autózz!

Kevés olyan téma van autós közlekedés kapcsán, ami nem fordult még elő itt nálunk, Aqweren talált egy ilyet. Mert autót vezetni nem csak az szokott, aki a volán mögött ül, sokszor az utas is úgy érzi, neki tevékenyen részt kell vennie a közlekedésben, ha kormányt nem tekergethet meg nem is pedálozhat, hát beszél. Vagy parázik, vagy osztja az észt, rendszerint persze jobban tenné, ha meg sem szólalna. Mosolyogva olvastam végig az utastípusokat, mert mindegyikre van példa az én környezetemben is.

Régóta vagyok olvasója a blognak, és mindig elengedem a gyalogosokat, udvarias vagyok a biciklisekkel és motorosokkal és mindig szabályosan, a sebességkorlátozásokat betartva közlekedem :DD Amiről írni szeretnék az nem annyira szorosan kapcsolódik a közlekedéshez, bár közvetve befolyásolhatja azt. Mostanában mindenféle embereket viszek az autómban, akik egyébként tündériek meg aranyosak, de valami számomra megfejthetelen ok miatt az autó mikroklímája teljesen kiforgatja őket önmagukból, a közlekedés, autóvezetés misztériuma előhozza énjüknek azokat a rejtett bugyrait, amikre nem feltétlenül lettem volna kíváncsi.

A közlekedés passzív résztvevőiről szeretnék beszélni: az utasokról. Minden emberekkel foglalkozó tudományág tipizál - nem tudom, létezik-e utas-tipológia, én mindenesetre alkottam egyet. Ezt szeretném megosztani veletek.
 
A legfőbb szempont az utasok csoportosításánál az, hogy belepofáznak-e a vezetésbe vagy sem? Lássuk először azokat, akik beleszólnak a vezetésbe.

Lehet, hogy NorbArt sztorijával bővül a sztereotíp körbe tartozó Suzukik színskálája? Mindenesetre párjának és neki ezúttal egy fehér példánnyal gyűlt meg a baja és alapjáraton 90/60-as vérnyomása is jócskán az egészséges határérték fölé kúszott egy nyugdíjas házaspár produkciójától.

Örök érvényű mégis minden nap aktuális közlekedési történetemet írnám le pár szóban...

Reggel, mint a rendes emberek nagytöbbsége szorgalmasan igyekeztem munkahelymre az M7 autópálya még Érd, Törökbálinti szakaszán. Mint minden reggel ma is többek között a torlódás és balasetek miatt komoly dugó volt, majd Érdig ért a sor vége. Mivel a Déli pu. nél dolgozok megtehetem hogy lejövök a pályáról Törökbálintnál és Börsön keresztül eljutok a célponthoz. Külső sávban totyogás, sebaj kimegyek a lekanyarodó sávba előttem fehér suzuki kedves fővárosi idős házaspárral. Ezzel még semmi baj jobban kell rájuk figyelni. Majd mikor nem volt hajlandó sebességbe tenni hanem csak gurult ahogy a lejtő engedte már kicsit kezdett szakadni a cérna. Egy rövid duda. Anniyra nem zavart volna ha előtte is sor lett volna és csak feleslegesen a nyakára megy, DE nem. A suzi előtt mintegy 100-150 méter szabadon és a mellette lévő sávből folymatosan sorolnak be az autók. Sebaj, hátha még nem ébredt fel. Mivel már egyre jobban idegesített, rövid dudálások. Ez sem hozta meg a kívánt eredményt. Kb 7 - 8 percig ment a tortúra mikor már a mellettem lévő kisbusz is látta hogy lassan borul a kultúra. Még egy utólsó esély eme csodálatos magyar viselkedés ésszerű megoldására. Index ki kisbusz beenged, majd a folytatás kitalálható...

Nemsokára jön a tél és vele egy csomó kellemetlen probléma az autósok számára. Reggelente a fagyos szélvédő kapargatása valószínűleg seninek nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Leha sztorijában az az érdekes, hogy vannak bátor emberek akik úgyis nekivágnak a világnak, ha csak egy lyukon keresztül nézelődve közlekednek.

Még év elején történt, hogy kollégámmal autózgattunk a városban céges autóval (jó, vagyonőr cég járőrautójában pöffeszkedtünk). Az Üllői úton haladtunk befelé, amikor nem sokkal a kispesti gödör előtt elénk kanyarodott egy piros WagonR.

