autózz!

Roland alábbi sztorijában az útterelőket hiányolta, mikor hazafelé tartva mindegyik úton "falba" ütközött és még a frissen beüzemelt navija is cserben hagyta.

Rendszeresen olvasom az oldalt, és gondoltam közlöm másokkal is a történteket.

(a kép csak illusztráció)

Pénteken mentünk Bajára. Vasárnap már jöttünk is haza, Békéscsabára, amikor történt az eset, kb. 17:00 körül. Hódmezővásárhelyig minden rendben volt. Az első lámpánál balra, át a vasúton, majd ahogy visz az út, jobbra. A mellettem ülőtől hallom, hogy a következőnél forduljak balra. Gyanús volt, mert már messziről lehetett látni a piros-nyilas hosszú táblát. Ahogy közeledtem, világossá vált, hogy mi itt nem fogunk elmenni, mert teljesen le van zárva.

Tegnap megejtettük az autózz!blog első találkozóját a Vértesben Gánton, gyönyörű környezetben, csupa jófej ember között. A notórius kötekedők valahogy csak nem érkeztek meg, viszont meglepetésre többen motorral jöttek köszönhetően a közeli kanyargós, dimbes-dombos utaknak és a tökéletes időjárásnak. Ebből is látszik, hogy a motoros és autós nem feltétlenül kell, hogy minden esetben utálja egymást, főleg, hogy akkor sok embernek saját magával is vitába kellene szállnia. Az meg ugye enyhén skizofrén állapotokat mutatna.

De mindennél többet mondanak a fotók, a két oldalt lévő kis nyilacskákkal tudtok lapozgatni, rákattintással pedig nagyobb méretben megnyitni a képeket.

Rögtön érkezéskor rendszerint a kresz teszttel kezdtük sokkolni az embereket, amit természetesen több órán át tartó kutatómunkával a lehető legszivatósabb kérdésekből állítottuk össze. Ez olyan jól sikerült, hogy ha mindezt valódi vizsgán kellett volna kitölteni, akkor bérelhettünk volna csuklósbuszt sofőrrel, mert senki nem ment volna át. Mellesleg ráadásul sikerült mindenkinek az utca bal szélére parkolnia. Na jó, rajtunk kívül egész nap ha két autó elment ott, akkor lehet, hogy sokat mondtam. Meg ott volt árnyék.

Amíg SilentSound képeket válogat a tegnapi eseményekről, addig íme egy kis olvasmány, hogy addig se unatkozzatok. Levélírónk, Balázs, alábbi irományát Dosztojevszkij és a magyar közlekedés témája: Bűn és bűnhődés címmel küldte el nekünk, de ez túl hosszúnak bizonyult, viszont ide kellett írnom, mert szorosan kapcsolódik az alapgondolathoz, melyet átfogóan taglal nekünk remélve, hogy tanulunk mások és a saját hibáinkból is. Az ékezetek útközben lepotyogtak, de enélkül is tökéletesen érthető.

Olvasva a torteneteket mindig felmerul bennem a kerdes, miert nem latjak magukat a szereplok objektiven meg napokkal, hetekkel az esemenyek utan sem? Osszegeznek nehany szituaciot amirol az elmult idoszakban itt (is) olvastam.

Letolas az autopalyan:
Mindenki fel tudja merni, hogy mekkora a sebessegkulonbseg ket auto kozott. Ha autopalyan sebesseghataron (gyengebbek kedveert 130, kiveve ha sebessegkorlatozas van ervenyben) autozok a szelso savban (belso nem tartos haladasra valo ugye), es a belso savban gyorsabban halad valaki, ket lehetoseg van

Már csak egyet kell aludni szombatig, egyre jobban közelít a visszaszámláló a nullához. Ha szeretnéd tudni, mi lesz holnap, katt ide! Meg még ide is!

