörben azt láttam, hogy a mellettem várakozó sávban egy kocsi meggondolta magát és az egyenes helyett inkább tekeri át a kormányt az én sávomba.

Konstatáltam hogy elfér mögöttem a manőverével és nem foglalkoztam vele többet, mikor a következő pillanatban már a bal oldalamon láttam felbukkani. A türelmetlen autóstárs úgy érezte, hogy őt nem tarthatják fel a rendkívül sürgős teendőiben holmi lámpák, meg a sok bamba aki még szót is fogad a tilos jelzésnek, és úgy döntött, mivel a szembejövők is várakozni kényszerülnek a lámpa miatt, megnyílt az út előtte a haladásra. Azt nem tudom, hogy a keresztutcákból kifordulókra, vagy áthaladókra mennyire figyelt, mindenesetre sikeresen nyert kb 20 métert ezzel a manőverével, hiszen a következő piros ismét feltartotta a haladásban. Itt viszont már kevesebbet gondolkodott, és az Árpád út-Laborfalvi utca kereszteződésénél lévő lámpát hasonlóképpen - a sorban várakozó 2-3 autót a záróvonalon átvágva megelőzve - semmibe véve haladt tovább.

A rendőrök karjelzéseinek jelentésével valószínűleg többen tisztában vagyunk, mint a sötétben fényjelzéssel történő irányítással. László jól megkapta a rendőröktől, hogy ő bizony rosszul tudja. Kérdés pontosan hogyan is hadonászott a közeg és mindebből mit lehetett látni szakadó esőben.

A következő történettel kapcsolatban szeretném hallani a véleményeket. Az eset éjszaka történt, szakadó esőben, valahol egy főúton.

Az amúgy kis forgalmú úton egyszercsak feltűnt, hogy a szembe sávban több villogó kék lámpa közeledik, köztük meg valami nagyobb jármű. Elsőre azt gondoltam, hogy valamiféle rendőri felvezetésű konvoj, de közelebb érve már látszott, hogy nem halad, hanem állnak a szembe sávban jobbra kihúzódva. Mivel a saját sávom szabad volt, még a felezővonal közelébe se lógtak be, némi lasítás után elkezdtem elhaladni mellettük. Őszintén szólva mai napig sem tudom, hogy mi volt az, egyrészt előre figyeltem, másrészt az oldalablakom annyira vizes volt, hogy csak elmosódott fényeket láttam.

Vic Torio szinte már terápiás célzattal zúdít ránk rengeteg kérdést három témakörben, ami tulajdonképpen egy gyökérből fakad. Biztosan ti is hozzá tudtok tenni még ehhez, de ha érdemleges válaszok is születnek az még jobb.

Azt szeretném megkérdezni, hogy miért hiányzik a magyar közlekedés irányítói/szervezői köréből az átgondoltság? most nem atomfizika szintjére gondolok, olyan alapvető dolgokra, ami józan paraszti ésszel viszonylag egyszerűen kezelhető lehetne, és viszonylag nagy eredménnyel járna.

Elöljáróban annyit, ingázom nap mint nap Dunakeszi-Bp belváros távon ezek alapján bosszantanak dolgok, melyből a teljesség igénye nélkül 3 téma

Van a motorosok közt a gyerekkorában elnyomott és folyton szekált, kisebbrendűségi komplexussal küzdő fajta, aki mindenáron meg akarja mutatni, hogy ő milyen bátor, vagány faszagyerek. Garga is egy ilyenbe botlott bele, majdnem szó szerint.

A következő eset tegnap délután négy körül történt. M1-es Győr felé tartó szakasza, 40-es kilométerkő környéke. Az időjárás jó volt, a pálya tiszta, ideális feltételek az autózáshoz. Talán picit több is volt 130-nál a tempó. Haladok magamnak előre, beérek egy nyergesvontatót. Tükör, index, tükör, tükör, mert az utak tele vannak kihaénnem, kivagyokén fazonokkal.

A teherautó közepénél járok, látom iszonyat tempóban jön az "én apám a gazdgagabb" motoros. Tolja le a népet maga elöl. Az "én apám a gazdagabb" motoros különleges ismertetőjele, hogy a Nyugatinál az óra alatt szokott állni hasonszőrű cimboráival és hiába vesz 3 milliós motort neki az apja, mégis mackóalsóban és pólóban használja. Mögötte a csaja, általában ostoba és általában kiskorú:).

Ismerős a szituáció. Vétkes fél értetlen tekintete, sőt felháborodása követi a majdnem csattanást. A többiekben az ütő megáll, hogy lehet valaki ilyen felelőtlen? Vagy ha ennyire nincs tudatában, hogy rajta kívül mások is közlekednek még és szeretnének életben maradni, akkor talán vissza kéne adni a jogosítványt, ami elvileg arra jogosít fel, hogy a forgalomban biztonságosan és felelősségteljesen részt vehessen. Szegény Reklám Pisti az angyalok létezésével nyugtázta az esetet.

Régóta kacérkodom az ideírással, hát most akkor nesztek. Ahogy ismerem magam, lesz még több beírás is.

Alapvetően miközben széjjel röhögöm a pofazacskóm szélét néhány beíró hihetetlen szókezelésén, azért mélyen legbelül ott van bennem a szomorúság is, hogy uramatyámkrisztus, csoda, hogy élek még. Na ez túl szépre sikerült, vágjunk bele. Történet színhelye: szentendrei út, városból kivezető oldal, a Mozaik Strasse felüljárótól a palacsintázóig (ahol a történet kicsúcsosodik majd) terjedő szakasz. Időpont: szeptember 11.....nomen est omen.

Eseménysor: adott az este 8 utáni hazafelé ténfergő embertömeg. Mármint az autós-tömeg, köztük én is. Miután nem siettem, és mert hazánkban ha sietsz, akkor át kell térni a londoni vezetésre (szélső sáv, nem belső, mert az ott státusz hely, jogosítványba bejegyzett foglalási számmal), így volt lehetőségem belekóstolni a beslő sáv izgalmába, avagy az önzetlen ámde nyugodt vesedonorok kis milliőjébe. Ott jöttem. Aki már járt az említett környéken tudja, hogy amint lejössz a felüljáróról, néhány száz méterre van egy lámpa, ami megfelelő ütemben "elérve" épp piros lesz. Ezért nem siet senki a sok felfedezetlen fittipaldi-palántán kívül, mert mindenki tudja: felesleges, csak a fékeid füstölöd és szép mintákat rajzolsz a gumiddal az örökkévalóság részére az aszfaltra. Ezért egyszerrre érkeztünk oda, én a belső sávban álltam meg, első helyen. Épp telefonáltam kihangosítóval (mert a headset már Captain Kirk-nek sem állt jól, és egy gyermekkori nád-dobálós baleset óta a fülkagylóm némileg növenyinorbisodott, így az kilőve), mikor zöldre váltott a lámpa, és testületileg, mintegy közösségi jelleggel elindultunk a következő lámpa felé.