Már az, ahogy balról elénk vágott, arra kényszerített, hogy felvonjam a szemöldököm, de a kollégám jól vezet, amúgy sem siettünk, hát szentségelni sem kezdtünk. Nem tudtam azonban nem észrevenni, hogy a korábban esett hó kicsit megroggyanva, de sértetlenül ül a hátsó ablak ablaktörlő lapátján, így téve lehetetlenné a belső visszapillantó tükör rendeltetésszerű használatát. Hiába na, én úgy vagyok, hogy percenként 2-3-szor minimum belenézek, mert tudni szeretem mi/ki van mögöttem. Ahogy óvakodunk e piros szuzuki mögött, nem kerülte el figyelmünket, hogy a terelővonalakat nagyvonalúan figyelmen kívül hagyja, kanyarodó sávokon átvág s még egy alkalommal konkrétan a szemben lévő sávban is közlekedett kicsit, amíg egy szembejövő le nem dudálta (szerencsére szombat délelőtti volt a forgalom). Ekkor kezdtem el röhögni "figyelj bazmeg, fogadjunk, hogy ennek a majomnak pont úgy van letörölve az első szélvédője, mint a hátsó!". A sofőröm előbb nem hitte, de egy kis helyezkedés, gyorsítás, előredőlés után be kellett látnia, hogy igazam van. Ekkor már ő is csak röhögött. Szóltam, hogy a következő lámpánál álljon mellé, mert én kiszálok és letörlöm a majom szélvédőjét.

Talán már mindenki tapasztalta autópályán közlekedve, milyen kellemetlen érzés mikor előzés közben a mögöttünk haladónak urológust játszani támad kedve és a közelebbi kontaktus elkerülése sokszor csak kicsin múlik. Sanyi vad indexeléssel küzd a probléma ellen. Jó módszer vagy sem, levélírónk hatékonyságról számolt be.

Nem vagyok az utak királya, de nem is szoktam döcögni az autópályán, általában normál 130-as tempóval megyek a külső sávban, és ha kell, előzök, aztán visszatérek a külsőbe, ahogy illik. A hétvégén az M1-esen jöttünk Budapest felé az 1,4-es Toyotával, a hátsó ülésen békésen aludt a másfél éves kislányunk.

Éppen előztünk egy kamiont, amikor látom, hogy a seggembe jön egy autó, a kocsink farától kevesebb mint egy méterre közelített meg. Mondom, épp kamiont előztem, ő is láthatta, hogy nincs hova mennem. Ránéztem a kilométerórámra, 150-nel előztem, tehát nem mondhatjuk, hogy lassú voltam.

Mostanában ki-kikacsintgatunk kis hazánk határain kívülre és posztolóink jóvoltából összehasonlító "tanulmányokat" olvashatunk, más országokban mi jobb vagy rosszabb közlekedési fronton hozzánk képest. Ezúttal Csaba osztotta meg velünk tapasztalatait és várja a ti észrevételeiteket írásával kapcsolatban és persze azon túl.

Kis késsésel most olvastam el a "Ki dönti el  mennyivel mehetünk?" c. cikket és kommentjeit, és jó szokás szerint előjött az Egyesült Államokkal való példálózás pro és kontra. A T. olvasóközönség épülésére szeretném hát közzétenni az alábbi információkat, ha már úgyis álmatlanságtól szenvedek egy denveri hotelben.

A kötözködő réteg kedvéért – tudjuk, itt nincs ilyen, kezek a combra leszorítva – az alábbi észrevételek és/vagy szabályok objektív jelleggel Colorado államra érvényesek, lévén a legtöbb állam rendelkezik saját szabályokkal. Ettől függetlenül az alábbi olvasmány általánosságban alkalmazható a teljes USA-ra. A hosszú lélegzetvételért előre is elnézést kérek, de talán érdekli az olvasókat egy másik kultúra közlekedése testközelből. Vágjunk hát bele néhány sztereotípiával, amiket nagyrészt a kommentekből szemezgettem ki, illetve gyakran hallok emberektől.

Azt hiszem, Györgyi hidegvérének köszönhette, hogy megúszta egy kis ijedtséggel a kamikaze bácsi akcióját. Nemrégiben egy hasonló, szembemenős sztorit olvashattatok, de ez annál is sokkal veszélyesebb, hiszen autópályán jóval nagyobb sebességnél, rövidebb idő alatt kell jó döntést hozni és persze ki az, aki itt szembejövő autóra számít?

Tegnap olyan sztori részesévé váltam, amilyet én még csak hülye amerikai filmekben láttam. Gondoltam, megosztom veletek is... Déli egy órakor, tökéletes látási és útviszonyok közepette autóztam kifelé Pestről, az M3-as kivezető szakaszán. Közel 400 km és csaknem 4 óra vezetés volt már mögöttem, úgyhogy jól esett volna mihamarabb célhoz érni. Ezt erősen akadályozta egy kedves autóstársunk (fehér kadettal), aki a külső sávban poroszkáló másik autótól fél autóhossznyival lemaradva, annak tempóját átvéve megakadályozott a gyorsabb haladásban.