Úgy néz ki, jó lesz az időjárás is, az idokep.hu-n Ti is megnézhetitek, de 26°C körül lesz a csúcs, néha felhős, néha napos idő lesz, féltünk a bőrig ázástól, de a várhatónál alkalmasabb időjárást nem is kívánhatnánk!

És ha ez még nem elég, ennyi mindennel lesz kitömve holnap az autóm és Magpet sem jön üres kézzel!

Levélírónk J, azt sérelmezi levelében, hogy miért kell teletűzdelni indokolatlanul korlátozó táblákkal egy autópályát. Lehet-e úgy trükközni, hogy az emberek mindenképp belefussanak a gyorshajtás bűnébe? Az objektív felelősség rémétől vezérelve veszélyes szituációkba keveredhetünk ilyen helyeken, ha hirtelen fékezésbe kezdünk és ez sokszor sokkal kockázatosabb lehet, mint a kicsit tempósabb közlekedés.

Holnap találkozó, gyere Te is!

Előjáróban elmondanám, hogy a Fehérvár és Érd közötti 3 sávos M7-est gondoltam a legbiztonságosabb hazai autópályának. Egészen e hét elejéig.

Elmondanám magamról, hogy nap mint nap használom az M7-est, ugyanis ezen járok dolgozni. Mivel saját kocsival járok, amit nem szeretnék széjjelhajtani. Általában 120 és 130 közötti sebességet használok. Nem többet, mert akkor elszáll a fogyasztás, és nem éri meg azért az 5 percért, amit a nagyobb sebességgel nyernék.

Péter igencsak pechesnek bizonyult és a sebességmérők karmai között landolt. Úgy tűnik nagy a szigor. Kérdés, hogy van-e a rendőröknek mérlegelési joga és ha igen, mégis hol vannak a határok? Tájékozottak vagyunk-e a jogainkról és tudunk-e védekezni az esetleges igazságtalanságokkal szemben? Levélírónk számít az építő jellegű kommentekre, ahogyan mi is rátok szombaton, ahol személyesen is megoszthatjátok egymással tapasztalataitokat ezzel kapcsolatban is!

Szeretném megosztani Veletek a tapasztalataimat. Minap este jöttünk hazafelé vidékről, én vezettem, apám mellettem ült.

Kb. 55 km/h-val haladhattunk át lakott területen, majd a község (Nagykáta) végéhez közeledve, egy kanyar után, leejtőn kb. 60-65 km/h-ra gyorsultam egy pillanatra, követve az előttem haladó autóst, ami mögött a követési távolságot megtartva, kb. 50 méter megtétele után visszalassítottam kb. 50 km/h-ra, mivel az előttünk haladó is így tett. Ekkor szólt apám, hogy figyeljek, mert lehet, hogy radaroznak. (a traffipax kb. 5-600 méterre lehetett akkor tőlünk). A község vége táblánál állt egy rendőrjárőr pár, aki mérte a haladók sebességét. Az előttünk haladót, és minket is megállítottak.

Avagy levonhatjuk a következtetést, hogy aki teamécses fényénél poroszkál az úton, annak valószínűleg belül is hasonló, kialvófélben lévő lángocska pislákolhat a fejében. Andrew is mea culpa-zik egy sort, de mindezt csak azért teszi, hogy mi többiek okuljunk az esetből. Szombaton együtt is okulhatunk élőben Gánton, gyertek! Ma 16:00 és 17:00 között pedig hallgassátok a Radio Q FM 99.5-öt, vagy online itt, mert abban leszünk benne meginterjúztatva.

Autós sztori, mi más, az se baj, ha egy a sok közül, de tanulságos. Én is hülye voltam, de megtaláltam azt, aki ezt kihozza belőlem.

Íme: Veszprémből Felsőörsre autóztam a minap, kellems este volt, kihalt utak, sötétség, ami ilyenkor szokás. Autóm egy szakadtnak tűnő, ám belül kicsit izmosabb Favorit - nem röhögni - komoly futóművel, fél A-s motorral, szóval megy a kicsike rendesen. Óvatos duhajként közlekedek, csak az elképedt arcokat szeretem nézegetni, amikor ellépek a zöldnél :)

Úgy alakult, hogy ma délután valamikor négy és öt között, várhatóan fél öt körül a Radio Q-n fognak egy telefonos interjú keretein belül kifaggatni engem a blogról, azon belül is a szombati találkozóra fókuszálva és mindent megtudhatsz a blogról amit már eddig is tudtál, a találkozóról pedig talán egy kicsivel többet is.

Ha autóban ülsz az emlegetett időpontban, akkor a bal oldali logóból kikövetkeztethető FM 99.5-ös frekvenciára hangolódva Budapesten és környékén (szerencsésebb helyeken pl. Kecskeméten és Székesfehérváron is) tudod meghallgatni, ha pedig még akkor is számítógép előtt ülsz, akkor itt válogathatsz a többféle online hallgatási módszer közül (jobb-felső sarok).

[Updated: 2008. 07. 04. 10:15]

SquareWire jóvoltából rögzítésre került az interjú, innen tudjátok letölteni mp3 formátumban. Az első kb. 2 perc sajnos rossz minőségű, de utána már tiszta és érthető.

Akik nagyon unatkoznak így nyáron a munkahelyükön vagy épp otthon, azoknak MiszterMuhaha nagy szivességet tesz, mert az átlagosnál hosszabb és ezzel együtt igen élvezhető ijesztőnek induló, de röhögőgörcsben végződő történetet küldött nekünk. Mi meg naná, hogy kitettük, röhögjétek ki a lilafejű főhőst ti is, holnapután meg gyertek a gánti találkozóra és vele is találkozhattok! Mármint nem a viperás idiótával, hanem aktuális sztorink beküldőjével. Ma 16:00 és 17:00 között pedig hallgassátok a Radio Q FM 99.5-öt, vagy online itt, mert abban leszünk benne meginterjúztatva.

Hónapokkal ezelőtt történt, eddig nem volt ihletem megírni, de a múltkori viperás poszt megadta a végső lökést.

Az a reggel is úgy kezdődött, mint a többi, még nem sejtettem, hogy mi vár rám. Csak percek kérdése volt, hogy életem egyik legemlékezetesebb közúti összetűzése megtörténjen :)

A Petőfi Sándor utcában az út bal széléről indultunk cimborámmal a megpakolt kisteherautóval. Ebben az utcában ugye van a rendes, haladós sáv (itt indultunk el a parkolóból, szépen óvatosan, ne törjük össze e drága portékát), meg ugye a busz-sáv. Már haladtunk a kocsival, mikor is ki kellett kerülnünk egy bal oldalon, nem túl szabályosan parkoló kocsit. Ez avval járt, hogy egy kicsit átlógtunk a busz-sávba. Úgy gondoltam, ebből baj nem lehet - busz ugyanis sehol, kanyarodni a buszsávból meg csak bő két sarokra lehet. Ekkor igen tempósan beért mellénk egy Skoda Fabia, és dudálással jelezte, hogy leszek szíves kotródni, mert őneki itten dolga van, halaszthatatlan.

Egy picit megilletődtem, aztán a Kempinsky magasságában lassítania kellett, ekkor szóltam neki, hogy neki abban a sávban nem sok keresnivalója lett volna. Nem volt anyázás, max. egy, a mondat végén a hangsúly levitelét erősítő vazze. A József Attila utcánál emberünk liluló fejjel beállt mellém jobb oldalra, a forgalom elől elzárt területre, ordítva feltépte az ajtaját és kiugrott a kocsijából. Tudom mi az illem, én is kiszálltam, hogy üdvözölni tudjam. Ő meg csak ordít, hogy anyukám prostituált, én magam pedig homoszekszuális lehetek, minek ugatok neki vissza. Mondom neki, hogy cimbora, amikor rámdudáltál, jobbról előztél, busz-sávban, és ez bizony nem túl szabályos, talán nem neked kellene, hogy feljebb álljon. Ő csak ordít, magyaráz, hogy ő jóindulatból, kultúráltan rámdudál, én meg ugatok neki...