Nem türelmetlenkedtem, nem villogtam, nem dudáltam, nem toltam le, nem mentem a seggébe - gondoltam, majd csak észbekap. De ez a történet nem az egymás mellett autózás jelenségéről szól. Épp egy felüljárón haladtunk fölfelé, amikor a fehér Opel egyszer csak ,,kacsázott" egyet, majd indexelt jobbra, fékezett, és behúzódott az addig mellette haladó autó mögé. Gondoltam, talán most jutott eszébe, hogy le kell mennie a következő lehajtónál. Én persze rögtön a gázra léptem, hogy mihamarabb elmehessek mellette, amikor a bukkanó tetejére érve döbbenetes látványban lett részem: a belső sávban, vagyis abban, ahol én mentem, a szalagkorlát mellett egy régi kadett - JÖTT VELEM SZEMBE! Miatta kacsázott a fehér opelos, mert a bukkanó miatt ő is későn vette észre, én meg nyilván még később...

Richelieu a következő posztot "népszerűtlen írás" megjelöléssel küldte el nekünk  valószínűleg azért, mert ha végigolvassátok, lesznek olyan pontok amivel majd nem értetek egyet, de szerintem szép számmal akad majd olyan is, aki osztja a véleményét.

Eljött hát az a téma, amivel kapcsolatban nekem is vegyesek az érzéseim, így hát előre elnézést, ha nem lesz túl összeszedett.

A téma leginkább emlékállítás szeretne lenni keresztapám előtt, aki tragikus autóbalesetben közel egy éve hunyt el. Pedig motoros volt, szénakazalok alól szedett ki veterán motorokat, összerakta őket, és low budget alapon indult az ország különböző pontjain veterán versenyeken, kicsinosított MZ és Pannónia motorokon, és sorba nyerte azokat. A csapata a felesége volt, mindenki kedvelte. Ő mesélt nekem sok extrém dologról, én a hétköznapibb esetekre hívnám fel a figyelmet.
 
Adott az a honfirtársunk, aki azt gondolván, hogy gyorsabban fog közlekedni 2 keréken, motorra vált autó helyett. Egyre többen gondolják így, és ez amúgy jó. Nekem is megfordult a fejemben. Ezzel azonban szerintem a motoros társadalom hígulásnak indult. A következő eseteket látom nap mint nap. Akinek nem inge ne vegye magára alapon olvassátok, és miután éltem a taljánoknál 6 évet, van összehasonlítási alapom. Ott ezek valahogy kevésbé zavaróak. Nem tudom miért.

Gyakorlatilag amint megszületett az autózz!kocsma - off topic, amellett, hogy nem lettek teleszemetelve a posztok, azonnal jött tőletek az ötlet, hogy ha már itt kocsmázunk, akkor ugyan üljünk már be valahová egy este személyesen is megismerni egymást, aki pedig ott volt júliusban Gánton, azzal újra találkozni. Most nyilván nem kockáztatunk meg egy szabadtéri rendezvényt, mert mégiscsak november van, ezért szavazásra bocsátottuk, hogy hová szervezzük a bulit, az időponttal együtt, ez lett belőle:

Időpont: 2008. november 14., péntek, 19 órától

Helyszín: Palacsinet, 1088 Budapest, Vas utca 7.
(általában palacsintázó és internetkávézó, ezúttal egyben pubot is csinálunk belőle)

Levélírónk arra kért minket, ne közöljük nevét. Lehet, hogy némileg hibásnak érzi magát a baleset miatt? Ha így van, akkor elég szörnyű, hogy idáig jutottunk, hogy a gyalogos elsőbbsége ellenére balesetet "okoz". Persze sokminden függ a körülményektől. Mennyire hirtelen állt meg az első autó, vagy mennyire volt jól belátható a zebra környéke. Vajon a gyalogos hogyan segíthet elkerülni az ilyen baleseteket? Egyáltalán segíthet-e?

Gyalogos vagyok. Gyalogosan mentem át a zöld jelzésben, a Váci úton. 2x3 sáv, középen sziget.

Átérek a szigetig, kinézek, egy-két autót elengedek, majd tétova óvatos lépést teszek az úttestre, mire egy bordó, a "rendes autós" kategóriából megáll, átenged. Lépdelek hát tovább közben kezemet felemelve megköszönöm a rendes autósnak, amikor tompa puffanást hallani. Egy ezüst merci koccant bele a bordó ... talán Rönóba. Addigra már-már teljesen átértem.