Antal azon naívak közé tartozik, akik eddig azt hitték, hogy ittas sofőrök csak szombat éjjelente fordulnak elő az utakon. Van itt nem messze egy kocsma, ami előtt késő délutánonként rendszeresen látok betegszállító autót, gondolom mindig viszik elvonóra az alkeszokat onnan. Vagy a sofőr beugrik inni egy limonádét ebben a nagy melegben. A szombati találkozóra semmiképpen se így alapozzatok, jó idő és jó hangulat várható!

Hétfőn délután Dunaharasztiban történt az eset. Megálltunk egy non-stopnál,ahol némi ásványvizet vételeztünk magunkhoz, haver boltba be, én kint bagóztam. Kijött egy kb. 45 körüli úr (?), szürke koszos ujjatlan pólóban, szürke rövidnadrágban (így utólag talán koszos volt, és a fehér az alapszín, de nem biztos) és megállt egy bicikli mellett.

Körbenézett, majd egy frissen vásárolt felest (aki nem ismeri, az menjen el az első non-stopba és találhat whiskeytől kezdve barackig mindenfélét a koránkelő munkások számára) megivott egyhuzamba. Egészségedre, mondom magamban, nekem még van néhány kilóméterem, mire ihatok egy hideg sört.

Vártam, hogy a jóember felpattan a bringára, majd elteker. Nem.

Anita meglepő történettel szolgált nekünk, melyben az őrangyalok kinyújtott karja két izmos, szlovák, audis legényben manifesztálódott.

Sziasztok, a következő történet talán 2 perc alatt játszódott le, nekem mégis örökkévalóságnak tűnt és talán még soha sem rettegtem ennyire.

Az M7-esen vezettem a családi Octaviát Győrből Budapestre. Hátul a két gyerek (2 és 4 éves lányok) az ülésükben aludtak, engem is nagyon kerülgetett az álmosság, zenével próbáltam kicsit segíteni rajta. Valahol a tatai lehajtó környékén több autószállító kamiont értem utol, előzni kezdtem. Az említett álmosság miatt lehet, hogy nem néztem elég figyelmesen a tükörbe, mindenesetre valahogy a semmiből felbukkant közvetelenül mögöttem egy nagy fekete batár. Gyorsítottam, hogy minél hamarabb visszatérhessek a külső sávba, a gyerekek miatt persze csak módjával. Nem mondhatom, hogy tolt, sőt inkább pár méterrel lemaradt, ekkor láttam, hogy egy szlovák rendszámú Audi, de amikor már csak egy kamion volt hátra (korábban nem tudtam visszazárni, szoros konvojban mentek) villogni kezdett és a dudát is megnyomta párszor.

Levente valószínűleg túl sok autózz!blogot olvas, vagy azt gondolja, hogy a sztorikat néhány ember írja nekünk, akikkel valamiért sok rossz történik. Reméljük, hogy koránt sem ilyen rossz a helyzet, csak ha épp a 10 millióból valakivel történik valami posztra méltó autózós esemény, az rögvest beküldi nekünk, ahogy ez most is történt. Szintén nem mehetünk el szó nélkül a Picassot is megszégyenítő, poszt vége felé fellelhető képi ábrázolás mellett sem.

A postírókkal ellentétben én ritkán találkozom idegbetegekkel az utakon, pedig szoktam közlekedni autóval és motorral is Budapesten és az országban, de most sikerült, cserébe rendszámos kép. Csak nagyon röviden:

- HFM-142 rendszámú Clio jön utánunk
- mi balra kanyodnánk, megvárom a gyalogost, idegbeteg barátunk fullgázzal el mellettünk a lenti rajz szerint (indexelt egyébként)
- következő kereszteződésnél hirtelen jobbra el index nélkül
- 100 méteres egyenes szűk szakaszon egy Passat mellett türemkedve el (nincs index)