Van nekem is ismerősöm, aki keveredett már pisztollyal fenyegetős helyzetbe, ott még egy figyelmeztető lövés is eldördült. Gyula külső szemlélőként nézett végig egy hasonlót, ami közben majdnem őt is lelökték az útról. Jó kérdés, hogy egyáltalán mit keres fegyver egy pizzafutár autójában, mit keres egy gyerek kezében és milyen jogon fenyeget vele minden ok nélkül egy szabályosan közlekedő robogóst? (A pizzás cég nevének második felét én vettem ki, mindenki képzeljen oda egy tetszőleges keresztnevet.)

Tegnap, mindenszentek napján elég furcsa, ijesztő dolgot láttam, őszintén szólva meg is ijedtem. Az emlékezés virágait és az örök világosság mécseseit vittem feleségemmel és kislányommal Nagykanizsa felől Zalaegerszeg irányába, 90-100-as tempóval. Hahót községbe érve 50-es tempóval utolértem egy ezüst színű Wagon R+-t (JTT-258), a hátsó ablakában Pizzás [XY] zalaegerszegi pizzéria házhozszállítását reklámozva.

A falu után követtem, hiszen a 90-100-as tempót felvette ő is. A Barátipusztai kanyarhoz érve egy robogóst értünk utol, aki szabályosan, az út szélére lehúzódva csorgott a neki megengedett 40-el. Szemből a sok vasárnapi autós természetesen bal kerékkel a terelővonalon haladt, így kb 2-3 másodpercig követtük a robogóst, majd Pizzás [XY] elkezdte előzni a robogóst, persze mentem utána, amíg a következő jelenet le nem játszódott:

Az egyik legbosszantóbb dolog a sok közül, mikor éjszaka elvakítanak a reflektorral. Ezt lehet szándékosan illetve feledékenységből is művelni. Kuk22 egy kanyargós szerpentinen kapott az arcába fényáradatot, mert volt képe megelőzni az előtte vánszorgó hétvégi sofőrt.

A hosszú hétvége szombatján a napot Dobogókőn töltöttük, mint sokan mások, viszonylag későn indultunk vissza Budapestre. Imádok hegyen, sötétben vezetni, így relatíve tempósan jöttem. A relatívon nagy a hangsúly, mivel 90-100-nál gyorsabban nem mentem.

Gyér forgalom, kb. fél úton egy rövid egyenes alatt "estem rá" két, egyenesben 50-nel haladó, innen kanyarban fékező !?! autóra. Gondoltam apa bepiált, anya meg nem egy Schumacher. Mivel hegyi útról van szó, közelmentem, hogy a rövidebb egyenesekben is tudjak előzni, ha lehet, mert ilyen tempóban hazáig halál. Rövid időn belül sikerült mindkettejüket megelőzni. Amikor az első mellé értem elkezdte nyomni a dudát, amikor elé soroltam ezerrel villogott és rám nyomta a refit. Béna anya ilyet nem csinál, azzal lenne elfoglalva, hogy van kormány az autón, szóval gyakorlott sofőr fejtette így ki véleményét. (De miért megy akkor ilyen lassan?!)

Ma kiürültek a városok utcái, már majdnem egyedül éreztem magam útközben, teljes nyugalom. Csend is csak azért nem volt, mert nem napelemes autóval járok. Persze a forgalom nem vész el, csak átalakul, az ellenpólusról írt nekünk Daniferi. Ugyanis a temetők környéke a főleg ezen a hétvégén kész rémálom. Se közlekedni, se parkolni nem lehet. Idegeskedni viszont látszólag kötelező.

Mindenszentek. Az év egyik olyan időszaka, amikor az autóval való közlekedés felér egy orosz rulettel. Hatalmas forgalom, vegyesen a vasárnapi autósokkal, az önjelölt versenyzőkkel, a büntető sofőrökkel. Egyszóval mindenki nagy számban jelen van, s nem tudni, épp kivel hoz össze a sors.

Győrben különösen veszélyessé válik ilyenkor a temető melletti 83. számú főút bevezető szakasza és a körforgalom. Normál esetben is érdekes reakciókat vált ki az emberekből, hogy a körforgalom előtt a két sávból egy lesz. Hosszú, araszoló sor a belsőben, külsőben a sor mellett elhaladó autósok, majd besorolás, ám közben előfordul büntetőileg csíkon haladás és dudálás. Az ellenkező irányban (városból kifelé), a körforgalom után egyből két sáv van, néha ez is bonyolult sokaknak. S természetesen a körforgalom bejáratánál gyalogos átkelőhely. A 2x2 sávos út mellett van bőven hely a füvön, ezt most a temetőbe járók parkolónak használják, hiába van 20 méterre egy aszfaltozott, felcsíkozott, igazi parkoló.